Európában élünk

Írta: H. Cs. | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2012. október 08.

Az október 6-i megemlékezést követően került sor a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézetben a Herczog Edit európai parlamenti képviselő védnöksége alatt zajló Európában élünk című művelődési vetélkedőre. — Az Európában élünk című vetélkedőre gyűltünk össze. Vannak itt középiskolások, gimnazisták, egyetemisták, sőt van egy felnőtt csapatunk is, akik Tiszaújlakról érkeztek.

Európában élünk

Ezúton szeretném megköszönni Herczog Editnek azt, hogy lehetővé tette a vetélkedő lebonyolítását, hogy még többet megtudhatunk Európáról, és a későbbiekben ezt a tudást kamatoztathatjuk is — fogalmazott Zubánics László, a KMMI elnöke, a rendezvény egyik társszervezője.

Herczog Edit köszöntötte a résztvevőket, majd bemutatta segítőit, akik önkéntesen vállaltak szerepet a vetélkedő lebonyolításában. Elmondta, a vetélkedő arra keresi a választ, hogy jó-e itt lenni, mi az, amit látni, tudni érdemes benne.

Gajdos István szintén üdvözölte a csapattagokat. Örömét fejezte ki, hogy a Kárpát-medencében élő elszakított nemzetrészek túlnyomó többségében már végbement a határok feletti békés nemzetegyesítés. Ukrajna is meghirdette ezt a célját, és ez számunkra, kárpátaljai magyaroknak nagyon fontos, hiszen ma még egyelőre itt van nem messze a schengeni határ, amely elválaszt bennünket az Európai Uniótól.

— Fontosnak tartom elmondani, hogy a csatlakozási folyamat nem megy egyik napról a másikra, de tudni kell azt, hogy nekünk már ma igyekeznünk kell európaivá válni. És nem csak a tekintetben, hogy szép ruhákban járjunk, vagy modern mobiltelefonokat használjunk. A legfontosabb eleme az, hogy gondolkodásmódban váljunk európaivá: legyünk toleránsak, tiszteljük egymást. Meg szeretném köszönni képviselőasszonynak, hogy márciusban elfogadta kérésünket, és megszervezte a vetélkedőt. Bízom benne, hogy a mai nappal gazdagabbak leszünk, és egyelőre, ha csak lélekben is, de közelebb kerülünk az európai népek nagy családjához — fogalmazott az UMDSZ elnöke.

Kezdetét vette a nemes vetélkedő: kilenc csapat mérkőzött meg, a csapattagok végig rendre helyt álltak. Volt, amikor könnyebb, olykor picit nehezebb kérdések gondolkodtatták el a versenyzőket, de igyekeztek a maximumot kihozni magukból. A majd kétórás vetélkedőt az eredményhirdetés követte. A képzeletbeli dobogó harmadik fokára végül a 7. számú csapat (az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara) állhatott, a második a 8. számú csapat (Beregszászi 4. Számú Kossuth Lajos Középiskola) lett, az első helyen a 9. sorszámot viselő felnőtt csapat, azaz a Tiszaújlaki Hablegények végeztek. Természetesen minden résztvevő ajándékban részesült, a dobogósok egy-egy EU-t ábrázoló tortát vehettek át, amelyet jószívűen meg is osztottak versenytársaikkal.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI