Irodalmi díjeső, eső nélkül Diószegen

Írta: Z. Németh István | Forrás: Felvidek.ma | 2015. május 14.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága május 15-én adta át Diószegen a Talamon Alfonz-, Forbáth Imre- és Simkó Tibor-díjakat. Bár az égbolt eléggé borongós arcát mutatta, szerencsére az esernyőket nem kellett elővenni a táskák mélyéről. A program ezúttal is Talamon Alfonz diószegi szobrának megkoszorúzásával kezdődött. A helyi önkormányzat nevében Takács Attila mondott beszédet, ezután került sor a díjátadásra és a kultúrműsorra a helyi kultúrházban. A rendezvény moderátora Nagy Erika, a Szlovákiai Magyar Írók Társaságának titkára volt.

Irodalmi díjeső, eső nélkül Diószegen

Hodossy Gyula, a SZMÍT elnökének megnyitó beszéde után a díjazottak műveiből – Buják Andor és Bohus Zoltán zenei kísérete mellett – Benkő Géza színművész olvasott fel részleteket.

A Szlovákiai Magyar Írók Társasága és Diószeg város önkormányzata 2006-ban, Talamon Alfonz halálának 10. évfordulóján adta át első alkalommal az év legjobb prózaírójának járó Talamon-díjat. Azóta kilenc, a fiatalon elhunyt írót ábrázoló plakett került kiosztásra a SZMÍT választmányának döntése értelmében. Grendel Lajos, Kovács Magda, Duba Gyula, N. Tóth Anikó, Hunčík Péter, Szalay Zoltán, György Norbert, Szászi Zoltán és Pénzes Tímea után a díjat idén ismét Szalay Zoltán vehette át Drága vendelinek című kisregényéért.

Szalay Zoltán új kötete egy lételméleti kérdésekkel játszó nyomozástörténet. Egy fiktív közép-európai város, Boroszló világába enged betekintést, ahol a mítoszokkal terhelt valóság és a hétköznapi(nak látszó) események leírásán keresztül egy hézagosságában is rendkívüli elbeszélés (lehetősége) rajzolódik ki. Szalay Zoltán kötetét Csanda Gábor méltatta.

A 2003-ban alapított Forbáth-díjat többek között Tóth László, Bettes István, Kulcsár Ferenc, Juhász R. József, Csehy Zoltán és Tőzsér Árpád, Fellinger Károly után Vida Gergely vehette át Demóverzió című verseskötetéért. Őt szintén második alkalommal jutalmazták már e díjjal. A Demóverzió tematikailag afféle mellékhajtása a költő korábbi kötetének, a Horror klasszikusoknak, nyelvileg pedig folytatása. Utánajár ugyanis bizonyos gyermekkori tapasztalatoknak, elfojtásoknak, miközben felveti a szublimáció sikerességének kérdését. A kötetet Juhász Katalin méltatta.

A 2013-ban alapított Simkó Tibor-díj kétévente kerül kiosztásra, és a legjobb gyermekirodalmi műnek jár. Idén ezt Tóth László kapta a Boszorkány porszívója című meseregényéért, amely színes, eleven és varázslatos gyermeki világot tár elénk, s lebilincselő, szórakoztató olvasmány gyermeknek, felnőttnek egyaránt. Az a megtiszteltetést ért, hogy a kötetről, valamint Tóth László eddigi gyermekirodalmi munkásságáról én olvashattam fel néhány gondolatot a közönségnek.

Az ünnepélyes díjátadó mintegy záróaktusaként került sor két kisfilm megtekintésére, az egyik az idei díjazottakat, a másik pedig Diószeget mutatta be néhány percben. Mindkét rövidfilmet a város polgármestere, Szabó Antal készítette.

Hírek

  • „A könyvtár olyan találkozási pont, ahol helye van az életnek” – kisfilm készült a kárpátaljai könyvtárosokról

    A kárpátaljai magyar könyvtárosok mindennapjait, elhivatottságát és közösségépítő munkáját mutatja be az Országos Széchényi Könyvtár legújabb kisfilmje. Az alkotás a Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében tett kárpátaljai látogatások tapasztalataiból született, és bepillantást enged abba, miként őr...

  • A zene valóban varázsolt a II. ZeneVarázslat Klasszikuszenei Táborban – Megtelt a szeretetbatyu

    A zene varázsol. Határokat, távolságokat és korlátokat bont le ember és ember között. Nincsenek benne nyelvi akadályok, mert ugyanazt az üzenetet képes eljuttatni a szívhez akkor is, ha különböző nyelveken beszélünk. A zene összeköt, felemel, vigasztal, s ebben a sok bizonytalansággal terhelt világb...

  • Elhunyt Lizanec Péter nyelvészprofesszor

    Életének 97. évében, 2026. augusztus 8-án hajnalban elhunyt dr. Lizanec Péter nyelvészprofesszor, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Filológiai Tanszékének meghatározó oktatója, a Hungarológiai Központ volt igazgatója, a filológiai tudományok doktora, Ukrajna Érdemes Tudósa, valamint a Kárpátaljai Ma...

  • A háromszor felépült, kétszer lerombolt erősség

    Vidékünk egyetlen más középkori erődítménye sem járt be olyan kacskaringós történelmi utat, mint az ungvári vár. Háromszor, három különböző helyen építették fel, teljesen más várépítési stílusokban, és legutolsó, mai helyén is számos átalakítást ért meg. Ismerkedjünk hát meg kalandos történetével!

Események

Copyright © 2026 KMMI