Húsvéti tojásfesztivál Técsőn

Írta: Bökényi Magdolna | Forrás: KISZó | 2021. május 04.

A técsői Posta tér volt a helyszíne a Técsői hímes tojás 2021 fesztiválnak. A rendezvény az intézmények közötti együttműködés megerősítése jegyében zajlott, amelyet az EU és az ukrajnai Brit tanács finanszírozott.

Húsvéti tojásfesztivál Técsőn

A résztvevők három héten keresztül festettek öt, kb. 1 méter magasságú gipsz-polimer tojást. A hímesek egyik oldalán népi motívumok, a másikon pedig a város nevének betűi láthatóak. A tojásfestésben részt vett a Técsői Hollósy Simon Középiskola csapata is.

– A városháza kérte fel iskolánkat, hogy vegyünk részt az intézmények közötti együttműködésre és a húsvéti hagyományok felelevenítésére és megőrzésére irányuló projektben – mondja Pántlik Erika, szervezőtanár. A, tanárokból álló csapat sokat dolgozott az óriási hímes tojáson. Először alapozták, majd felrajzolták a mintát, amit régi „Fürge ujjak”-ból vettek, középen matyó, a két szélén pedig kalocsai motívumok láthatók, mivel környékünkön ezekkel találkozhatunk leggyakrabban. Szenek Natália, Bocskor Andrea és Pántlik Erika a mintákat kifestette, majd lelakkozta. Az aprólékos munka három hétig tartott.

A Hollósy Simon Középiskola és Magyar Tannyelvű Líceum tanulói is tevékenyen részt vettek a fesztiválon, ők a témába vágó aszfaltrajzot készítettek.

A húsvéti hímes tojások a város főterén láthatóak.

Hírek

  • Felhangolva: A homoki Pipacs Asszonykórus

    Bármilyen korszakban, bármilyen nehézségek közepette él az ember, előbb-utóbb előbukkan a zene, az éneklés, a szórakozás és a művészet iránti igénye. Így volt ez a világháborúk és forradalmak időszakában is. Egyszerűen az ember nem arra van teremtve, hogy a súlyos terhek alatt magába roskadjon, hane...

  • Mi lesz veled, egykori Tiszaújlaki Sóház? – Siralmas jelen. Reményteljes jövő?

    Tiszaújlak központjában egy impozáns méretű egyemeletes épület emelkedik, mely azonban nagyon leromlott állapotban leledzik, málladozó vakolattal, törött üvegtáblájú vagy éppen üvegtábla nélküli ablakokkal, s megkopott főbejáratának üvegtáblái is töredékesek. Pedig ez egy nagy múltú épület, hiszen e...

  • Beregszászban járt Kovács Tamás, a Magyar menyegző főszereplője

    Bár a Magyar menyegző című zenés táncfilmet a Vándormozi jóvoltából már Kárpátalja számos településén láthatták a nézők, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban április 7-én megvalósult beregszászi vetítés mérföldkőnek bizonyult. Ez volt az első olyan alkalom, ahol a közönség személyesen is ta...

  • Orosz-Váradi Enikő: „…szeretek még egy esélyt adni az embereknek”

    Érzékeny, ami sokszor nem látszik, aggódó és megbocsátó. Munkáját szívvel-lélekkel végzi, a közösség érdekeit mindig előtérbe helyezi, de jelenleg kis családja, a férje és a kisfia kerül előtérbe. Szabadidejében szívesen túrázik, a friss levegőn töltődik, s készül a következő kihívásokra. A Kár...

Események

Copyright © 2026 KMMI