Gui Demeter képzőművész munkái Ráton

Írta: Rehó Viktória | Forrás: karpataljalap.net | 2020. április 05.

Amint arról korábban olvashattak, az ungvári járási Ráton tavaly júniusban magyarországi és kárpátaljai civil összefogással, valamint magyar kormánytámogatással kápolnát építettek a Szent Mihály Gyermekotthon területén. Az avatásra a Vereckei-hágótól Budapestig tartó Egy vérből valók vagyunk mottójú jótékonysági futás részeként került sor. Az ünnepségen jelen volt Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Gui Angéla karitatív futónagykövet, Majnek Antal munkácsi római katolikus megyéspüspök, a római katolikus egyház képviselői, anyaországi diplomaták, számos magas rangú kárpátaljai megyei és járási vezető, illetve a település és a gyermekotthon lakói.

Gui Demeter képzőművész munkái Ráton

Azt viszont talán kevesen tudják, hogy kinek a keze munkáját dicsérik a kápolna képei. Nos, az alkotó nem más, mint Gui Demeter, aki az erdélyi Nagykárolyban született 1949-ben. Tanulmányait szülővárosában és Kolozsváron, a képzőművészeti szakiskolában végezte. Hosszú ideig szobrászattal, kőfaragással foglalkozott. Ebből az időből származnak a saját tervezésű és kivitelezésű, Erdély különböző vidékeinek templomait díszítő márványoltárok, keresztelőkutak és más egyházművészeti alkotások. A művész 2002 óta Magyarországon él, Győrszentivánban telepedett le, ahol visszatért eredeti hivatásához, a festészethez. Színes, virágos, természet inspirálta festményei közül mindenki megtalálhatja a számára legkedvesebbet.

Az alkotóval még a kápolnaszentelés előtt beszélgettem, amikor meglepődve értesültem arról, hogy a keresztutat ábrázoló képek alkotója Gui Demeter, Gui Angéla édesapja.

– Hogyan esett Önre a választás?

– Amikor a lányom említette, hogy mi készül itt, és szóba került, hogy elvállalnám-e a főoltárkép és a keresztút képeinek megfestését, először meglepődtem, mert ez a téma távol áll a festői tevékenységemtől. Impresszionista festő vagyok, és általában tájképeket, csendéleteket, portrékat festegetek, távol áll tőlem az egyházi téma. De az ember, én legalábbis, szeretem a kihívásokat. Így egy percig sem haboztam, habár nem tudtam, hogy mibe vágom a fejszémet. Érdekesnek tűnt a dolog, főleg, hogy Angéla elmondta, ezzel segítenénk az otthont, ez lenne a mi hozzájárulásunk a kápolna elkészítéséhez. Viszont nagyon érdekes és izgalmas feladat volt a keresztút képek megfestése.

– Milyen konkrét tettek követték az elhatározást?

– Nagy örömmel fogtam neki. Felvettük a kapcsolatot Marika nénivel (Bíró Mária, a gyermekotthon vezetője), mert tudnom kellett, hogy milyen méretű képekről van szó, milyen a kápolna elhelyezése, hol vannak az ablakok, mekkora szabad felület van, hogy fognak elférni a stációk. Összetett dolog ez. Az alaprajz szerint egyeztettünk, s akkor megállapítottuk, hogy milyen a legnagyobb méter, amiben gondolkodhatok. Ez 30x40-es méret lett, ráma nélkül. S amint látható, ez pont jó lett, szépen elférnek a kápolnában, 6-6 a két falon és a bejáratnál 1-1.

– Ezt követte az alkotás.

– Igen, ezután kezdődött a kompozíciók megtervezése. Utánanéztem az interneten, hogy eddig mik készültek, mert ez egy kötött téma, ezen nem lehet nagyon változtatni, variálni, mert Jézus elesik, találkozik a síró asszonyokkal, keresztre feszítik, stb. Ezek mind megváltoztathatatlan kompozíciók, csak különféle formában lehet megtervezni, megkomponálni.

Ezután nekifogtunk: megvettük a 14 vásznat, az ecseteket, festékeket, s hozzáláttam magához a festéshez. S kezdődött a, mondhatni, éjt nappallá tévő munka, mert az agyam állandóan azon járt, hogyan legyek kész az avatásig.

– Mennyi idő alatt készültek el?

– Mindent félretettem és feszített iramban csak ezeken dolgoztam. Az avatás előtt két hónappal már készen voltak. Legelőször mind a 14-et felrajzoltam a vászonra. De a festés során, ahogy egy-két kép elkészült, festettem a következőt, a harmadikat, s mire a negyedik képet megfestettem, akkor egymás mellé téve láttam, hogy már az első nem jó. Mert a 14 képen azonosnak kell lenni Jézus ruhájának, a hajszínének, a színeknek összhangban kell lenniük mind a 14 stáción. Hogy ne húzzam sokáig a dolgot, mire a 14. kép végére értem, 3-4-szer átfestettem valamit mindegyik képen. Mindig úgy voltam vele, hogy addig nem tudtam kiadni a kezemből azt, ami nekem nem tetszett.

– A festészeten kívül mivel foglalkozott?

–  Odahaza, Erdélyben szobrász és kőfaragó szakmában dolgoztam 31 évig. Képzőművészetet végeztem Kolozsváron. Édesapám szobrász és kőfaragó volt, saját műhellyel, és úgy nőttem fel, hogy az udvaron gyerekként megtanultam a szakmát, anélkül, hogy akartam volna. Katonaság után végül is ott maradtam, folytattam az apukám műhelyében a szobrászatot.

A munkáim 12 erdélyi katolikus templom márványoltárát, ambóját (emelvény a szentély és a templomhajó határán a felolvasók és az énekesek számára) díszítik, gyertyatartókat, keresztelőkutakat, tehát komplett belső berendezéseket készítettem az új rítus szerint, amikor a hívekkel szemben kell misézni a papoknak.

A legszebb Nagyváradon a Barátok Templomában (Szentlélek kiáradása plébániatemplom Nagyvárad Olaszi városrészében) van, ahol Tempfli püspök úr (Josephus II. Tempfli) akkor még pap volt, utána nevezték ki püspöknek. Nem tudom, hogy Kárpátalján ismerik-e, de Erdélyben nagyon híres püspök volt. Neki például három oltárt készítettem különböző településeken. Újpalotán, Nagyszalontán, Szatmárnémetiben, Nagykárolyban, sőt, Szilágysomlyón, ahol a Báthoriakat keresztelték, abban a templomban is az általam készített oltár áll. Erre 12 év ment el, de a kőfaragás kikezdte az egészségemet, és azt mondta az orvos, hogy nem szabad tovább folytatnom, ha még élni akarok.

– Azóta mivel foglalkozik?

– Nem tudtam tétlenül ülni. Dolgozom. 2002-ben, amikor Angéla férjhez ment, akkor települtünk át Magyarországra. Ekkor vettem vissza az ecsetet a kezembe. Azóta több mint 43 kiállításom volt, többek között Budapesten, Nyugat-Magyarországon és Erdélyben is. Impresszionista stílusban dolgozom. Azért is volt ez egy külön kihívás, mert a kápolnában ezek inkább realisztikus alkotások.

– Mindig az életük része volt a jótékonykodás?

– Ez egy családi vonás, nálunk a családban is volt egy beteg testvérem. Tehát én tudom, mit jelent az, hogy valaki beteg, és ápolni kell, vigyázni rá. Úgy hiszem, a lányom is …

Hírek

  • Olvasólámpa: Kárpátaljai magyar értéktár (2.) – Gazdag kulturális örökséggel büszkélkedhetünk

    Olvasólámpa című rovatunkban legutóbb az épített örökség vidékünkön található kiemelkedő alkotásait mutattuk be a „Kárpátaljai nemzeti identitás-jelek” című kiadvány alapján. A kötet a Kárpátaljai Értéktár sorozatban a Kárpátaljai Népfőiskolai Egyesület gondozásában látott napvilágot. Ezút...

  • Több mint könyvklub: közösséggé vált az Ungvári Magyar Olvasóklub

    Egy könyv köré ülni le beszélgetni ma Ungváron jóval több, mint kulturális program: közösségteremtés, identitásőrzés és lelki kapaszkodó is. Az Ungvári Magyar Olvasóklub egy éve indult útjára egy személyes ötletből, mára pedig befogadó, élő közösséggé vált. A klub alapítójával, Balogh Renátával az i...

  • Megnyílt a XV. Hollósy Simon Alkotótábor kiállítása Beregszászban

    A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) február 4-én nyitotta meg idei kiállítási évadát Beregszászban. A Na’Conxypan Galéria falain a XV. Hollósy Simon Alkotótáborban született munkákból válogatott tárlat fogadja az érdeklődőket.

  • Lucsok Péter Miklós OP könyvének bemutatója Beregszászban

    Ismerjük a mondást: a szó elszáll, az írás megmarad. Ha valaki könyvet ír, akkor a mondanivalója fontos. Ha papírra veti, akkor fontosabb, mint egy elmondott szó, mint egy beszélgetés. Hatványozottan igaz ez egy püspök esetében, akinek minden szava tekintély, leírt szavai pedig átelmélkedett, áti...

Események

Copyright © 2026 KMMI