„Első sóhajára a hűs őszi szélnek”

Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. szeptember 25.

Tudták, hogy nálunk, az északi féltekén három időpontja is van az ősz beálltának? Az egyik a naptári ősz, mely szeptember elsején kezdődik, és 91 napig tart. A másik a meteorológiai ősz, mely a lombhullató növények leveleinek sárgulásával és az idő lehűlésével köszönt be. A harmadik pedig a csillagászati ősz kezdete, mely az őszi napéjegyenlőség napja, azaz szeptember 23.

„Első sóhajára a hűs őszi szélnek”
Ezeket figyelembe véve elmondhatjuk, hogy idén minden szempontból beköszöntött az ősz.
Ugyanakkor hozzáteszem, hogy számomra az ősz ennél sokkal többet jelent: sejtelmes fényeket, sárgában, barnában, vörösben játszó leveleket, kertekből felszálló füstöt, reggeli csípős levegőt, vadlibák vonulását, sült gesztenye illatát, pirosló csipkebogyót.
Így volt ezzel a viski származású Krüzselyi Erzsébet is, akinek őszi verse az Ung hetilapban jelent meg 1912-ben.
Az árnyas fasornak útján ha bolyongok,
Szivemet bevonja titokteli vágy.
Hajlongva mozognak a sötét falombok,
S árnyékuk a földön tarka nyomot hagy.
Az úton két oldalt letarolt vetések.
Köztük pár haldokló virág mosolyog.
Első sóhajára a hűs őszi szélnek
Elémbe néhány kis levél imbolyog
Olyan a föld, mint egy szép asszony, amelynek
Dús fürteibe már ősz hajszál vegyül:
Ifjú még, – de szívén szomorú sejtelmek,
Lemondó keservek árnya nehezül.
Lombja dús, nyara szép, – de érzi, hogy vége,
De tudja, hogy mindre sápadt ősz borul,
Hogy tűnőben immár a nap heve, fénye.
Hogy lassanként minden elhervad, lehull.
Szívemre, míg járok árnyán a fasornak
Harmatos nyárvégi hűvös reggelen:
Rászállnak a vágyak s el – messze sodornak
Álomberkeidbe – régi szerelem.
Ott is hervadóban állnak már a lombok,
Ott is ritkul egyre titkon a virág.
Az őszben, az estben én tovább bolyongok —
S örökre, örökre
Messzehagy a nyár, az üde ifjúság.
 
A képen: Boksay József kárpátaljai festő őszi tájat ábrázoló festménye 1954-ből.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI