Augusztus 4-én, szombaton a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) szervezésében a beregszászi Európa-Magyar Házban mutatkozott be kiállításával Fényes András munkácsi festőművész. A fiatal művész életútját, munkásságát Zubánics László elemezte, majd köszöntötte mindazokat, akik megjelentek a tárlaton. Fényes Andrást családja, köztük nagymamája is elkísérte a kiállításra, aki a képek megtekintése közben elárulta, hogy unokája már háromévesen is rajzolgatott, igaz, akkor még csak kisautókat.
A kiállítás megnyitóján népes küldöttséggel képviseltette magát a felvidéki Csemadok, akik „Verecke híres útján” kirándulásuk keretében tartózkodtak Kárpátalján. A közel félszáz fős delegáció vezetője Mézes Rudolf, a Csemadok országos alelnöke, a Csemadok Galántai Területi Választmányának elnöke, a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnöke volt.
— Immár második alkalommal, azaz hagyományszerűen találkozhatunk itt, ami nagy öröm számunkra! A magyar kultúra napján Zentán tartott tanácskozásunk során Mézes Rudolf említette, hogy a hagyományos csíksomlyói zarándoklat mellett az idén is megcéloznák Kárpátalját, ami megtisztelő számunkra. A kapcsolattartás tehát élő, mi pedig minden évben igyekszünk valami újjal előrukkolni. Akik tavaly a vendégeink voltak, emlékezhetnek, hogy akkor egy képzőművészeti kiállítást rendeztünk, most egy fiatal festőművész, Fényes András munkáit láthatják — mondta Zubánics László.
Mielőtt a jelenlévők közelebbről is megtekintették volna a szebbnél szebb alkotásokat, Mézes Rudolf köszönetet mondott a vendéglátóknak a fogadtatásért, és kihangsúlyozta: ide ők valóban haza jönnek, s nem üres kézzel. A felvidékiek értékes könyvekkel gazdagították a KMMI Komjáti Benedek Könyvtárának állományát.
Amíg a vendégek gyönyörködtek Fényes András alkotásaiban, elbeszélgettünk az ifjú művésszel.
— A festészet az életem: ezzel foglalkozom gyerekkorom óta. Tanulmányaimat a munkácsi Munkácsy Mihály Rajziskolában kezdtem, majd az Erdélyi Béla Képzőművészeti Kolledzsben folytattam festőművész szakon, amelyet 2001-ben fejeztem be. Aztán 2001–2006 között az Ivano-Frankovszki Vaszil Sztefanik Festőművészeti Főiskolán tanultam a szakmát, mellette pedig divattervezést. Persze a festészet és a divattervezés abszolút nem vág össze, de ez utóbbi sem áll annyira távol tőlem.
— Saját bevallása szerint a festészetben most hol tart?
— Még csak most kezdem magam kibontakoztatni, mivel ez a mostani a második nagyobb „lélegzetű” kiállításom. Az elsőre májusban került sor a Kijevi Jogi Egyetem kiállítótermében. Tehát még nagyon az út elején járok. Eddig valamivel több mint hatvan képet festettem, amelyek a kárpátaljai tájakat ábrázolják, ami nem is csoda, ugyanis lehet mondani, hogy szerelmes vagyok Kárpátaljába.
— Van-e kedvenc évszaka?
— A tél és a nyár. De mostanában szívesen festek őszi tájképeket is. A tájképek mellett faluhelyi festményeim is vannak. Nagyon szeretem a técsői, a szlatinai tájat, hiszen gyermekkoromban sok időt töltöttem ott, apukám técsői származású.
— Mennyi időt vesz igénybe egy-egy kép megfestése?
— Ihlettől függ. Amikor ihletem van, egy festmény akár egy nap alatt is elkészül, de volt már olyan is, hogy két hónapig dolgoztam egy képen. Megesett, hogy csak úgy sétáltam, és megláttam egy szép fát, rajta egy kismadarat, és ha még az idő is szép volt, máris megvolt az ihlet. Jöhet az ecset, a festék, a vászon, és mehet a rajz. A példaképem természetesen Munkácsy Mihály, ami nem csoda, hiszen munkácsi születésű vagyok, és tulajdonképpen az ő alkotásain „nőttem fel”.
— Gondolom, nem a festészetből él?
— Nem. Ugyan számos festményem gazdára talált már, de emellett hivatalos munkahelyre is szükség van: rajztanár vagyok az egyik munkácsi magyar tannyelvű iskolában. Viszont az életcélom a festészet. Ez az, ami biztosan végigkíséri az egész életemet.
