Írta: Horváth Sándor | Forrás: KISZó | 2020. május 02.
Mindössze néhány évfolyamot ért meg. Ennek ellenére helye, fontos szerepe volt a Szovjetunió felbomlását követő időszak kárpátaljai magyar közéletében. Magán hordozta egy változó, forrongó, sok tekintetben ellentmondásokkal terhelt, sikerekben és kudarcokban bővelkedő kor minden jellemzőjét. Ez volt a Kárpátalja.
Már maga a struktúrája, a szerkesztés, a lapterjesztés módja, a kéziratgondozás is rendhagyó volt. A Magyarországon bejegyzett sajtókiadvány cikkeit Kárpátalján írták. A szedés, tördelés, nyomtatás viszont Miskolcon történt. Mindez egy olyan időszakban, amikor az internet errefelé ismeretlen volt, még a fax is csodaszámba ment. Az elkészült lap egy Zsiguli csomagtartójában és hátsó ülésén érkezett Kárpátaljára, s a postát megkerülve, a munkatársak, KMKSZ-aktivisták révén jutott el 5000 kárpátaljai családhoz.
Bár mindennek megvolt a „forradalmi”, „rendszerváltó” romantikája, a módszert hatékonynak, zökkenőmentesnek aligha lehetett mondani.
S ha mindehhez hozzáteszem a folyamatos pénztelenséget, három évtized távlatából apró csodának hat, de a rendszer működött…
Mankovits Tamás főszerkesztő így emlékezett vissza a kezdetekre:
„Fodó Sándor, a KMKSZ elnöke és Dupka György, a szervezet titkára 1989 őszén kértek arra, hogy próbáljunk támogatást szerezni egy saját lap elindításához… A Magyarok Világszövetsége nem támogatta elképzelésüket. 1990 márciusában-áprilisában döntöttem úgy, hogy saját költségemen elindítjuk a Kárpátalja című lapot. Miskolcon iparművészként kerestem a kenyeremet, megengedhettem magamnak. Javarészt kárpátaljai újságírók, írók, történészek, tanárok írták a cikkeket, a lapot Magyarországon szerkesztettük és nyomtattuk – így nem tudták cenzúrázni, befolyásolni a megjelent írásokat.
Tulajdonképpen sajtótörténeti kuriózum volt…
Az induló szám szerkesztőbizottságának tagjai voltak: Fodó Sándor elnök (a KMKSZ elnöke, korábban magyartanár az egyetemen, Ungvár); Móricz Kálmán titkár (újságíró, a Kárpáti Igaz Szó szerkesztője, Ungvár); Dupka György (író, költő, Ungvár); Mankovits Tamás (iparművész, Miskolc); Szöllősy Tibor (orvos, Técső), Gulyás István (történelem szakos tanár, Miskolc). A negyedik számtól a szerkesztőbizottság elnöke Fodó Sándor, a két főszerkesztő Mankovits Tamás és Móricz Kálmán, a szerkesztők Horváth Sándor, Kőszeghy Elemér, Tárczi Andor, a munkatársak Dupka György, Gulyás István, Prófusz József, Szöllősy Tibor lettek. Később csatlakozott a laphoz a kitűnő újságíró, Bornemissza Eszter, Nagy Zoltán Mihály író és Markovics Mátyás fotós.
A lap megjelentetését a következő szervezetek támogatták: Határon Túli Magyarságért Alapítvány (az Illyés Alapítvány jogelődje), Művelődési és Közoktatási Minisztérium, Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tanács, Kean College of New Jersey, „A csehszlovákiai magyar kultúráért” Alapítvány, Nehézipari Műszaki Egyetem (Miskolc), Magyarországi Evangélikus Egyház Déli Egyházkerülete, Magyar Ortodox Egyház (Nyíregyháza), Dunapack Rt., MTA-Soros Alapítvány, Illyés Alapítvány, Ady Endre Sajtóalapítvány, M.E.OXNARD (Kalifornia), Miskolc Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala, Borsod-Ababúj-Zemplén Megyei Közgyűlés, Lakitelek Alapítvány, József Attila Kulturális és Szociális Alapítvány, Fidesz.
Az első számban (1990. április 30.) a KMKSZ tisztújító közgyűlését Furmann Imre, a Magyar Demokrata Fórum országos elnökségének tagja Üzenet Kárpátaljának című írásával köszöntöttük. Hírt adtunk arról, hogy Kárpátalján lezajlottak az első szabad tanácsi választások, ahol a KMKSZ, mint civil szervezet, többek között a Kárpátaljai Területi Tanácsba is állíthatott jelölteket. 29 képviselőjelöltből 11 be is jutott a területi tanácsba, majd csatlakozott hozzájuk három – szintén KMKSZ-tagsággal is rendelkező – magyar, így 14 tagú frakció alakulhatott Tóth Mihály vezetésével. (Ennyi magyar azóta sem került be a területi tanácsba). Dupka György szervezőkészségének köszönhetően a KMKSZ tagjainak száma egy év alatt 20 000 főre emelkedett. Ebben a lapszámban közöltük Dinynyés József daltulajdonos üzenetét is. Hírt adtunk arról, hogy első alkalommal mutatkoztak be a kárpátaljai magyarok képviselői – Dupka György, Vári Fábián László írók, költők, Tóth Lajos, Kolozsvári László festőművészek, Túróczy Ágnes, Ivaskovics József és Bassa Sándor – a miskolci Herman Ottó Múzeumban.” („Mankovits Tamás: Volt egyszer egy lap…, Rendszerváltó Archívum, 2017, II. évfolyam, 4. szám)
(Bár az írás néhány állítása az én emlékezetemben némileg másképp maradt meg, a szövegen nem módosítottam, valószínűleg a szerző utánanézett.)
Hogy mi jelentette a lap erényét, értékét?
Előrebocsátva, hogy érintettségem okán (majd két évig voltam a Kárpátalja egyik szerkesztője) elfogult vagyok, nyugodtan kiemelhetem a kárpátaljai magyarsághoz való feltétlen elkötelezettségét, a tárgyilagosságot, a jobbító szándékot. S egyet kell értenem a főszerkesztő megállapításával: sajtótörténeti kuriózum volt.
Mit kell tudni a miskolci Kárpátaljáról?
A rendszerváltás alatt szépirodalmi és helytörténeti anyagot is közlő második független sajtótermék vidékünkön a Kárpátalja, a KMKSZ kétheti lapja volt, amely 1990. április 30-án jelent meg először A/4-es formátumban, 12 oldalon, 5 ezer példányban .A szerkesztőbizottság elnöke Fodó Sándor volt, főszerkesztője Mankovits Tamás (Miskolc). Az ungvári szerkesztők: Móricz Kálmán, Horváth Sándor, Bornemissza Eszter, és e sorok írója, továbbá 1991-től Tárczy Andor. Külső munkatársak: Bagu Balázs, Simig Katalin, Szöllősy Tibor. A lapot Miskolcon, Mankovits Tamás lakásán szerkesztették, az ottani városi nyomdában szedték és nyomtatták. Illegálisan, terjesztőink közreműködésével került a kárpátaljai olvasókhoz.
1992 márciusától már nem a KMKSZ lapja többé, függetlenné vált, közéleti és kulturális lapként határozta meg magát. 1993-1994 között (forráshiány miatt további kiadását felfüggesztették) havonta egyszer jelent meg, kárpátaljai szerkesztője ekkor Nagy Zoltán Mihály volt. Megjelenését négy éven át különböző alapítványok támogatták.” (Dupka György: Kovács Vilmos kultuszát építő publikációk a Kárpátalja című független hetilapban, Együtt, 2017, 5. szám)
Milyen volt Ungvár pontosan 101 évvel ezelőtt, 1925 elején? Hogyan éltek akkoriban az ungváriak, milyen problémáik voltak, és milyen kérdéseket vitattak meg a helyi sajtóban? Az Elvesztett Ungvár egy kis időutazást indított, amely minden hónapban bemutatja, hogyan változott az élet a városban 101 év...
Hamarosan nyílik az Attila című kiállítás a Magyar Nemzeti Múzeumban. A tárlat építése már javában zajlik, a héten a kiállítás legnagyobb műtárgya, Haan Antal: Nagy Leó találkozása Attilával Róma falai alatt című festménye is megérkezett.
Punykó Zsuzsát fodrászként ismertem meg Beregszászban, mit sem sejtve arról, hogy énekel. Egyszer aztán láttam egy videót, melyben egy gyönyörű dalt adott elő, és megismerhettem csodálatos hangját. Nézve a videót az jutott eszembe, hogy ezt mindenkinek hallania kell. Nem értettem, hogy miért nem lép...
Dercen község szülöttei közül figyelemre méltó életutat járt be Dercsényi László királyi tanácsos, beregszászi törvényszéki bíró, 1848-as honvédhuszár százados, aki tetteivel bevéste magát vidékünk történelmébe, de nagy hírnévre tett szert Kárpátalján és Magyarországon is Fodor Géza, a kárpátal...
