Egyszer volt… harminc éve volt… – egy Miskolcon szerkesztett Kárpátalja című lap

Mindössze néhány évfolyamot ért meg. Ennek ellenére helye, fontos szerepe volt a Szovjetunió felbomlását követő időszak kárpátaljai magyar közéletében. Magán hordozta egy változó, forrongó, sok tekintetben ellentmondásokkal terhelt, sikerekben és kudarcokban bővelkedő kor minden jellemzőjét. Ez volt a Kárpátalja.

Már maga a struktúrája, a szerkesztés, a lapterjesztés módja, a kéziratgondozás is rendhagyó volt. A Magyarországon bejegyzett sajtókiadvány cikkeit Kárpátalján írták. A szedés, tördelés, nyomtatás viszont Miskolcon történt. Mindez egy olyan időszakban, amikor az internet errefelé ismeretlen volt, még a fax is csodaszámba ment. Az elkészült lap egy Zsiguli csomagtartójában és hátsó ülésén érkezett Kárpátaljára, s a postát megkerülve, a munkatársak, KMKSZ-aktivisták révén jutott el 5000 kárpátaljai családhoz.

Bár mindennek megvolt a „forradalmi”, „rendszerváltó” romantikája, a módszert hatékonynak, zökkenőmentesnek aligha lehetett mondani.

S ha mindehhez hozzáteszem a folyamatos pénztelenséget, három évtized távlatából apró csodának hat, de a rendszer működött…

Mankovits Tamás főszerkesztő így emlékezett vissza a kezdetekre:

„Fodó Sándor, a KMKSZ elnöke és Dupka György, a szervezet titkára 1989 őszén kértek arra, hogy próbáljunk támogatást szerezni egy saját lap elindításához… A Magyarok Világszövetsége nem támogatta elképzelésüket. 1990 márciusában-áprilisában döntöttem úgy, hogy saját költségemen elindítjuk a Kárpátalja című lapot. Miskolcon iparművészként kerestem a kenyeremet, megengedhettem magamnak. Javarészt kárpátaljai újságírók, írók, történészek, tanárok írták a cikkeket, a lapot Magyarországon szerkesztettük és nyomtattuk – így nem tudták cenzúrázni, befolyásolni a megjelent írásokat.

Tulajdonképpen sajtótörténeti kuriózum volt…

Az induló szám szerkesztőbizottságának tagjai voltak: Fodó Sándor elnök (a KMKSZ elnöke, korábban magyartanár az egyetemen, Ungvár); Móricz Kálmán titkár (újságíró, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztője, Ungvár); Dupka György (író, költő, Ungvár); Mankovits Tamás (iparművész, Miskolc); Szöllősy Tibor (orvos, Técső), Gulyás István (történelem szakos tanár, Miskolc). A negyedik számtól a szerkesztőbizottság elnöke Fodó Sándor, a két főszerkesztő Mankovits Tamás és Móricz Kálmán, a szerkesztők Horváth Sándor, Kőszeghy Elemér, Tárczi Andor, a munkatársak Dupka György, Gulyás István, Prófusz József, Szöllősy Tibor lettek. Később csatlakozott a laphoz a kitűnő újságíró, Bornemissza Eszter, Nagy Zoltán Mihály író és Markovics Mátyás fotós.

A lap megjelentetését a következő szervezetek támogatták: Határon Túli Magyarságért Alapítvány (az Illyés Alapítvány jogelődje), Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács, Kean College of New Jersey, „A csehszlovákiai magyar kultúráért” Alapítvány, Nehézipari Műszaki Egyetem (Miskolc), Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete, Magyar Ortodox Egyház (Nyíregyháza), Dunapack Rt., MTA-Soros Alapítvány, Illyés Alapítvány, Ady Endre Sajtóalapítvány, M.E.OXNARD (Kalifornia), Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Borsod-Ababúj-Zemplén Megyei Közgyűlés, Lakitelek Alapítvány, József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány, Fidesz.

Az első számban (1990. április 30.) a KMKSZ tisztújító közgyűlését Furmann Imre, a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségének tagja Üzenet Kárpátaljának című írásával köszöntöttük. Hírt adtunk arról, hogy Kárpátalján lezajlottak az első szabad tanácsi választások, ahol a KMKSZ, mint civil szervezet, többek között a Kárpátaljai Területi Tanácsba is állíthatott jelölteket. 29 képviselőjelöltből 11 be is jutott a területi tanácsba, majd csatlakozott hozzájuk három – szintén KMKSZ-tagsággal is rendelkező – magyar, így 14 tagú frakció alakulhatott Tóth Mihály vezetésével. (Ennyi magyar azóta sem került be a területi tanácsba). Dupka György szervezőkészségének köszönhetően a KMKSZ tagjainak száma egy év alatt 20 000 főre emelkedett. Ebben a lapszámban közöltük Dinynyés József daltulajdonos üzenetét is. Hírt adtunk arról, hogy első alkalommal mutatkoztak be a kárpátaljai magyarok képviselői – Dupka György, Vári Fábián László írók, költők, Tóth Lajos, Kolozsvári László festőművészek, Túróczy Ágnes, Ivaskovics József és Bassa Sándor – a miskolci Herman Ottó Múzeumban.” („Mankovits Tamás: Volt egyszer egy lap…, Rendszerváltó Archívum, 2017, II. évfolyam, 4. szám)

(Bár az írás néhány állítása az én emlékezetemben némileg másképp maradt meg, a szövegen nem módosítottam, valószínűleg a szerző utánanézett.)

Hogy mi jelentette a lap erényét, értékét?

Előrebocsátva, hogy érintettségem okán (majd két évig voltam a Kárpátalja egyik szerkesztője) elfogult vagyok, nyugodtan kiemelhetem a kárpátaljai magyarsághoz való feltétlen elkötelezettségét, a tárgyilagosságot, a jobbító szándékot. S egyet kell értenem a főszerkesztő megállapításával: sajtótörténeti kuriózum volt.

Mit kell tudni a miskolci Kárpátaljáról?

A rendszerváltás alatt szépirodalmi és helytörténeti anyagot is közlő második független sajtótermék vidékünkön a Kárpátalja, a KMKSZ kétheti lapja volt, amely 1990. április 30-án jelent meg először A/4-es formátumban, 12 oldalon, 5 ezer példányban .A szerkesztőbizottság elnöke Fodó Sándor volt, főszerkesztője Mankovits Tamás (Miskolc). Az ungvári szerkesztők: Móricz Kálmán, Horváth Sándor, Bornemissza Eszter, és e sorok írója, továbbá 1991-től Tárczy Andor. Külső munkatársak: Bagu Balázs, Simig Katalin, Szöllősy Tibor. A lapot Miskolcon, Mankovits Tamás lakásán szerkesztették, az ottani városi nyomdában szedték és nyomtatták. Illegálisan, terjesztőink közreműködésével került a kárpátaljai olvasókhoz.

1992 márciusától már nem a KMKSZ lapja többé, függetlenné vált, közéleti és kulturális lapként határozta meg magát. 1993-1994 között (forráshiány miatt további kiadását felfüggesztették) havonta egyszer jelent meg, kárpátaljai szerkesztője ekkor Nagy Zoltán Mihály volt. Megjelenését négy éven át különböző alapítványok támogatták.” (Dupka György: Kovács Vilmos kultuszát építő publikációk a Kárpátalja című független hetilapban, Együtt, 2017, 5. szám)