Erdélyi Bélának, a kárpátaljai festőiskola megalapítójának életútja jól példázza, hogy a tehetség csupán egy megfelelő alap. Ahhoz, hogy valaki kiemelkedő, netán korszakalkotó művésszé váljon, ennél sokkal többre van szükség. Állandó önképzésre, a kor irodalmi, képzőművészeti, zenei törekvéseinek alapos ismeretére, és nem mellékesen, az élet értelmét kereső filozófiai kérdések állandó boncolgatására, hangzott el azon a megnyitón, amelyen a művész korai alkotásait, elsősorban grafikáit, karikatúráit, kéziratait mutatták be. A néhány héten át tartó kiállításnak a Latorca-parti város központjában álló Munkácsy Mihály Magyar Ház adott otthont.
A szépszámú egybegyűltet Pfeifer Anita, az intézmény kulturális menedzsere köszöntötte, s azt ígérte, hogy ha a világjárvány-helyzet megengedi, akkor az idelátogatóknak a további hónapokban is hasonló nagyszerű szellemi kalandokban lesz részük.
Kopriva Attila, a kiállítás kurátora beszámolt róla, hogy a múlt század első évtizedeiben mozgalmas kulturális élet zajlott Munkácson, s ebbe aktívan bekapcsolódott Erdélyi Béla és Boksay József is. Erdélyi Béla a Budapesti Művészeti Akadémia elvégzése után nem sokáig maradt Munkácson, tizenkét évig tartó tanulmányútra indult Nyugat-Európába, hosszabb időt töltve Münchenben. De felkereste Párizst, Rómát és Nápolyt is, járt Velencében, Firenzében. A XX. század kezdetének legmodernebb európai eszméiből, kortárs művészetéből táplálkozva megpróbálta megérteni ennek a kornak a szellemét. Erdélyi életútja és filozófiája nem kevésbé festői, mint a művészete, hangsúlyozta Kopriva Attila. A művész gondolatait, érzéseit expresszív mondatokba foglalja, és ezeket rendszeresen leírja naplójában. A művész megmagyarázza az IMEN – maga a művész által kreált szó – jelentését, mely Isten, művészet szeretet és a végtelenség fogalmak egységéből áll össze. Később azt fejti ki, hogy az IMEN egy nagy ismeretlen túlvilági titok, mely figyeli a művész minden lépését: ezért ne azt nézzük, hogy honnan és hová szeretnénk eljutni, hanem legfőképpen arra figyeljünk, ahol tartunk.
Az Erdélyi-életmű nagyszerű ismerője, Ivan Nebesznih, aki 2012-ben monográfiát jelentetett meg a művész életéről, azt hangsúlyozta, hogy vidékünk képzőművészetének fejlődése egészen másképp alakul, ha nincs ez a korszakalkotó művész.
Szilágyi Mátyás, Magyarország beregszászi főkonzulja arra mutatott rá, hogy az itt látható művek ugyan Erdélyi munkásságának korai szakaszából valók, ám már ekkor felsejlik a művész virtuóz rajztudása.
Erdélyi Béla műveinek izgalmasságát és érzelmi gazdagságát legfőképpen az adja, hogy a festőben – aki egyben regényíró és számos elmélkedés szerzője – állandóan ott munkál az ellentét, amely a világot megalkotó Isten tökéletessége és az ember esendősége között feszül, hangsúlyozta Popovics Béla helytörténész. Erdélyi meggyőződése, hogy a tökéletesség felé vezető rögös út a művészeteken át vezet, ezért is van olyan nagy szükség rá. Mert az nem csupán a katarzist hozza el, de mindannyiunk számára a világ megértését is elősegíti.
A kiállítás megnyitóját a Szerhij Dobos vezette String Quartett muzsikusainak virtuóz játéka tette még meghittebbé.
