Írta: Zubánics László | Forrás: KMMI | 2011. április 21.
Az irodalomtörténet-írás egyik érdekes kutatási területe az, amely arra irányul, hogy felderítse egy-egy alkotás keletkezési körülményeit, megtalálja a mű megírását ihlető eseményt, élményt, személyt. Nos, az elsősorban költőként ismert és elismert Vári Fábián László legújabb kötete, a Tábori posta címmel a közelmúltban kiadott regény kapcsán nincs nehéz dolgunk
ha a könyv megírásának hátterét, az inspiráló eseményeket keressük. Az egyes szám első személyben megírt, egyértelműen önéletrajzi vonatkozású regény ugyanis a szerző szovjet hadseregben eltöltött katonaéveinek történéseit, élményeit beszéli el.
Nem klasszikus katonatörténetekről van itt szó, s nem is a János vitézből, a Toldiból, vagy pláne a Háry Jánosból megismert anekdotázásról, de nem is a Szigeti veszedelemben, A kőszívű ember fiaiban vagy az Egri csillagokban megírt hadi hőstörténet-regélésről.
A regény ugyanis arról szól, hogyan találkozik egy a költészet világába és a magyar érdekvédelembe épp csak belekóstolt kárpátaljai magyar fiatal a szovjet valósággal és a Történelemmel.
Vári Fábián László az ungvári egyetem magyar szakos hallgatójaként került kapcsolatba a Kovács Vilmos, S. Benedek András, Fodor Géza, Zseliczki József és mások alkotta csoporttal (Forrás Stúdió), mely az anyanyelven megszólaló népi hagyományok, valamint a nemzeti történelem és kultúra felé fordult, ahelyett, hogy a szovjet internacionalista ideológia elnemzetietlenítő pártjelszavait szedte volna rímbe. Ám az egyetemi előadások helyett nagyon hamar a Szovjetunió leghatékonyabb átnevelő intézetében, a szovjet hadseregben találta magát.
A kommunista párt uralta kultúrpolitika ugyanis nem sokáig tűrhette, hogy a hatalmas birodalom nyugati csücskében néhány magyar fiatal kilógjon a sorból. Így került szerzőnk abba a közegbe, ahová nem vágyott ugyan, de ahol életre és egy egész regényre szóló élményeket sikerült gyűjtenie.
Néhány pohár jófajta házibor elfogyasztása és a szokásos témák (nők, futball, a megélhetés kérdései) után szinte minden férfitársaságban előbb vagy utóbb előkerülnek a katonatörténetek. A Tábori posta azonban nem szokványos sztorizgatás az idő megszépítő függönyén át kedves emlékké szelídült katonaévekről.
A regény azt meséli el, hogyan élte meg a költő, hogy kisebbségi és ellenzéki költő-értelmiségiből egyszeriben a fél világot ellenőrzése alatt tartó szovjet hadseregben – az Összefoglalás című versben „lánctalpas huszár”-ként említett – megszálló katona lett a Német Demokratikus Köztársaság területén. A lírai önvallomás azt mondja el, miként látta a szerző a katonaélet mindennapjait, hogyan álmodta haza magát éjjelente a szülői házba, az otthon maradt kedves karjaiba.
A könyv lapjain megelevenednek a hatalmas, gyilkolásra tervezett rakéták, láthatjuk, miként működött az elnyomó és megszálló hadsereg gépezete. Ugyanakkor bepillantást nyerhetünk közkatonáinak mindennapjaiba is, akik épp úgy hús-vér emberek, mint költőnk, s akikről közel negyven év elteltével azt vallja könyve hátoldalán, hogy „Ha most összefutnánk valahol, válogatás nélkül ölelném meg őket. Az orosz őrmestert éppúgy, mint fogadott örmény testvéremet”.
Nem klasszikus regény ez, hanem lírai önvallomás, visszarévedő emlékezés egy bolond kor bolond éveire, melyek elmúltak ugyan, ám árnyuk ott lebeg máig a fejünk felett.
Az Együtt című kárpátaljai folyóiratban részletekben közölt regényt a Kortárs Könyvkiadó adta ki Budapesten.
(Vári Fábián László: Tábori posta. Szovjet mundérban Poroszföldön. Kortárs Könyvkiadó, Budapest, 2011. 299 lap.)
Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.
A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...
Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.
Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...
