Időutazás az Urálba

A második világháborút követően – az eddig publikált magyar nyelvű szakirodalom szerint – mintegy 600–700 ezer magyar hadifogoly és civil járta meg a szovjetunióbeli kényszermunkatáborokat (egyes adatok szerint a katonák száma megközelítette a háromszázezret, az internált civileké pedig meghaladta a kétszázezret). Közülük sok ezren sohasem tértek haza.

A második világháború után létesült Hadifogoly és Internált Igazgatóság (UPVI) tábor-rendszeréhez tartozó különböző számú lágerrészlegekben a rabok fakitermelésen, fűrésztelepeken, különböző építkezéseken (lakóházak, vas- út, út, földgáz- és kőolajvezeték, vízerőmű, hőerőmű), vasércbányákban, kohóüzemekben, vasöntödékben, gépgyárakban, tőzegkitermelésen stb. dolgoztak. A kimerítő munka, a rossz ellátás, a különböző betegségek, a fagyhalál, a honvágy és a kétségbeesés következtében sokan elpusztultak.

Az oroszországi „Vojennije Memoriali” Társaság 66 ezer hadifogoly és internált feldolgozott adataival rendelkezik, ezeket átadták a velük együttműködő Honvédelmi Minisztérium Hadisírgondozó Irodának is. Oroszország 46 régiójában 370 emlékjelet emeltek a magyar hadifoglyoknak, 28 300 hadifogoly és internált földi maradványait exhumálták és újraeltemették.

A Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre először 2009 nyarán szervezett zarándokutat a Donyeck-medencébe. Nemrég pedig ugyanők egy húszfős csoporttal az Európát Ázsiától elválasztó Ural-hegységben jártak a „malenykij robot”-ra elhurcoltak nyomában.

Alapos szakmai előkészület után (a magyarországi csoport repülőgéppel: Budapest–Moszkva–Perm–Ufa–Budapest, a kárpátaljaiak vonattal: Ungvár–Moszkva–Perm–Ufa–Moszkva–Ungvár) június 29-én 10 napos kutatóútra indulhatott az Urál környékére. A kutatóút öt fő állomása Perm, Nyizsnij Tagil, Jekatyerinburg (Szverdlovszk), Cseljabinszk és Ufa volt.

Az első napon a kegyeleti és kutatóúton résztvevő csoportunk a nyugat-urali Perm város környékén kezdte meg a munkát. A városkörnyéki lágerekről Leonyid Obuhov, a permi egyetem történésze nyújtott információt. Ezután a Káma folyó mentén 80 km-es hosszirányban elterülő város déli temetőjét és a gajvai hadifogoly-emlékművet, továbbá a Kungurban (itt erdélyi, kárpátaljai, magyarországi internáltak tábora volt) lévő civil láger temetőjét kerestük fel Vlagyimir Motrevics történész, régész, a jekatyerinburgi egyetem professzorának segítségével.

A második napon a Perm 36-os Gulagtábort, illetve Oroszország egyetlen központi Gulág-múzeumát tekintettük meg Kucsino faluban. Itteni kalauzunk Jekatyerina Abzalova és Szergej Szpogyin tárlatvezető volt. A sors fintora – Szergeh maga is Ukrajnából kitelepített kulákcsaládból származik. Megdöbbentő látványban volt részünk, a tárlat hiteles anyagai alapján végigkövethető volt a sztálini megtorló-gépezet emberpusztító tevékenysége. A rendszer a tisztogatások, politikai koncepciós perek révén az időben több mint 10 millió szovjet állampolgárt juttatott rács mögé, végeztettek velük kemény rabszolgamunkát. Csak Jekatyerinburg határában több mint 20 ezer embert, köztük magyarokat is végeztek ki 1937–1941 között, ezeknek az emléktemetőjét is meglátogattuk. Ezrek nyugszanak a névtelen tömegsírokban, köztük politikai megtorlásban részesült magyarok is.

A továbbiakban az Európa és Ázsia határát jelképező emlékoszlopnál átkeltünk az Ural keleti oldalán, s a Jekatyerinburgot övező iparvidék fogolytemetőit látogattuk végig. Az itt található Verhneturje, Nyizsnaja Tura és Verhnyaja Tura hadifogoly-temetőjének emlékkeresztjénél főt hajtottunk és elhelyeztük a kegyelet virágait. Itt számos kárpátaljai magyar (viskiek, técsőiek, aknaszlatinaiak, illetve ugocsaiak, és beregvidékiek) végső nyughelye található.

A harmadik napon utunk Nyizsnij Tagilban folytatódott. Megjegyzendő, hogy az emlékúton az Ural-környéki lágerekben elhunytak és a rabságból hazatért túlélők hozzátartozói is részt vettek. Örökre emlékezetes marad június 3-a Jurkovics Jánosnak, a köztelevízió szegedi stúdiója vezetőjének, aki a kutatócsoportunk segítségével egy nyugat-szibériai iparvárosban, Nyizsnyij Tagilban megtalálta az 1945-ben hadifogolyként elhunyt nagyapja sírhelyét.

Csoportunk a szverdlovi illetve a cseljabinszki területen számos rabtemetőt keresett fel: Uralvagonzavod, Rudnyik, San Donato, Cseremsanka, Lyoviha, Kirovgrad, Nyevjanszk, Sirokorecsenszk (Jekaterinburg), Talica, Revda, Nyizsnyeiszenck, Bolsoj Isztok, Aramil, Verhnyij Ufalej, Kistim, Miassz, Szatka, Asa. Az itteni emlékjeleket megkoszorúztuk, gyertyát gyújtottunk és imádkoztunk az elhunytak lelki üdvéért.

A térség eddig felsorolt települései közül Krasznokamszk, Verhnyaja Tura, Nyevjanszk, Krasznouralszk, Kirovgrád, Nyizsnyij Tagil, Jektyerinburg városokat emelnénk ki, ahol az itteni tömegsírokban magyarországiak, erdélyiek, köztük kárpátaljaiak (Ungvár, Beregszász, Nagybereg, Nevetlenfalu, Feketeardó, Visk, Técső, Aknaszlatina, Rahó, Kőrösmező, stb.) ezrei nyugszanak idegen földben. Ezeknek a rabtemetőknek egy részét megsemmisítették.

Jekatyerinburgban dr. Bajtai Csaba, Magyarország Főkonzulátusának főkonzulja és munkatársai fogadták a kutatócsoportunkat. A főkonzul Baskíriában helyi segítőket is szervezett Farit Szamigullin mérnök, sportmenedzser személyében, aki ufai egyetemista-idegenvezetőket biztosított részünkre.

Kutatócsoportunk a közel kéthetes kegyeleti útját a baskíriai Ufa, továbbá Isimbaj és Oktyabrszkij városokban fejezte be. Oktyabrszkijban a csoportunk találkozott az 1941-ben ide deportált volgai németek képviselőjével (Greb Voldomár, a helyi német kör elnöke), valamint egy magyar hadifogoly (Arnold János) és egy Észtországból internált német asszony Baskíriában született fiával, Jurij Fjodorovics Lapsinnal. A nyugdíjas mérnök verseket ír, rajzol és fest, könyvet ad ki, kiállításokon vesz részt, kiemelten pedig az egykor a VII–IX. század között a Magna Hungáriában (Baskírföldön) élt ősmagyarok múltjával foglalkozik. A kutató beszámolt arról, hogy a Káma, az Ik, a Dema, a Belaja, az Ufa, az Aj és az Ural folyók közti területeken a baskír régészek (köztük V.A. Ivanov ŤПутями степных кочевийť /„A sztyeppei nomádok útján” címmel tanulmánykötetet adott közre) eddig 3 temetőt, 15 kurgánt, 5 várost és 4 kistelepülést tártak fel, ahol az ősmagyarok nyomára bukkantak. A helyi régészek az ősmagyarokat nem sorolják a finn-ugor népek családjába, az itt maradt ősmagyar néptöredéket a baskír nép részének tekintik.

Lapsin azt is közölte, hogy az Ik folyó melletti Csekan település környékén baskír nyelven beszélő ősmagyarok leszármazottai élnek, akik ma már muszlimok.

Jurij Lapsinnak, Arnold János egykori hadifogoly fiának köszönhetően Oktyabrszkijban sikerült megtalálni az 1852. sz. láger egykori helyét (a ma is működő fűrésztelepet), ahol Matkovits-Kretz Eleonóra édesanya, keresztanyja és Walterné Müller Judit nagymamája együtt raboskodott és dolgozott Jurij Lapsin édesanyjával.

Vlagyimir Motrevics történész professzor irányításával eddig 95 hadifogoly-temetőt tártak fel, ahol a magyarországi, illetve erdélyi, délvidéki, felvidéki és kárpátaljai hadifoglyok és internáltak ezrei nyugszanak.

1998–1999 között a Magyar Köztársaság Honvédelmi Minisztériumának Hadisírgondozó Irodája a Vojennije Memoriáli Társasággal együttműködve helyreállították a magyar haditemetőket. Valamennyi temetőben kettős keresztet és emlékjeleket állítottak, amelyekre egységes feliratokat véstek magyar és orosz nyelven. Egyik változat: „Itt magyar hadifoglyok nyugszanak, a II. világháború áldozatai”. Másik változat: „Itt magyar hadifoglyok és internáltak nyugszanak a II. világháború áldozatai”. A magyarok mellett más nemzetiségű, így német, olasz, japán hadifoglyok temetője is megtalálható itt. A Vlagyimir Motrevics által felügyelt megyékben a sírokat gondozzák, Baskíriában viszont számos igen elhanyagolt temetőt fedeztek fel. Egyes helyeken hullarablók, sírrongálók brutális nyomaira bukkantak. A helyi lakosok idősebb képviselői közül még jó néhányan emlékeztek a munkatáborokra, a magyar hadifoglyokra és civil internáltakra. Többségük a Szovjetunió nyugati térségéből idetelepített kulákok, politikai száműzöttek, kitelepített németek (kárpátaljai németek is), tatárok, ukránok leszármazottai. A helyi lakosság élete akkoriban szintén nyomorúságos volt, az éhínség, a nehéz fizikai munka az ő soraikat is megtizedelte.

A kutatóút eredményeit összegezve elmondhatjuk, hogy csoportunk tagjai lakhelyüktől számítva, oda-vissza közel 10 ezer kilométert utaztak (repülőgéppel, vonaton, bérelt autóbusszal), közel két héten át dolgoztak az Urál-hegység térségében, Perm, Szverdlovszk és Cseljabinszk megyében, valamint a Baskír Autonóm Köztársaságban. A magyar kutatócsoportunk 35 második világháborús hadifogoly-temető és egykori kényszermunkatábor helyszínét azonosította és dokumentálta. A kutatócsoportunk az eredményesnek mondható munkájáról a magyar közmédia munkatársai több dokumentum- és riportfilmet forgattak. Az itt látottakról cikkek, tanulmányok készülnek.

Az oroszországi Ural vidékéről hazaérkezett csoport tagjai voltak a Magyar Televízió stábja (dr. Havasi János, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) főmunkatársa, egyben a Háborús Kereső Szolgálat vezetője, Jurkovics János, Szabó Alla), Máthé Áron, a budapesti Terror Háza főmunkatársa, Singer Zsuzsa Gulág-kutató, Walterné Müller Judit a pécsi múzeum igazgatóhelyettese, Csehily József, a pécsi ruszin önkormányzat jeles képviselője. A legnépesebb delegációt a pécsi Német Kör alkotta Matkovits-Kretz Eleonóra elnök vezetésével: Schmidt Antal (alelnök), Bán Ilona, Hack Ferenc Mihályné, Márkus Beáta, Schmidt Ákos, Stumpf Bálint, Stumpf Bálintné, Szendéné Arnold Katalin. A kutatócsoport tagjai között kárpátaljaiak is voltak: Dupka György Gulág-kutató, a Szolyvai Emlékparkbizottság felelős titkára, Fuchs Andrea, az ungvári sváb-németek baráti körének képviselője, Alekszej Korszun ezredes, hadtörténész, a Rehabilitált Történelem Kárpátaljai Emlékkönyv szerkesztőbizottsága kiadói csoportjának vezetője.