Írta: Kurmay Anita | Forrás: Kárpátinfo.net | 2020. július 27.
Isten útjai kifürkészhetetlenek – szokták mondani. Különösen igaz ez egy olyan személyre, akinek korai tervei között nem szerepelt a lelkészi hivatás. Cserniga Gyula először festőművésznek tanult, majd rajztanárként dolgozott, végül mégis a teológia felé fordult, és ma már felszentelt lelkészként hirdeti Isten igéjét. Ismerjük meg őt!
– Meséljen magáról!
– Beregszászban születtem, de Nagyberegen nőttem fel. Ott végeztem az általános iskolai tanulmányaimat, majd egy munkácsi szakközépiskolába kerültem. Még gyermekkoromban megismerkedtem Horváth Anna szobrászművésszel, akitől sokat tanultam. A képzőművészetek iránti érdeklődésem neki köszönhető. A sorkatonai szolgálatból hazatérve a nagyberegi iskolában kezdtem el dolgozni, mint rajz- és munkatanár. Időközben az Ivano-frankovszki Főiskolának (teljes nevén: Філія Прикарпатського Національного Університету імені Василя Стефаника) volt egy fiókintézete Munkácson, ahová felvételiztem, és sikeresen befejeztem a képzőművészet szakot. A pedagóguspálya tíz éve alatt sok mindent átéltem, voltak nehézségek is, de sikerek is. 2006-ban felvételt nyertem a Sárospataki Református Teológiai Akadémiára. Ekkor indult a lelkészi hivatásom.
– Milyen témájú képeket fest szívesen?
– Korábban embereket, csendéleteket festettem, ezek a témák álltak igazán közel hozzám. Mára ez kissé változott, szívesen festek még tájképeket. Próbálom valósághűen ábrázolni az adott tájat, megfogni a hely varázsát. A világunk tele van olyan helyekkel, amelyeket érdemes megörökíteni. Azonban a festészet egy nagyon időigényes tevékenység, s nekem most erre kevesebb jut.
– Milyen érzések vannak önben, mikor fest?
– Engem a festés lelkileg megtisztít. Nyomasztó érzéseket, gondolatokat képes könnyíteni az alkotás. Egyszerre változik az ember a képpel.
– A Bereg Alkotóegyesület elnökeként több kiállítása is volt már.
– 1998-tól részt veszek a Bereg Alkotóegyesület kiállításain. 2016-ban a Beregszászi Református Egyház gyülekezeti termében is volt egy kiállítás, ahol az én alkotásaim is megjelentek. Az idei évben pedig a magyar kultúra napja alkalmából egyéni tárlatom volt látható a Pásztor Ferenc közösségi és zarándokházban.
– Hogyan jött a lelkészi hivatás?
– A Horváth Annával történő ismeretség sok újat hozott az életembe. Megismertem közösségeket, életeket. Emellett a képzőművészeti tanulmányaim okán elhívtak hittantáborokba foglalkozásokat tartani. A kapcsolódási pontok már megvoltak. Majd 2006-ben jött egy lehetőség, hogy felvételizhettem Sárospatakra, 2006–2009 között tanultam ott levelezőn, majd 2010–2017 között lelkészi szakirányon. Ekkor ismertem meg azt, hogy miről szól a református hitvallás. Ebben az időszakban ismerkedtem meg a feleségemmel, aki szintén lelkész, és akivel két gyermekünket neveljük nagy boldogságban.
– Eközben a világ több pontján is megfordult.
– Így igaz, a tanulmányainkat megszakítva, Angliába utaztunk dolgozni. Világot láttunk, nyelvet tanultunk, voltak nehézségek is, de összességében jó időszaknak mondhatom. Majd pedig a teológiai tanulmányok ötödik évében Kolozsvárra kerültünk cserediákként. Jó volt más határon túli magyarokkal találkozni, akik ugyanúgy megélik az identitásukat, mint mi.
– Említette, hogy feleségével két gyönyörű gyermek szülei. Hogyan éli meg az apaságot?
– Egy gyermek születésével megváltozik az ember élete. Mások lesznek a prioritások, kerekebb, tartalmasabb így az élet. Visszatekintve az elmúlt évekre, azt mondhatom, hogy elszaladtak a napok, a hónapok, de nem volt tartalmas időszak. Most sokkal inkább az. Látni a piciket nőni, az maga a csoda.
– Egy lelkészt sok kéréssel keresnek meg. Kiemelne párat?
– Nagyon sokszor érkeznek kérések anyagi támogatással kapcsolatban, lehetőségeinkhez mérten próbálunk meg ilyenkor segíteni. Emellett kérnek segítséget személyes és családi problémákban, gyermekneveléssel kapcsolatban, betegség vagy gyász feldolgozásában, és imakérések legkülönbözőbb formáival találkozhatunk.
– Nemrég lelkésszé szentelték. Milyen érzései vannak ezzel kapcsolatban?
– Ebben a karantén helyzetben nem volt lehetőség arra, hogy mint minden évben, idén is a templomban, a gyülekezeti tagok körében lehessen megtartani a szentelést. Voltak kétségeim afelől, hogy hogyan lehetne megoldani. Pozitív meglepetés volt számomra a mostani alkalom, szép volt a liturgia, hála Istennek, megoldódott minden. A lelkészszentelés egyfajta célba érésnek is tekinthető.
– Milyen tervei vannak a jövőre?
– Jelenleg a beregszászi kórházmisszióba helyeztek ki, amely a karantén miatt most szünetel. Ha rendeződik ez a helyzet, akkor a missziót szeretném tovább folytatni. A betegek még inkább vágynak a lelki feltöltődésre.
– Isten áldása legyen szolgálatán!
Együtt a tűz és a víz. A XIX. század legnagyobb önbizalmával bíró férfiújának találkozása egy önbizalomhiánnyal küszködő szerény emberrel. Hogyan lesz ebből szép, igaz és mély barátság? Hogy párosul mindez feltétlen hittel és bizalommal? És vajon ki hozta össze a két költőt? Ezekre a kérdésekre kere...
„A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....
Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.
Örömteli eseményre került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban május 6-án: egy újabb regénnyel bővült a kárpátaljai magyar irodalom. Ez alkalommal Kurmai-Ráti Szilvia Így kell Bódogulni című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.
