Beregszászon, az Európa–Magyar Ház udvarán felavatták Benda Kálmán vízügyi mérnök, a Magyar országgyűlés felsőházi tagjának emléktábláját.
Írta: Sz. J. | Forrás: | 2021. november 20.
Beregszászon, az Európa–Magyar Ház udvarán felavatták Benda Kálmán vízügyi mérnök, a Magyar országgyűlés felsőházi tagjának emléktábláját.
A tábla bronz domborműve Lengyel Tibor kiváló nyíregyházi szobrászművész alkotása, akinek ez immár a negyedik reliefje vidékünkön Pásztor Ferenc, Sütő Kálmán és Kecskés Béla portréja után. Az emléktáblát a Beregszászért Alapítvány adományozta. Az alapítvány elnökének, Dalmay Árpádnak avatóbeszédét dr. Zubánics László, a KMMI elnöke tolmácsolta, aki hangsúlyozta, hogy Benda Kálmán áldozatához méltó emlékjel került az Európa–Magyar Ház emlékfalára, ahol a Beregszászért Alapítvány több emléktáblája is helyet kapott már.
Benda Kálmán 1883. február 5-én Beregszászban született. Főhadnagyként harcolt az első világháborúban az orosz és román fronton. Signum Laudis kitüntetést és német II. osztályú vaskeresztet kapott. A Beregmegyei Vízszabályozó és Ármentesítő Társulat főmérnöke, majd igazgatója volt. Ő kezdeményezte még a ’30-as években a Vérke szabályozását és az ő irányítása alatt készült el a várost kettészelő, fehér terméskővel kikövezett folyómeder. A cseh uralom éveiben elnöke volt a Podkarpatská Rusi (azaz Kárpátaljai) Magyar Kultúregyesületnek, a Beregmegyei Kaszinónak, részt vett a Csehszlovákiában működő Egyesült Magyar Párt munkájában, a Tiszaháti Magyar Fogyasztási Szövetkezet, a Tiszaháti Magyar Bank, a Magyar Internátus Egyesület megszervezésében. Beregszász visszatérése után 1939-ben beválasztották Bereg vármegye közigazgatási és törvényhatósági bizottságába, a megye negyedmagával az Országgyűlés felsőházába delegálta. 1944 novemberében a szovjet hatóságok 62 éves korában letartóztatták elhurcolták, haditörvényszék elé állították, és 1945. január 25-én Ungváron koholt vád alapján kivégezték. Beregszászi házát elkobozták, családja pedig kénytelen volt elhagyni szülővárosát és Magyarországra menekült.
Az emléktáblát a Szolyvai Emlékparkbizottság nevében Tóth Mihály elnök és Dupka György felelős titkár leplezték le.
Gogola Zoltán negyedik generációs beregszászi festőművész egyéni kiállításának ünnepélyes megnyitójára került sor július 16-án a Munkácsy Mihály Magyar Házban. Ezúttal egy olyan művész alkotásai mutatkoztak be a Latorca-parti város közönsége előtt, aki családja művészi örökségét továbbvive saját lát...
Ahhoz, hogy a kedves olvasó világra jöjjön, és a számítógép vagy telefonja képernyőjét nézve olvashassa ezt a bejegyzést, szükség volt két szülőre, négy nagyszülőre, nyolc dédszülőre, tizenhat ükszülőre és harminckét szépszülőre. A sor természetesen folytatható további őseinkkel, de már ez az öt nem...
Történelmi jelentőségű elismerésben részesült a Kárpátaljai Megyei Érdemes Akadémiai Népi Kórus: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök rendeletével az együttes hivatalosan is megkapta a nemzeti minősítést.
A kitartást, a közösséghez való ragaszkodást és a jövőbe vetett hitet ünnepelték az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézetének (UMOTI) diplomaátadóján. Az ünnepségen, amelyet ezúttal az ungvári Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban tartottak, összes...