Pisák András a beregi Márokpapiban látta meg a napvilágot 1925. március 19-én. Az 1950-es években nősült meg, s felesége révén került át az akkor még Szovjetunióhoz, ma Ukrajnához tartozó tiszaháti településre, Nagypaládra. Egész életében juhászként dolgozott. Így került kapcsolatba a pásztorénekekkel: „Sok éneket a mezőn tanultam a többi pásztortól, a tanyán, a fonóban is sokat énekeltünk. Ahogy az iskolából kikerültem, a mezőre mentem, sokszor kellett kinn hálni a jószággal. Dalolgatott az ember, ha jó kedve volt, vagy el volt keseredve, ha esett az eső, vagy csak unatkozott, a többiek meg hallgatták.”
Hangfelvételei tanúskodnak róla, hogy előadásmódját nemigen szabályozta a közösség: igazi pásztor-dalolás az, amelynek lassú tempója, díszítettsége, kötetlen ritmikája még a katonanótákban is érvényesül. Repertoárjának magját is a pásztortársadalom jellegzetes dallamanyaga képezi: a juhászdalok és balladák. A régebbi gyűjtések nyomán közismertté lett jellegzetes felső-tiszai népdalainkat tőle még az ezredforduló fiatal generációja is hiteles előadásban hallhatta.
A Magyar Tudományos Akadémia népzenekutatói, illetve az Etnofon Archívum számára Kiss Ferenc és Stoller Antal egyaránt terjedelmes hangzó gyűjtéseket készítettek vele. András bácsi fellépett a Táncháztalálkozón és a Pécsi Nemzetiségi Fesztiválon is; a kárpátaljai hagyományőrző rendezvényeknek és táboroknak pedig fáradhatatlan és igen népszerű résztvevője volt.
A Népművészet Mestere kitüntetést 2002-ben kapta meg.
2006-ban hunyt el.
Nótái meghallgathatók itt és itt.
Ízelítő az egyik Pisák András ének szövegéből:
(Felhasznált irodalom: http://nepmuveszetmesterei.hu/index.php/osszetett-kereses/444-pisak-andras)