Kárpátaljai balladamondó verseny Ungváron

Írta: Rehó Viktória | Forrás: Kárpátalja.ma | 2019. március 06.

Arany János születésnapja tiszteletére idén harmadik alkalommal rendeztek kárpátaljai balladamondó versenyt az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UNE UMOTI). Március 1-jén, Kárpátalja számos településéről 27 diák és kísérőpedagógusaik vettek részt az UNE Magyar Filológiai Tanszéke által szervezett balladamondó versenyen. 

Kárpátaljai balladamondó verseny Ungváron

Arany János születésnapja tiszteletére idén harmadik alkalommal rendeztek kárpátaljai balladamondó versenyt az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetében (UNE UMOTI). Március 1-jén, Kárpátalja számos településéről 27 diák és kísérőpedagógusaik vettek részt az UNE Magyar Filológiai Tanszéke által szervezett balladamondó versenyen. 

Dr. Zékány Krisztina docens, tanszékvezető köszöntötte a megjelenteket. Mint mondotta, szép előadni a verset, jó olyan szintig megtanulni egy verset, hogy az ember ne csak kötelességből vagy muszájból adja elő, hanem már elő akarja adni, szívesen játssza el ezt az egyszemélyes színházat.

– Kívánom, hogy szeressétek továbbra is ezt a műfajt, mert szép, jó hallgatni, és jó művelni – mondta végezetül.

A versenyzők két korcsoportban mérték össze előadói képességeiket. Csuka Emőke adjunktus ismertette a verseny rövid történetét és a programját. Mivel nehéz műfajról van szó, szabadon választott balladával jelentkezhettek. Valamennyien színvonalas produkcióval álltak a zsűri elé.

A két korcsoport megmérettetése közötti szünetben a résztvevők megkoszorúzták Arany János miniszobrát, amelyet október végén lepleztek le a magyar karon. Fülöp Andrea konzul asszony örömét fejezte ki, hogy tradíciója van az egyetemen a balladamondásnak, ezért is gondolták úgy, hogy itt lesz a legjobb helyen Mihajlo Kolodko alkotása. Lizanec Péter professzor ünnepi beszédében betekintést nyújtott a népköltészet gyűjtésének rejtelmeibe, és a tanulók figyelmébe ajánlotta a még 1974-ben A Kárpátontúli terület népballadái címmel kiadott gyűjteményt, melyből felolvasott egyet.

A zsűri kiválasztotta a legjobbak közül a legkiemelkedőbbeket, mert ahogy az elnök, Györke Magdolna, a magyar tanszék docense mondta: mindenki nem lehet helyezett, de mindenki győztes. A zsűri tagja volt Fülöp Andrea ungvári konzul, Nagy Natália és Hulpa Diána, a tanszék docensei.

Az értékelés két kategóriában történt. A háromtagú zsűri a 6–8. osztályos korcsoportban a 12 résztvevő közül első hellyel jutalmazta Szilvási Krisztinát, a Nagydobronyi Középiskola tanulóját (felkészítő tanára Uszkai Valéria). Második lett Marton Debóra, a Nagydobronyi Református Líceum tanulója (f.t. Kriczki Krisztina), harmadik helyezést ért el Nagy Andrea, a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulója (f.t. Szilágyi Gizella).

A tizenöt 9–11. osztályos versenyzőt négytagú zsűri értékelte. Az első helyen Radvánszky Zsófia, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulója végzett (felkészítő tanára Riskó Márta), a második helyet Kiss Szabolcs, a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola tanulója (f.t. Szilágyi Gizella), a harmadikat Szántó Viola, a Nagydobronyi Középiskola tanulója (f.t. Uszkai Valéria) szerezte meg.

Két különdíjat is kiosztottak. Az első korcsoportban Soós Réka, a Szalókai Általános Iskola tanulója (felkészítő tanára Bereczky Erzsébet), a felsősök közül pedig Halász Emília Erzsébet, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium tanulója (f.t. Kocsis Mária) kapta.

A versenyen egy másik programnak is helyt adtak: a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezésében az Írók a pulpituson program keretében Dupka György elnök moderálásával Kocsis Csaba író, költő, fotográfus, énekmondó és Bobory Zoltán költő, író, előadóművész, a Vörösmarty Irodalmi Társaság elnöke, a Vár című irodalmi és közéleti folyóirat alapító főszerkesztője közreműködésével író-olvasó találkozót és rendhagyó irodalomórát tartottak. 

A rendezvényt Magyarország Ungvári Főkonzulátusa, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Kárpátaljai Magyar Diákok és Fiatal Kutatók Szövetsége és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatta.

Rehó Viktória

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI