Boksay Józsefnek, Erdélyi Bélának, Fegyir Manajlónak, Soltész Zoltánnak, Kassai Antalnak, Koczka Andrásnak – talán fölösleges tovább sorolni, hiszen közismert, hogy a kárpátaljai festőiskola megalapítóinak neveit olvassa – és követőiknek, Habda Lászlónak, Sütő Jánosnak, Ilku Marion Józsefnek, Öcsinek, alias Szemán Ferencnek, valamint néhány ma is élő és alkotó neves kárpátaljai festőművésznek az alkotásaiból nyílt nagyszabású kiállítás a Lembergi Nemzeti Művészeti Galériában, amelyet a Lembergi Magyarok Kulturális Szövetsége megalakulásának 25. évfordulója okán, jórészt a szövetség jelenlegi elnöke, Szarvas Gábor szervezett.
– Amellett, hogy az itt élő magyarok körében rengeteg a művészetkedvelő és -szerető ember, már csak alapító elnökünk, Ilku Marion József tiszteletének és emlékének adózva is kötelességemnek tartottam az idei tárlat méltó megszervezését – mondja. – Ennek egy része a galéria tulajdona, másik fele pedig magángyűjtőké. Ezáltal több mint 70 értékes festmény és grafika került a hozzáértő lembergi, illetve az ország más vidékeiről ide érkező nagyérdemű elé. Nagyon bízom abban, hogy e nagyszabású bemutató eléri legfontosabb célját, hogy a hágón túl élők is minél jobban megismerjék a nagy elődök és a jelenlegi kárpátaljai magyar ajkú festőművészek és grafikusok munkáit.
Szarvas Gábor kívánságát mi sem igazolja jobban, mint az, hogy a jelenlévők a rangos jubileumi tárlat megnyitása után, illetve azzal párhuzamosan tekinthették meg a Révész Imre Társaság egyik tagjának, a fiatalabb nemzedék prominens képviselőjének, Kopriva Attilának legfrissebb alkotásait, amelyek a megnyilatkozásokból ítélve biztató és az alkotó számára további munkára ösztönző sikert arattak.
A még legalább két hétig látogatható tárlat anyagait egy nyomdatechnikailag kifogástalannak mondható, szépen kivitelezett, közel százoldalas katalógus foglalja keretbe, amelynek egyetlen szépséghibája, hogy tele van pontatlansággal és magyartalansággal. A fordítók és szerkesztők enyhén szólva sem tudtak a bemutató és a művészek rangjára emelkedni. Ilyenkor óhatatlanul is ott bujkál a krónikásban a kisördög: ha 25 év alatt ennyit felejtettek magyarságukból az ottani „magyarok”, vajon mennyit felejtenek majd 50 vagy 100 év múlva?
