Emese álma – a kárpátaljai borok más megközelítésben

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2021. május 08.

Kiváló borok és sajtok, pazar látvány és hangulat – röviden ez jellemezte a Munkácsy Mihály Magyar Házban megrendezett bortárlatot. Ennél viszont jóval mélyebb tartalommal bírt az esemény. Emese álma – a közös kárpátaljai bor – az összetartozásról szól.

Emese álma – a kárpátaljai borok más megközelítésben

Már csak néhány nap, néhány hét, és hivatalosan is megnyitja kapuit a Munkácsy Mihály Magyar Ház. Addig is szeretnék, ha igazi kultúrotthonná nőné ki magát az épület – hangzott el a köszöntőben Rajkó Balázs és Margitics Ágnes tolmácsolásában.

Az este díszvendége a magyar lélek folyékony filozófiája, a vízben oldott napfény – a bor volt.

Bereczky István az esemény apropójáról beszélt. A Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesületének elnöke elmondta, 3 éve alakult a csapat, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a kárpátaljai borok minősége, illetve a borfogyasztás kultúrája fejlődjön, visszanyerje a régi fényét, hírét. Hozzátette: szeretnék, ha a helyi emberek is megismernék a kárpátaljai borokat, és a fesztiválokon túl fórumot biztosíthatnának nekik, ahol találkozhatnak a bortermelőkkel, szőlészekkel.

A Latorca-parti város patinás épületének kiállítótermében 11 borászat egy-egy palackba zárt esszenciáját mutatták be. Minden asztalon a hegy levének hangulatához illő dekoráció (Papp Viktória munkája) és egy idézet szerepelt. Rajkó Balázs rögtönzött interjúkat készített egy-egy borásszal, akik elmondták, miért épp azt a nedűt választották a mai estére, és mi jellemző az itókára. A borászok amolyan ars poeticákat fogalmaztak meg, amivel csak még jobban meghozták az érdeklődők kedvét a kóstoláshoz. Erre az épület dísztermében volt lehetőség. A közel százfős vendégsereg ízlelgette, szagolgatta, csodálta a borokat, ismerkedtek a készítőikkel. A tizenkettedik bor – az Emese álma – közös összefogás révén jött létre. Az egyesület tagjai összeadták a szőlőjüket és abból született meg a kárpátaljai bor. Bereczky István érdeklődésünkre elmondta, az elnevezést a Turul-monda ihlette, s ezzel is jelképzeni szeretnénk a magyarság összetartó erejét.

Dr. Grezsa István miniszteri biztos online pohárköszöntőjében elmondta, nagy fába vágták a fejszéjüket, amikor azt vették a fejükbe, hogy visszaállítják az egykori minőségi bortermelést amellett, hogy valahogy fenn kell tartani a családot, nyereséget kell produkálni a jelen ukrán valóságában.

„Nagyon szimpatikus a Bereczky István vezette társaság, és nagyon bízom abban, hogy azt a vállalást, amit tavaly tett arra vonatkozóan, hogy három éven belül a magyar külügyminisztérium borkínálatában minőségi kárpátaljai bor fog megjelenni, sikerül tartania.” – zárta videóüzenetét a politikus.

Kudlotyák Krisztina, a Kárpátaljai KultúrKaraván programfelelőse megjegyezte, a hivatalos megnyitó már nagyon közel van, de a pontos dátumot még nem szeretné elárulni. Az a céljuk hogy a házat, a közösségi teret élettel töltsék meg, és megtalálják a saját közönségüket. A rendezvényre szép számmal érkeztek ukrán és magyar érdeklődők is. A programfelelős szerint a szervezés során az volt a legnagyobb kihívás, hogy megtalálják azt, amivel szemléletváltást érhetnek el. A borfogyasztás szokásain, a bemutatás környezetén szerettek volna változtatni, elegáns, vibráló és méltó atmoszférát akartak teremteni.

A vendégek elmondása szerint a szervezők sikerrel vették az akadályt. A látogatók nem csak szemlélői voltak az eseménynek. A véletlenszerűen kiválasztott embereket interaktív borpárbajba is bevonták, egy-egy termelő borát megkóstolva kellett eldönteniük, melyik ízlik jobban. A rögtönzött zsűri ajándékot is kapott.

A háttérben Pősze Attila muzsikája szólt. A borkorcsolyát a szürtei Italia Snack és Pizza étterem, a kézműves sajtokat Barkaszi Levente biztosította.

Az esemény a Kárpátaljai KultúrKaraván, a Kárpátaljai Magyar Borászok Egyesülete és a Munkácsy Mihály Magyar Ház szervezésében jött létre. A rendezvény a Magyar Ház Nyitásváró programja keretében a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja Együttműködéséért, és a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program Koordinálásáért Felelős Miniszteri Biztos hivatala támogatásával valósult meg.

Hírek

  • Felhangolva: A homoki Pipacs Asszonykórus

    Bármilyen korszakban, bármilyen nehézségek közepette él az ember, előbb-utóbb előbukkan a zene, az éneklés, a szórakozás és a művészet iránti igénye. Így volt ez a világháborúk és forradalmak időszakában is. Egyszerűen az ember nem arra van teremtve, hogy a súlyos terhek alatt magába roskadjon, hane...

  • Mi lesz veled, egykori Tiszaújlaki Sóház? – Siralmas jelen. Reményteljes jövő?

    Tiszaújlak központjában egy impozáns méretű egyemeletes épület emelkedik, mely azonban nagyon leromlott állapotban leledzik, málladozó vakolattal, törött üvegtáblájú vagy éppen üvegtábla nélküli ablakokkal, s megkopott főbejáratának üvegtáblái is töredékesek. Pedig ez egy nagy múltú épület, hiszen e...

  • Beregszászban járt Kovács Tamás, a Magyar menyegző főszereplője

    Bár a Magyar menyegző című zenés táncfilmet a Vándormozi jóvoltából már Kárpátalja számos településén láthatták a nézők, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban április 7-én megvalósult beregszászi vetítés mérföldkőnek bizonyult. Ez volt az első olyan alkalom, ahol a közönség személyesen is ta...

  • Orosz-Váradi Enikő: „…szeretek még egy esélyt adni az embereknek”

    Érzékeny, ami sokszor nem látszik, aggódó és megbocsátó. Munkáját szívvel-lélekkel végzi, a közösség érdekeit mindig előtérbe helyezi, de jelenleg kis családja, a férje és a kisfia kerül előtérbe. Szabadidejében szívesen túrázik, a friss levegőn töltődik, s készül a következő kihívásokra. A Kár...

Események

Copyright © 2026 KMMI