Születésének 230. évfordulóján avatták fel gróf Széchenyi István szobrát Csetfalván szeptember 21-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében.
Írta: Csuha Alexandra | Forrás: karpataljalap.net | 2021. szeptember 22.
Születésének 230. évfordulóján avatták fel gróf Széchenyi István szobrát Csetfalván szeptember 21-én a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében.
A megjelenteket elsőként Tar Attila, a KMKSZ Csetfalvai Alapszervezetének elnöke köszöntötte, majd Gergely István fafaragó mester, a szobor készítője idézte fel a már két éve készített alkotás háttértörténetét. Elmondta, a világjárvány miatt ugyan várni kellett a szobor felavatására, ez azonban előirányozta azt, hogy a gróf születésének jubileumi évfordulóján történjen meg ez az esemény. A fafaragó felidézte, hogy a kőrisfa megmunkálása közel másfél hónapig tartott, míg elnyerte végső, ma is látható formáját, végül köszönetet mondott mindazoknak, akik támogatták és segítették munkájában.
Ünnepi köszöntőjében Szilágyi Mátyás beregszászi magyar főkonzul ismertette „a legnagyobb magyar”, gróf Széchenyi István kimagasló jelentőségét a magyar történelemben. „A mai naptól Széchenyi korszakos életművével erről a szent, nemzeti emlékhelyről küldi üzenetét a XXI. századi csetfalvaiaknak, a kárpátaljai magyar nemzeti közösségnek. Arra buzdít, hogy tartsuk meg legnagyobb nemzeti kincsünket, magyar nemzeti identitásunkat, magyar anyanyelvünket, magyar tannyelvű iskolarendszerünket! Legyünk »a jövendőnek urai« kitartó munkálkodással, tevékeny, jobbító akarattal, olyan gazdasági és infrastrukturális viszonyok megteremtésével, amelyek lehetővé teszik a magyar emberek szülőföldön maradását” – szögezte le a főkonzul.
„Nekünk példaképekre van szükségünk, olyanokra, akikre mindannyian felnézhetünk, mint nemzetünk nagyjai közül sokakra […], mint amilyen gróf Széchenyi István volt” – hangsúlyozta ünnepi beszédében Vincze István beregszászi kistérségi alpolgármester, aki az ünneplőkhöz szólva aláhúzta: „A legnagyobb magyar most büszke lenne önökre, e földre, e maréknyi összetartó közösségre.”
Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke Széchenyi forradalmi újításait, a gróf nevéhez köthető kiemelkedő eredményeket elevenítette fel beszédében. Kiemelte a vidékünkhöz fűződő kapcsolatát is, ugyanis a Tisza szabályozásának előrehaladtát megtekintő Széchenyi 1847 szeptemberében a Pannónia nevű gőzössel Csetfalva és Tiszaújlak között zátonyra futott, s ennek következtében felkereste a környező településeket. Végezetül Sin József egy, a gróftól származó idézetre hívta fel a figyelmet: „Dolgozni és munkálni kell naponta szüntelen. Van becse, felette nagy becse a szónak is, nem tagadhatni; de a tett, százezreknek egy célra törekvő tette emelheti ki nemzetünket felette alacsony állásából.”
A szobor leleplezését követően a történelmi egyházak képviselői – Rácz István római katolikus plébános, Orbán Sándor református lelkész és Egressy Márton görögkatolikus parochus – Isten áldását kérték a jelenlévőkre.
Az emlékezés koszorúinak elhelyezését követően a csetfalvai Móricz Zsigmond Kulturális Központ növendékei és Napraforgó tánccsoportja énekes-zenés-verses-táncos előadást mutatott be.
A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...
A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...
Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...
Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.