Főhajtás Mezőkaszonyban

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. október 26.

Az 1956-os forradalom Magyarország XX. századi történelmének egyik legmeghatározóbb eseménye volt. A világ magyarságához hasonlóan régiónkban, így Mezőkaszonyban is fejet hajtottak a hősök emléke előtt. Márkus Miklós, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) helyi szervezetének elnöke, a kaszonyi középiskola igazgatója Szécsi Sándorra, Ormos Istvánra és Ormos Máriára emlékezett, akik 1955–1957 között a mezőkaszonyi fiatalok ellenálló csoportjának tagjai voltak.

Főhajtás Mezőkaszonyban

Szovjetellenes tevékenységükért, röpiratok, falragaszok terjesztéséért ítélték el őket, börtönökben, lágerekben raboskodtak.

– Mezőkaszonyban, Gálo­cson, Ungváron, Nagyszőlősön voltak fiatalok, köztük Szécsi Sándor, Ormos István és Ormos Mária, akik bátran kiálltak kortársaik, a pesti srácok mellett, vállalva az esetleges megtorlásokat is. A többség azonban abban az időben csak belül, a szívük mélyén, titokban mert azonosulni a forradalom és szabadságharc eszméivel – hangsúlyozta Gajdos István, az UMDSZ elnöke. – Most, 2010 őszén – ha nem is olyan körülmények között, mint ’56-ban – színt kell vallanunk. Otthon maradunk-e, vagy elmegyünk a választásokra? Engedünk-e a csábításnak, hogy néhány hrivnyáért eladjuk becsületünket, szívünket, lelkünket, vagy magyar pártra szavazunk? Az összefogást támogatjuk, vagy a széthúzást, a megosztottságot? Október 31-én mindezekre a kérdésekre választ fogunk kapni. Arra is, hogy kik vannak többen? Azok, akik az örökös testvérharc mellett állnak, vagy azok, akik a közös, az együttes fellépést, az összefogást szorgalmazzák? Hiszem, hogy 1956 őszének csillaga jó utat mutat nekünk. Hiszem, hogy kárpátaljai magyar közösségünkben többen lesznek azok, akik azt mondják majd, egységben az erő. Azok, akik a szívükre, a mi közös nagy szívünkre, az összefogás jelképére hallgatnak majd.

A mezőkaszonyi ellenállóknak állított emléktáblánál elhelyezte koszorúját Gajdos István, Csizmadia Róbert, a beregszászi konzulátus vezető konzulja, Medvigy István, a járási állami közigazgatás első elnökhelyettese, Kádár Rozália, az UMDSZ járási szervezetének elnöke, Tóth Miklós járási képviselő. A megemlékezés a művelődési házban folytatódott, ahol a helyi középiskola tanulói idézték fel az 54 évvel ezelőtt történteket. Versekkel, dalokkal emlékeztek a hősökre.

Hírek

  • Színek és formák párbeszéde – Néger Krisztina jubileumi kiállítása Ungváron

    A Kárpátaljai Megyei Szabadtéri Néprajzi Múzeum (skanzen) ad otthont Néger Krisztina ungvári keramikus és iparművész jubileumi önálló kiállításának. A Színek és formák párbeszéde című tárlat ünnepélyes megnyitójára nem véletlenül került sor július 10-én, hiszen az alkotó azon a napon ünnepelte jubil...

  • Történelmünk, hagyományaink, elődeink megismerése egy helyen | KISZó-háttér

    A Tiszacsomai Honfoglalási Emlékparknál a honfoglalás kori temető és település szisztematikus régészeti feltárása 1986-ban kezdődött. Az ásatások során egy X. századi magyar határvédő közösség nyughelyét (több tucat feltárt sírral) és egy korabeli település maradványait tárták fel. Ezek a leletek bi...

  • Kárpátalja anno: Nyalábvár legendái

    A Prágai Magyar Hirlapban indított Regélő Romok címmel honismereti rovatot Dienes Adorján (1872–1957) római katolikus pap, író 1934-ben. A régi várakat bemutató írásaiból ugyanezen a címen könyvet is kiadott 1935-ben Rozsnyón. Ebben Nagyszőlős, Huszt, Királyháza, Ungvár, Munkács és Szerednye vá...

  • A természetet nem elég tanulni – meg is kell élni

    25 éves a KMPSZ Természetismereti és Természetvédelmi Tábora Negyedszázados jubileumát ünnepelte idén a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) Természetismereti és Természetvédelmi Tábora, amely immár 25 éve segíti a fiatalokat abban, hogy élményszerűen fedezzék fel a természet csodáit, és...

Események

Copyright © 2026 KMMI