Kárpátalja anno: kéjutazás Beregben

Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. december 02.

Semmi rosszra ne gondoljon a Kedves Olvasó a cím alapján. Mindössze egy közel 150 évvel ezelőtti beregi úti beszámolóra utal a sorozat legújabb epizódja.

Bereg hetilap 1877. január 28-i és február 4-i számában jelent meg az az írás – szerzőjét sajnos nem ismerjük –, mely nem kíméli sem a beregi népet, sem Bereg vármegye központját, Beregszászt, miközben részletes képet fest a vidék mindennapjairól.

Kárpátalja anno: kéjutazás Beregben

Megsértődni még sincs okunk, hiszen annyi víz lefolyt már azóta a Vérkén. Reméljük, elődeink is ismerhették a mondást: Akinek nem inge, ne vegye magára!

Meg aztán – valljuk be – a beszámoló egy-egy sorát mintha ma írták volna.

„A paládi embert arról ismerték meg Debreczenben hogy midőn kérdezték tőle, hogy hova mennek azt felelte »nem menünk már, ha jövünk«. Mingyárt tudták hogy paládiak.

Nekünk is, a mi népünknek is vannak sajátságaik, hanem valljuk meg az igazat, hogy nem nagyon dicsekedhetünk vele.

A jámbor utazó, ha betette a lábát vég Bereg vármegye határára, jól vigyázzon, hogy ép bőrrel vihesse innen ki!

Először is amint át jön a naményi hídnál, találkozik egy ökrös szekérrel, a két ökör nyugodt lelkiismerettel ballag a keskenykövezetű országúton, a béres pedig azokkal boldog egyetértésben előveszi szőrtarisznyáját, hátat fordít a szembejövő csípős őszi szélnek, és rendületlen egykedvűséggel végzi villás reggelijét. Az, hogy a netalán szembejövő szekérnek egy kis alkalom adassék az elmehetésre, a két ökör bölcs belátására van bizva, ezek aztán ha kedvök épen úgy hozza, nem ritkán mutatnak is egy kis udvariasságot, de bizony ha szeszélyük sugalla, nem bánják ők ha tótágast áll is a szembejövő, ők ugyan nem tágítanak, a jó béres pedig csak nem követné el azt a szégyent önállósághoz szokott alattvalóin, hogy járásuk irányát kormányozni akarná.

Így tehát jámbor utazó nincs mást tenned, mint a feldőlés félelmeinek alávetve magadat, félrevonulni a kérlelhetetlen sors iránya elöl, s úgy folytatni utadat…

Nem sokáig tart. Az országútfélen gyönyörű tenyészetnek örvend a kökény és galagonya cserje… Egy kocsis épen az előtt törte szét ostornyelét, gazdája ellen támadt méltó bosszúságában a nyerges lovon, itt az alkalom választhat itt olyat helyette, hogy kifárad a karja mig elnyúzza.

Ezalatt ha megérkeztél jól vigyázz, hogy szó nélkül hajts el mellette, mert ha az út közepéről lovait elterelni akarod, vagy rendetlensége miatt megszólítod, kapsz olyan választ interpellációdra, hogy örökre elmegyen kedved minden zúgolódástól.

Ha nem tudsz elhajtani mellette, hát várjál, míg az ostornyél elkészül, hiszen »látod hogy nem alszik« hát mit kiabálsz Az az országút csakúgy az övé, mint a tied hát mit parancsolgatsz benne?!

No de elkészült az ostornyél, haladhatunk. –

Vigyázz hé!! Tán vak az a kocsis, hogy közzé hajt a nyájnak?!

Nem vagyok én vak bátya, hanem fordítsák félre azt a sertést egy kicsit, hadd haladjunk el mellette!!

Nem lehet!! Ezzel osztán jobb ha beéred, és ballagsz a nyáj után, mindaddig, míg jobbra vagy balra le nem tér, mert ha türelmetlenkedel, még a baltanyél élményeiben is részesülhetsz.

Elérkeztünk szerencsésen Beregszászba. Mi ez? Ilyet még ember nem látott soha! Négyökrös szekér, egy lovas taliga, libát áruló asszony, galandot hordó Rotschild jelölt, négy lovas kocsi, selyemschlepp, részeg sintér, dalban érzelgő juhászbojtár, rúgott borjú, satb. satb. összekeverve egy „piacznak“ nevezett utczahálózat góczpontján, úgy mintha vasvillával hányták volna össze, egyik erre akarna menni, a másik meg arra, egyik még a pipáját tölti, tehát nem mozdulhat, a másik meg akarja tudni a vámostól hogy az ő komája a múlt vásárkor itt hagyott baltáját kiváltotta-e?

De vigasztalódjunk! Ám közeleg egy fekete szijján negédes bizalommal himbálódzó rezes kard, persze hogy ő magától nem jött volna ide, de mit tehet róla, ha oda akasztották egy városi hajdú ruhába bujtatott, becsületes szőlőmunkára hivatott »muszály önkéntes« ifjú legénynek a vállára . A legény pedig mit tehet róla, hogy neki most ilyen sok mindenféle embernek parancsolnia muszáj.

Közeleg és belebátorítva magát útközben a hatalomérzetbe, csak néha-néha jelenik meg arczán egy jámborságát visszatükröző vonás, mely visszafordulásra készteti.

Már itt van! már most nincs mást mit tenni, mint rendet parancsolni, neki szörnyüködik tehát, tekintélyes arczot ölt, és megtámadja a legközelebb ácsorgó nagybégányi embert, hogy takarodjék kend ezzel a szekérrel azonnal, az történetesen háttal van fordulva, és a nagy lármában még eddig nem jelentkezett új részvényes megtekintése végett visszafordulván, egyszer csak egy marczona képű hórihorgas illuminált magyarral látja a mi hajdúnk magát szemben, aki épen olyan szemet vet, mintha ő volna a kapitány, ez pedig jövő havi gázsiéból egy forintot kérne tőle

De hiszen ha már fellépett, csakugyan nem retirál, hanem kötelességét teljesíti!

»Odébb álljon azzal a szekérrel bácsi!« nem látja, hogy nem mozdulhatnak miatta!

Hallgass bé! mert fellöklek! Ejnye, be goromba ember kend! De már ez csak úgy messziről hallatszik. –

No de a múlandó világban mindennek végének kell lenni.

Mehetünk mi is tovább.

Megérkeztünk tehát Bereg megye székvárosába.

Hogy el nem tévedtünk, a felől megnyugtat a városházára kiszegezett nagy tábla, melyen jó öreg betűkkel ki van festve, hogy »BEREGSZÁSZ VÁROS KÖZIGAZGATÁSI HIVATALA« lám hát nem szép gondoskodás ez a városi hatóságtól! legalább az idegen utazó megnyugszik benne, hogy nem Tarpán jár.

De ha már itt vagyunk, nézzünk szét a városban is!

Egy kissé veszedelmes lesz itt a séta, nappal azért mert sok mindent kénytelen az ember után útfélen látni ami nem oda való, – de hát hiába! a mi rendőrségünk úgy látszik, hogy magasabb régiókba tekintget, azért nem veszi észre, – éjjel pedig kőlépcsők, ülőkék, malomkő, üres ládák stb. bölcs rendellenségben állják utadat, – elég az hozzá, hogy akár éjjel akár nappal indulsz el, meggyőződöl felőle, hogy e város practikus lakossága a járdát nem csak a gyalogjárásra, de egyszersmind rakodó helyül is használja.

Ejnye de gyönyörű építészeti műemlék ez a róm. kath. templom!

A déli oldalán levő bejárat mintája a bécsi világkiállításon is szerepelt.

De már azt csak megnézzük! Valóban gyönyörű építészeti remek! Kérem, ne méltóztassék olyan közel menni!

Miért? Hát…hát…egy kissé veszedelmes itt a közeledés.

Vagy igen! az lesz a! De jó is lesz innen távoznunk.

Innen úgy látszik, hogy a város maga is büszke erre a szép templomra, és igyekszik annak nagyszerűségét minél jobban kiemelni, legalább az, hogy mindjárt szemben vele, a legnagyobb forgalmi helyen ringyrongy deszkabódék építését engedélyezte, amelyek környéke undorító piszoktanyává lett, – oda mutat, hogy talán a templom szépségének annál feltűnőbbé tételére czélzott vele.

És mégis akad halandó, a ki az eféle »butykaépítészet« nálunk divattá lett elterjedése miatt a hatóságot kárhoztatja, holott tudni való, hogy ha ok nem volna rá, hát nem engedélyezné a szépitési bizottság.

Hát még az is van itt!!!? Van bizony. Aki nem hiszi, menjen el a Namény-utczába, elsőben is talál egy uj mészárszék épületet a gyalogjárdára, azután tovább egy uj házat az utcza kellő közepére kiépitve, – avagy nem szépitési mozgalomra mutat e ez?! hiszen minden épület szép mig uj, ha tehát egy uj épületet emel valaki, csak a város szépségét mozditja vele elő, midőn úgy helyezik el, hogy minden oldalról látható legyen. Na de térjünk vissza elég volt ennyi a sétából.

Ejnye de nagy urak lakhatnak ebben a városban!

Hogy hogy?? Hát lépten nyomon találkozik az ember hátra vágott kalapu, peczkesebbnél peczkesebb járású gavallérokkal, – jól teszed ha három lépéssel kitérsz előlök, mert bizony, fellöknek jártadban keltedben. És hogy rettenetes nagy uraknak kell lennniök onnan következtetem, hogy úri sétájok semmiféle időhöz nincs kötve,  ha hivatalnok vagy e féle kereső osztályhoz tartoznának, nem lehetne őket egyre-másra az utczán látni.

Mielőtt eltávoznánk, tekintsük meg még a boltokat is, legalább kívülről!

Hisz itt vannak, szép sorjában egymás mellett! Hát ezek boltok?! Én igazán mondom, hogy azt hittem, hogy korcsmák.

Ohó kérem, van itt mindenféle kereskedő, rőfös, divatáru, fűszer, vasáru stb. még aranyműves is van,télben kántor korcsmát mér, nyárban pedig bádoglocsolót foldoz.

Az ám: csakugyan kereskedési helyiségek ezek. Íme, itt megyen épen be a boltba egy falusi jómódú kinézésű asszony. Illedelmesen köszönve szétnéz a boltban, a mi hátracsapott kalapu gavallérunk pedig lábát lógázva a pudliról, oda sem hedérit neki, hanem folytatja kedélyes discursusát.

»Ugyan kérem, legyen szives nekem is ruhának való szövetet mutatni«!

»Várjon!« Várakozás.

»Kérem tessék már azt a ruhának valót levenni.«

»Mondtam már, hogy mingyárt adunk!«

Nagy rimánkodásra osztán csak lekerül az urfi a pudliról, a szövet pedig a pudlira, a jó asszony is oda furakodhatik, a társalgó vendégek közt, – de jól vigyázzon, hogy meg ne sértse valami merész megjegyzéssel a boltos urat, mert kap olyan szidást, hogy még otthon is pirulni fog ha reá gondol.

Be van fogva, mehetünk. Sok veszedelmen kellett átvergődnünk még a székhelyre értünk, de a hűddel hadd még csak most következik igazán.

B. V. Ardóban igen kitűnő pálinkát mér a korcsmáros. Harmincz szekér az országúton, félórai idő, és megmérhetlen türelem kell hozzá, hogy egy kis átjárót rimánkodhass közöttük magadnak.

Kilencz jánosi szekér jön veled szembe, a legutolsón együtt ül a kilencz legény, a közelebbi lakodalmi verekedés élményeit beszélik egymást közt.

A példa hat, a jámbor ökrök is megkívánják a társas elmélkedést, a csákó és bimbó összenéz, és közös egyetértéssel bevárja a hátul kullogó darut és lombárt, így azután gondtalan édesgéssel folytatják pályájukat.

Valamelyik legény észre viszi, hogy egy »alkalmatosság« jön szembe.

Erre aztán figyelmes lesz mind, félbeszakad az eszmecsere, és kiváncsi tekintettel nézik váljon, lesz e alkalmuk feldülésünkön jót nevethetni.

Vagy feldöltük vagy nem. A kettő között az a különbség, hogy első esetben felczihelődünk, s úgy folytatjuk utunkat, a másodikban pedig egy kis félelemmel is beértük.

De minek untassam én az olvasót az utazás további veszedelmeinek elbeszélésével, így tart ez szakadatlanul az egész megyén át. Azzal a különbséggel, hogy Munkács felé a »középsőnél« meg a »veresnél« hazugolódol az út elállása miatt, míg te vagy ki téve a bántalmazásnak, és hogy hétfői napon Munkács közelében gubát akassz a nyakadba fia éktelen káromkodásoknak, és agyon veretésnek nem akarod magadat kitenni.

De reám kellene bízni az ilyenek orvoslása végett valami »Modern« törvény alkalmazását! – majd alkalmaznék én!!!”

Hírek

  • Diplomaosztó az ungvári magyar intézetben

    Tizenkilenc diáknak nem csupán egy szokványos hétköznap volt a keddi, ők életük egyik jelentős mérföldkövéhez érkeztek azzal, hogy mester fokozatú diplomát szereztek az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási–Tudományos Intézetében (UMOTI). A magyar nyelv és irodalom, a történelem és ors...

  • 90 éve hunyt el Apponyi Albert

    Kilencven éve, 1933. február 7-én hunyt el Apponyi Albert gróf, a dualizmus és Horthy-kor jelentős politikusa. 1846. május 29-én született Bécsben Aulikus – a bécsi udvart támogató – arisztokrata családból származott, apja Apponyi György gróf, anyja Sztáray Júlia grófnő volt.

  • 211 éve született Dickens

     Kétszáztizenegy éve, 1812. február 7-én született Portsmouthban Charles Dickens, a viktoriánus Anglia legnagyobb írója, a Twist Olivér és a Copperfield Dávid szerzője.

  • 101 éve született Szepesi György

    Százegy éve született Szepesi György legendás magyar rádiós sportriporter. Szepesi György 1922. február 5-én született Budapesten. A labdarúgással az angyalföldi grundokon, gyermekként ismerkedett meg. Jóllehet tizenkét éves korától igazolt játékos volt alsóbb osztályokban, hama...

Események

Copyright © 2023 KMMI