Espán Margaréta – a pedagógus és újságíró

Az ember az élethelyzetei által változik, fejlődik, tanul. Gyermekként talán tanítók, orvosok, űrhajósok szerettünk volna lenni. Majd változnak a dolgok, fejlődik a személyiségünk, körvonalazódik hivatásunk. És jó, ha rádöbbenünk arra: jó helyen vagyunk.

Útkeresése közben Espán Margaréta is kipróbálta magát több helyen. Tanulmányai alatt újságíróként kezdett dolgozni. Ma már a beregszászi főiskolán oktat, emellett az Irka gyermeklap főszerkesztője. Ismerjük meg őt!

– Meséljen magáról!

– Batáron születtem, ott is jártam elemi iskolába, majd a Nevetlenfalui Középiskolába kerültem. Érettségi után, 2008-ban jelentkeztem a Rákóczi Főiskolára. Ekkor volt az első év, amikor külső független tesztelést kellett tennünk. A jelentkezésemkor sokat gondolkodtam, többféle szakirány is érdekelt, de végül a tanítói–óvodapedagógia szakpár mellett döntöttem. Az alapképzést 2012-ben végeztem el, amikor is lehetett specialist szintű képzésre jelentkezni tanítói szakon, így azt is elvégeztem. 

– Miért épp a tanítói szakirányt választotta?

– Iskolás éveim alatt többször vigyáztam gyerekekre. Tanítgattam őket különböző dolgokra, ami nekem nagyon megtetszett. Ennek hatására döntöttem, hogy ezt a szakot választom, hiszen tanítóként az egész piciket kell megtanítani arra, hogyan írjanak, olvassanak. Úgy gondolom, hogy az alsós pedagógus sokak életében meghatározó személyiség.

– Dolgozott újságíróként is. Hogyan alakult ez ki?

– Főiskolás éveim vége felé Gál Natália színjátszó szakkörét látogattam, amit nem szerettem volna feladni, valamint a barátaim többsége is itt élt a városban, így elhatároztam, hogy szeretnék Beregszászban maradni dolgozni. Elkezdtem munkát keresni, majd a tanáraim javasolták, hogy próbálkozzam meg az írással. Több rendezvényről írtam tudósítást, melyeket elküldtem a Kárpátalja hetilap főszerkesztőjének, akinek tetszettek az írásaim. Így lettem a lap munkatársa. Sokat tanultam az ott töltött évek alatt. 

– Időközben a beregszászi főiskolán kapott oktatói állást. 

– Igen, nagyon jó lehetőség ez számomra, hogy még inkább kiteljesedjek, még többet tanuljak, megismerjem magamat és másokat is. A főiskolán a diákokra felelősségteljes, felnőtt személyként tekintünk, így teljesen más pedagógiai szemléletben oktatjuk őket, mint amit a középiskolában megszokhattak. Számomra fontos, hogy a környezetemben lévő személyekkel jó, kiegyensúlyozott kapcsolatot ápoljak. Mindig arra törekszem, hogy ilyen közvetlen kapcsolat alakuljon ki köztünk a hallgatókkal is. Így jobban meg tudnak nyílni, és tanulmányaikban is hatékonyabbak lesznek.

– A kicsik pedig az Irka gyermeklap főszerkesztőjeként ismerhetik…

– Iskolai gyakorlatom során ismerkedtem meg Punykó Marika nénivel, a lap korábbi főszerkesztőjével. Nem sokkal utána egy Irka-táborban nevelőként segítettem a heti program összeállításában. Így még jobban megismerhettük egymást. Akkoriban foglalkoztam versírással is, Marika néni pedig azt mondta, hogy ha van gyermekversem, vagy valamilyen ötletem a lappal kapcsolatban, akkor bátran szóljak neki. Amikor szólt, hogy gondolt rám főszerkesztőként, az nagy meglepetés volt számomra, de egyben nagyon örültem is neki.

– Milyen érzések kavarogtak akkor önben?

– Én is rendszeres olvasója voltam az Irkának, és ez örömteli érzés volt, de egyben egy kicsit ijesztő is. Tudtam, hogy sok szempontból kell megfelelnem. Marika néni hangsúlyozta, hogy nem kell követnem az ő irányvonalát, járhatom a saját utamat, ami nagy kihívást jelentett. Az Irkának azonban van egy vonala, amelyet megszoktak a gyerekek, és várják is azt. Így próbáltam a középutat választani, régi és új dolgokat megjelentetni benne, ami remélem sikerült is.

– Mi a dolga egy főszerkesztőnek?

– A lap tartalmának összeállítása az én feladatom. Kapcsolatot tartok a korrektorral, a grafikussal, a rovatvezetővel. Mindig arra törekedtem, hogy ma élő szerzők írásai kerüljenek be az Irkába. Úgy gondolom, hogy ha a kortársak verseit, meséit megismerik a gyerekek, akkor talán közelebb kerülnek az irodalom szeretetéhez.

– A karantén-időszak sok ember számára okozott nehézségeket. Hogyan élte ezt meg?

– Nagyon nehéz volt ez az időszak számomra is. A családom nagy része jelenleg Magyarországon él, több hónapig nem láthattam személyesen a szeretteimet, ami nem volt könnyű. Fontosak az emberi kapcsolatok az életünkben, erre nagyon jól rávilágított ez a helyzet. Hosszú távon nem is tudnám elképzelni az online oktatást, hiszen kell a személyes kontaktus egy tanár és diák között.

– Mindegyik munkája határidőkhöz kötik. Betartja azokat, vagy inkább halogatni szokott?

– Sokszor tapasztalom, hogy ember tervez, Isten végez, ahogy mondani szokták. Bármennyire is tudom, hogy fontos egy adott dolgot határidőre elkészítenem, ha közbejön valami, amit meg kell oldani, ami hangsúlyosabb, akkor arra koncentrálok, és kicsúszom a határidőből. Igyekszem jobban beosztani az időmet, de vannak olyan élethelyzetek, amelyekre nincs közvetlen ráhatásom.

– Milyen tervei vannak a jövőre?

– Mint említettem, külső tényezők sokszor befolyásolják a terveim alakulását, így nem szoktam hosszú távra tervezni. Szeretek dolgozni, tanulni, szeretem a kihívásokat, magamnak is bizonyítani, hogy meg tudom csinálni. Gondolkodom a lehetőségeimen, és hiszem, hogy amit Isten valamilyen okból hasznosnak tart számomra, legyen az épülés vagy okulás, azt majd el is érem. 

– Mi pedig további sikereket kívánunk!