Téves az a hozzáállás, hogy majd a nehéz idők elmúltával kezdünk el teljes életet élni, hisz Krisztus Urunk azt várja el tőlünk, hogy mindig a mai nap teljességére törekedjünk, és ebben számíthatunk az ő segítségére. Az ember szeretetből szeretetre van teremtve, így ne mondjunk le a megbocsátásra való törekvésről akkor sem, ha a másik okozta fájdalom még erősen ott munkál bennünk. Higgyünk abban, hogy közel a gyógyulás, ha a Krisztussal való élő kapcsolatot sikerül megteremteni, hangsúlyozta Lucsok Péter Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke az Életem kalandja című könyvének a bemutatóján. A bensőséges alkalomra a Munkácsy Mihály Magyar Házban került sor a Latorca-parti városban.
Köszöntőjében Pogány István, a Munkácsi Római Katolikus Egyházközség plébánosa arra hívta fel a figyelmet, hogy ezen a találkozón egy rendkívüli életút történetébe nyerhetünk betekintést, ahol életre kelnek a személyes élmények, elénk tárulnak a belső küzdelmek, s reménység szerint választ kapunk a hit nagy kérdéseire is.
A moderátor szerepét felvállaló Tarpai József, az intézmény igazgatója először arra kérte beszélgetőpartnerét, hogy mondja el: egy, a múlt század kilencvenes éveiben Munkácson eszmélő ifjú miként talál rá a Krisztushoz vezető útra, s hogyan kötelezi el magát a Megváltó tanításai mellett.
– Kétségkívül zűrzavaros korszakban éltünk, amikor azzal kellett szembesülni, hogy mindennapi létünket alvilági szereplők befolyásolják, s így nem volt egyszerű Isten közelébe jutni – hangzik a válasz. – Ám az akkoriban a városunkba érkező domonkosrendi szerzetesek nagy hatást gyakoroltak rám, s 19 éves koromban már én is arra a döntésre jutottam, hogy közéjük akarok tartozni. Akkorra szent meggyőződésemmé vált, hogy az élet értelme Krisztusban van, s ha ezt szem előtt tartom, és erőt merítek a kapcsolatból, akkor jöhet mindenféle próbatétel és kísértés. Ha ez a szeretet él bennem, akkor meggyőződéssel tudom vállalni azt a küldetést, hogy az örömhírt mind többek számára közvetítsem. El kell mondanom, hogy ez már a negyedik könyvem. Valamennyi úgy született, hogy egyiket sem terveztem, csupán engedelmeskedtem a Megváltóm parancsának. Így elmondhatom, hogy végül is könnyű dolgom volt.
A püspök úr a továbbiakban beszámolt róla, hogy a Domonkos-rendhez való csatlakozást követően Kassán folytatta tanulmányait, majd utána hat évig Lengyelországban élt. Aztán pedig Szentpéterváron, majd utána a Krím és több ukrán nagyváros jött sorra. Végül pedig Lvivben töltött hosszú időt. Végül is két évtizednyi távollét után hívták haza Kárpátaljára segédpüspöknek.
– Ezt a felkérést miként élte meg? – tette fel a kérdést a moderátor.
– Mindenütt, ahol megfordultam, elfogadtak és befogadtak. A rendházakban hitükben szilárd, kedves és nagyszerű emberek vettek körül. Beilleszkedésemet megkönnyítette, hogy korábbi életem során példát vehettem kárpátaljai földijeim hozzáállásából. A szülőföldtől távol döbbentem rá, hogy milyen értékesek az itt élő emberek: nyíltságuk, jóságuk, szeretetük, vallásosságuk példamutató. Ezért is örültem a felkérésnek. Az egyházmegye vezetése nehéz, bonyolult dolog, ám ha elkötelezett Krisztus-hívők vagyunk, akkor ez megkönnyíti minden döntésünket. Hisz tudatosítani kell magunkban, hogy küldetésünk van valamennyiünknek, méghozzá az, hogy a béke embereként az evangéliumot hirdessük. Nem elég jó kereszténynek lenni, tanítványokká kell válnunk, mivel csak így lehet elkötelezett módon követni a Mestert, Jézus Krisztust.
A találkozó végén Bacskai József, Magyarország ungvári főkonzulja mondott kösznetet a püspök úrnak azért a nagyszerű tanúságtételért, amelyben mindnyájan megtapasztalhattuk azt, hogy milyen is a Jézussal való élő kapcsolat, s hogy annak mélysége tovább mélyíthető.
Az alkalom közös imával, kötetlen beszélgetéssel és a könyvek dedikálásával ért véget.
