A tősgyökeres beregszászi Gábor Erzsébet ezt töredelmesen bevallotta, miszerint úgy érzi, valahogy mindent később kezdett el, de a végeredmény kiváló, mint mondja, tulajdonképpen semmiről sem maradt le.
– Fiatalon a beregszászi rádiógyárban dolgoztam, de nem éreztem magaménak azt a munkát. Ezért néhány esztendő után váltottam, és immár több éve a Kelet Európa Missziónál tevékenykedem – kezdte beszélgetésünket Erzsébet.
– Mikor kezdett el festeni?
– Édesapám volt az, aki felfedezte bennem a tehetséget, látta, amikor otthon rajzolgattam. Ő kárpitos volt, és egyszer, amikor Horváth Anna ismert beregszászi képzőművész egy régi kanapéját újította fel, megkérdezte, hogy nem-e nézné meg a rajzaimat, grafikáimat. Anna néni rábólintott. Tizenéves voltam, amikor elkezdtem hozzá eljárni, annak ellenére, hogy mindig is visszahúzódó, félénk ember voltam. Érettségi után nagyon szerettem volna képzőművészeti iskolában tanulni, de sajnos sok minden közbeszólt, többek mellett édesanyám kórházba került. Évekre letettem a rajzolásról, a festészetről. 1994-ben megtértem, és az Úr adott nekem erőt ahhoz, hogy az önbizalomhiányom ellenére újra a festővászon elé üljek. Eleinte gouache festékkel, vízfestékkel kezdtem el alkotni. A Covid alatt volt időm, így beiratkoztam egy online kurzusra, a budapesti szakembertől sokat tanultam. Illetve Kovács Éva beregszászi festőművésszel is felvettem a kapcsolatot, tőle is számos technikát elsajátítottam, és ami fontos, bátorított. Megnézte az akkori munkáimat, számos tanáccsal látott el.
A középső fiam Tiszaújváros mellett, Szederkényen, a Holt Tiszánál lakik. Most azt a csodálatos tájat festem, ahol nem mellesleg a Téli berek című film egy-egy részét forgatták. Álomszép hely, nem csoda, hogy megihletett – mondta.
Ahogy beszélgetőpartnerem mesélt a képeiről, s közben megmutatta azokat, egyáltalán nem láttam már benne a visszahúzódó embert, inkább a lelkes amatőr festőt, aki büszke az alkotásaira.
– Ott tartok, hogy lassan már rendelnek tőlem képeket. Nemrégiben a középső fiam kért meg, hogy fessek valamit a gyülekezetük ificsapatának. Most erre összepontosítok.
– Mennyi időbe telik egy-egy kép megfestése?
– Általában egy hét, mert várni kell, hogy megszáradjon a festék, hogy még egy réteggel rámehessek. A kedvencem az olajjal vászonra festett kép, de vannak akrillal készített alkotásaim is.
Erzsébet elárulta, az öt év alatt kétszáz munkát készített, melyek zömét elajándékozta.
– Az első munkáim egytől-egyig ajándék lett. Üzleti vénával nemigen rendelkezem, csak mostanában adok el egy-két képet, hiszen végül is muszáj néhányat értékesíteni, mert ez így eléggé drága hobbi lenne. Legutóbb egy, a szívemnek nagyon kedves csendéletet adtam el.
– Van olyan festő, akit példaképének tart?
– Több is van: Ivan Siskin, Claude Monet, Szirnyei Merse Pált, Degast. A francia festészet lenyűgöz.
– Mit szól a család a szeretett hobbijához?
– Férjem, Gábor Péter szintén beregszászi, és elmondhatom, hogy mindenben a támaszom, és egyben a legnagyobb kritikusom is. Persze építő kritika az övé, nem elfogult velem szemben, őszintén elmondja a véleményét. Három fiunk van, Tamás, Péter és Benjamin. Mindannyian kirepültek a családi fészekből, Magyarországon élnek, még a rendszerváltás idején úgy láttuk jobbnak, hogy az anyaországban folytassák tanulmányaikat. Benjamin még egyetemista. A legidősebb fiunk házas, két unokánk van, a nyolcéves Máté és a hatéves Ábel. Imádjuk őket, de sajnos nem tudunk velük annyi időt tölteni, amennyit szeretnénk, viszont amikor együtt vagyunk, minden közös pillanatot kihasználunk. Tehetséges, okos gyermekek, fiúk lévén természetesen a technika érdekli őket jobban, de a zenét is szeretik, jó hallással rendelkeznek, Máté zongorázik és énekel. Mindezt a szüleiktől, a menyemtől, Brigittától és az édesapjuktól örökölték, a nagyfiam több hangszeren is játszik.
