Hit, nemzet, család – Apostoli királyunkra emlékeztek Beregszászon

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2021. augusztus 21.

Ezen a napon minden magyar ember szíve – éljen a világ bármelyik részén – egyszerre dobban. Államalapító királyunkra emlékezve ugyanis gondolatban végig járjuk azt az utat, amelyet a magyarság Kárpát-medencei megtelepedése óta az elmúlt több mint 1100 esztendő alatt megtett, hangzott el azon a szentmisén, melyet a beregszászi római katolikus templomban nemzeti ünnepünk alkalmából tartottak.

Hit, nemzet, család – Apostoli királyunkra emlékeztek Beregszászon

Molnár János esperes-plébános a szentistváni életműről szólva kiemelte: első királyunk kereszténnyé tette népünket, így biztosítva a magyarság jövőjét Európában. Amikor apostoli királyunkra emlékezünk, érdemes figyelmet fordítani arra, hogy a Szentírás miként értelmezi a királyság intézményét. A hívő keresztényeknek egyetlen királyuk van, mégpedig Jézus. A mindenkori földi királynak pedig az a dolga, hogy a nép megtartsa az Isten törvényeit. Ebben alkotott nagyot a magyarok első királya, mert törvényei nem ellenkeztek az isteni paranccsal. A magyarság azért tudott megmaradni több mint ezer esztendőn át, mivel a többség követte ezeket a parancsokat. Időnként bármilyen nehéz is volt, nem tért le a Megváltó által kijelölt útról. Mert Jézus mondja magáról, hogy én vagyok az út, az igazság és az élet. Egy erős országon kívül a hit megtartását köszönhetjük tehát első uralkodónknak, aki bátran állíthatjuk, apostola volt a magyarságnak. Mert mi is a dolga az apostolnak? Legfőképpen az evangélium terjesztése. István király negyven esztendőn át tartó uralkodása során tíz egyházmegyét alapított.

A szentmise után a megemlékezés a templom előtt álló Szent István-szobornál folytatódott. Itt Bunda Rita egyházi munkatárs köszöntötte a résztvevőket. Molnár János pedig arról szólt, hogy mit üzen a szentistváni életmű a XXI. század magyarjainak. A hit és a nemzet megtartásán kívül az életmű rámutat az életszentség fontosságára, a család jelentőségére. Egy nemzetnek akkor biztosított a jövője, ha az édesanya és az édesapa hitben és szeretetben neveli fel gyermekeit, mindent megtesz egészséges szellemi és testi fejlődésük érdekében. Mint látjuk, szerte Európában ez ma veszélybe került.

A keresztény értékek megtartásának fontosságáról és a nemzet egységének megőrzéséről szólt köszöntőjében Békésiné Lukács Angéla, Magyarország beregszászi konzulja. És beszélt arról a közös küzdelemről, amellyel sikerült a járványt visszaszorítani, s arról a reményről, hogy közös erőfeszítéssel hamarosan teljesen magunk mögött hagyhatjuk ezeket a nehéz hónapokat.

A magyarság egységét, összetartozását és egymásra utaltságát szimbolizálja a nemzeti színű szalaggal átkötött ünnepi kenyér, melynek megszentelésére és megáldására ugyancsak az ünnepség keretében került sor. A hagyományoknak megfelelően a megszegett kenyérből mindenki hazavihetett egy darabot, hogy abból jusson az ünnepi asztalra.

Az ünnepi műsor során Szász Bence előadásában Juhászné Bérces Anikó Augusztus 20. c. versét hallhattuk. Juhász Fanni Ima a hazáért című dalt énekelte el, Birta István és Birta Adetta Sillye Jenő Szent István c. dalát adta elő. Majd Pércsi Mária, a Miskolci Egyetem hegedű szakos hallgatójának hegedűjátékában gyönyörködhettünk. A megemlékezésen a Szent Kereszt Felmagasztalása Kórus szolgált.

Hírek

  • Dercen elfeledett híres szülötte, Mohy Sándor festőművész

    Dercen község szülöttei közül figyelemre méltó életutat járt be Dercsényi László királyi tanácsos, beregszászi törvényszéki bíró, 1848-as honvédhuszár százados, aki tetteivel bevéste magát vidékünk történelmébe, de nagy hírnévre tett szert Kárpátalján és Magyarországon is Fodor Géza, a kárpátal...

  • Több magyarországi múzeum lesz ingyenesen látogatható január 22-én

    Ingyenesen látogathatóak lesznek a magyar kultúra napján a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ tagintézményei, továbbá a Szépművészeti Múzeum, a Néprajzi Múzeum és a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum állandó kiállításai – közölte a Szépművészeti Múzeum.

  • Kutlán István műveiből nyílt kiállítás Ungváron

    Kutlán István festményeiből nyílt kiállítás az ungvári várban. Kezdetben a szervezők úgy tervezték, hogy kamarakiállításként, három festményből nyílik meg ez a tárlat, azonban a kezdeményezéshez beregszászi és ungvári műgyűjtők is csatlakoztak, engedélyezve a tulajdonukban lévő festmények bemutatásá...

  • Páratlan énekes egy hucul faluból

    Az ember lelke vágyik a szabadságra és a szépségre. Különösen egy olyan világban, ahol mindkettő teljesen elvész a szürke és kegyetlen mindennapok katlanjában. A léleknek kell a szabadság és a szépség, ehhez pedig jó választás Nazarij Jaremcsuk világa. Cikkünkben a Csernivci megyéből származó énekes...

Események

Copyright © 2026 KMMI