Gyűjtők találkozója a Beregvidéki Múzeumban

Írta: Szemere Judit | Forrás: | 2019. július 17.

A közelmúltban a Beregvidéki Múzeum szőlészeti-borászati kiállításának otthont adó pincehelyiségben régiséggyűjtők számára tartottak találkozót.

Gyűjtők találkozója a Beregvidéki Múzeumban

Sepa János múzeumigazgató, a rendezvény egyik szervezője elmondta, hogy az idei már a tízedik találkozó, s az az évek során nemzetközivé fejlődött, hiszen a helyi és más kárpátaljai gyűjtők mellett a környező országokból (Magyarország, Szlovákia, Lengyelország) is voltak már résztvevők. Az évente akár többször is megrendezett találkozókkal lehetőséget szeretnének biztosítani a gyűjtők számára az ismerkedésre, beszélgetésre, szakmai konzultációra, a szakirodalom megismerésére, valamint a régiségek cseréjére és adásvételére is. Továbbá egyfajta alternatívát is kínálnak a felnövekvő nemzedéknek, hogy szabadidejüket értelmesen, hasznosan töltsék. Hiszen a gyűjtés egyben tanulás is, mert a legtöbb gyűjtő utánajár egy-egy tárgy eredetének, történetének. A találkozókon természetesen nemcsak régiséggyűjtők vehetnek részt, adhatnak el vagy vásárolhatnak tárgyakat, hanem mások is. Bárki eljöhet például azért is, hogy a szakemberektől megtudakolja, mi az értéke egy-egy a nagyszülőktől örökölt tárgynak.

A rendezvény már hagyományosnak számít, vannak visszajáró résztvevői, ők többnyire bélyegeket, papír- és fémpénzeket, jelvényeket, kitüntetéseket, katonai felségjelzéseket hoznak bemutatásra, de akadnak olyanok is, akik régi képeslapokat, emléktárgyakat, ásványokat gyűjtenek. Általában minden találkozóra jönnek „újoncok” is. Idén például a beregszászi Bence Sándor, aki bontatlan doboz cigarettákat gyűjt, s a több mint ezer darabos kollekciójából hozott ízelítőt.

A rendezvényen ünnepélyes pillanatokra is sor került. Tízéves együttműködésük tiszteletére Sepa János a múzeum kollektívája nevében a történelmi értékek megőrzéséért emlékérmet nyújtott át Gennagyij Budkevics gyaloglóbajnoknak, a Kárpátaljai Megyei Filatéliai Egyesület elnökének. A találkozón részt vett és köszöntötte a szaktekintélynek számító gyűjtőt Zemkó Tibor, a munkácsi öregcserkészek parancsnoka is, aki hangsúlyozta: a gyűjtők fontos szerepet játszanak abban, hogy történelmünk tárgyi emlékei ne kallódjanak el, hanem fennmaradjanak az utókornak.

A rendezvény érdekes színfoltja volt a „kínai sarok”. Idén 70 éve alakult meg a Kínai Népköztársaság, s 70 éves az ukrán–kínai barátság. Ebből az alkalomból Boriszevics Marianna, valamint tanítványai, a Grácia modellstúdió kínai kultúra iránt érdeklődő növendékei frissen forrázott teával kínálták a vendégeket. Mint tudjuk, Kínában ősi hagyományai vannak a teázásnak, rengeteg féle teát fogyasztanak. Ezek közül kóstolhattak meg néhányat a találkozó résztvevői, akik természetesen hallhattak a teázás szokásairól, a teák elkészítési módjairól, azoknak a szervezetre gyakorolt hatásairól. Megtudhattuk például azt is, hogy más-más hatása van egy teának, ha langyosan vagy forrón isszuk. Az asztalon kínai használati és dísztárgyakat, könyveket, bélyegeket láthattak az érdeklődők.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI