Egy éve, 2023. július 17-én, életének 95. évében hunyt el Lator László Kossuth- és József Attila-díjas költő, műfordító, esszéista. Kárpátalján, az Ugocsa vármegyei Tiszasásváron látta meg a napvilágot 1927. november 19-én. Beregszászon járt gimnáziumba, itt élte át a II. világháború borzalmait. Mindössze 16 éves, amikor behívják levente katonai szolgálatra. Fogságba kerül, s csak 1945-ben térhet haza Tiszasásvárra. Innen Makóra szökik a szüleihez. Élete (itt olvasható) innentől kezdve Magyarországhoz kötődik, de szülőföldjét sohasem felejti el. Szabad vers című művében így emlékezik szabadulásáról:
át megint a tiszán a gyengén remegő hidon át a nyárfás fűzfás bokros szakadékos parton át az üresen a senkiföldjén záhony csap közt át a határon negyvenöt éve csak egyszer hatvannégyben be a birodalomba vonattal csak hogy lássam a vesztett földet legalább a zsíros-vastag vodka- mahorkaszagban fulladozó csapot mert aztán munkács fele már besötétült vereckét inkább csak kitaláltam akkor húsz esztendeje volt hogy jöttem haza tél elején bresztlitovszkból ahol én is lám megköthettem a békét vonattetőn és ütközőn lunyinec sztrij lvov már téli hidegben a véletlen mondhatni hogy csoda folytán szélnek eresztett hadifogolynak nem járt a vagon a fülke vereckétől mégis csak bent a vagonban magyar volt tán a kalauz beeresztett ott a találkozás a negyvennégyben kollektív bűnösökként elhajtott magyarok akkor szabadult maradék csapatával ott volt alig ismertem rá esgyé a szép ini bátyja osztálytársam később halva találták a vérke jegébe fagyva mocskos tetves kínjában felnőtt már nem gyerekarcú ember ki halt meg hol hogyan és ki bírta ki mégis szolyva szambor járvány éhség nagy hideg volt gyalog a hóban a jégben három napi élelemmel ki tudja merre kanyargott fogyva apadva a honhagyók menete egy éjszaka bátyuban nyestééknél szakaszvezető volt rokkant rögtön eljöhetett a sorakozókor megettük a nagy tál mocskoslaskát megaludtunk nyilván otthagytuk a tetveinket bátyu beregszász nagyborzsova nagymuzsaly bene újlak tiszaújhely fancsika sásvár fancsika pée szegény megijedt a katonaruhámtól szőllős aztán át a határon a túron a hálistennek félig száraz medren mindig egyenest csak a töltést azt kerülje mert lóháton járnak s rögtön lőnek a menekülőre végül irányt vesztettem csak felmentem a gátra át a hidon be a házba megvan nemrég láttam innen persze ezúttal benyitottam hogy milyen ország ez kérdeztem a ráncos anyókát magyarország ez fiam magyarország s hogy már tudtam hogy hazaértem otthonról hazaértem leborultam nagykoru voltam már de húszon alul még így valamelyest menthető hogy megcsókoltam a földet lótrágyával mázolt padló volt igazából tisztaberekről másnap tiszta idő volt láttam még az odatúl hagyottat a szinte szabályosan ívelt feketehegyet jobb sarkában a sólyomkő szép szószék néz a tiszára hegyek közül ott lép ki a síkra a feljebb még sziklás gyors sodru folyó tiszta vizében lelátni fenékig látni a kvarckristályt nevelő sziklát kavicsot mintás vizisiklót örvénylik a régi fahíd nincs meg már negyvennégyben félig elégett megszürkült lábazatánál vigyázz ne ússz a tutaj közelébe beszívhat maga alá onnan soha többet lejjebb meglassult a sodor homokpadok öblök nyárfás fűzfás bokros szigetek szirma alatt vizimalmot hajtott régen láttam még sásvárnál a hidas olajos csigái görögtek a vastag drótkötélen át megint a tiszán a gyengén remegő nincs bennem semmi szorongás éveken át álmodtam át meg vissza meg át a határon nincs már bennem semmi szorongás visszatalálni
