A magyar honalapítás 1000. évében egész Magyarország lázban égett, hogy méltóképpen ünnepelje meg a millenniumot. Máramaros vármegye is ki akarta venni a részét a megemlékezésekből. Ennek érdekében dr. báró Roszner Ervin főispán vezetésével külön bizottság jött létre, mely 1892–1894 között számos intézkedést tett a millennium megfelelő méltatására. Majd elérkezett az 1896. év, mely alatt különféle módokon – templomi istentiszteletek tartásával, népünnepéllyel, bankettel, körmenettel, faültetési akcióval, parkosítással – tették emlékezetessé a máramarosiak számára az évfordulót.
Az eseményekről 1901-ben jelent meg egy kiadvány Máramarosi Emlékkönyv címen Várady Gábor szerkesztésében.
Ebben olvashatjuk Tanfi Iván (1870–1945) máramarosszigeti tanár Huszt várának tövében című versét, melyet Sprenger Ferenc szavalt el 1896. május 26-án Huszton a Máramarosi Általános Tanító-Egyesület közgyűlésén mintegy 1000 fős hallgatóság előtt. Az egyesület ekkor ünnepelte fennállásának 25. évfordulóját.
Légy üdvöz Husztnak ős fejedelmi vára!
Te büszke szirttető köszöntelek!
Moha benőtte ormaid láttára
A multba száll lelkem, jelent feled!
Idézi a régen letünt időket:
Fegyver csörög, hadaknak fegyvere!
Feltünni látom őket, – a dicsőket:
Hős Rákóczyt s lelkes hadát vele!
Czikáznak a kivont pengék a légben!
A hős körül a had most esküszik!
„Veled küzdünk, – tanunk az Úr, az Égben!
El nem hagyunk – végső lehelletig!”
„Végső lehelletig” – ezt visszhangozza,
Ezt zugja Huszt megannyi várfala!
A szent ügy a két hont itt egybe hozza,
E helytt szövetkezik a két haza!
S az itt kimondott szó, hogy ketté válik,
Csodát mivel a hős kurucz csapat!
Végső lehelletig küzd, mind halálig,
A szent szabadság zászlaja alatt!
…Elbuktanak!… Ám a nagy eszme győzött!
Idők multán látók diadalát! –
Megdőlt a vár is, hol e had időzött:
De – romba bár – ma is látjuk falát!
E várra néz fel itt ma egybegyűlve
Egy uj sereg, az ifju nemzedék!
Ez is szövetséget köt egyesülve,
Hogy felvirágoztassa nemzetét!
És száll az eskü, száll az égbe ujra:
„Éltünk, ha jóban, ha rosszban telik, –
Ne ránk – az áldás szálljon szép honunkra
S megküzdünk érte – véglehelletig!”
És mintha a várban uj visszhang kelne…
Ekként felelnek fenn a szellemek:
„Legyen vezéretek a hon szerelme,
De más, mint a mienk, fegyveretek!
Dolgozzatok csak verejték hullással,
Mint már huszonöt éve odalent,
Mi karddal küzdénk, ám ti a – tudással
S ez az, mely egy szebb s jobb jövőt teremt!”
