Credo Vándorfesztivál és adventi lemezbemutató nagykoncert Ungváron

Írta: Rehó Viktória | Forrás: karpataljalap.net | 2021. december 14.

Különleges hangulatú adventi koncertre került sor szombaton este Ungváron. A Kárpátaljai Magyar Egyházi Kulturális Újjászületési, Zene- és Képzőművészeti Credo Alapítvány vándorfesztiváljának és adventi lemezbemutató nagykoncertjének a Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum adott otthont.

Credo Vándorfesztivál és adventi lemezbemutató nagykoncert Ungváron

– Az Ivaskovics József által 1998-ban létrehozott Credo Alapítvány három zeneiskola indítását kezdeményezte. Közülük elsőként, 23 évvel ezelőtt jött létre Kisgejőcön a Gyöngykaláris Kórusiskola, 13 éve Szalókán a Nyitnikék Művészeti Iskola és azóta beindult a Ráti Szent Mihály Gyermekotthon Zenedéje is – tudhatta meg a közönség Varga Brigitta műsorvezető felkonferálásából.

Mindhárom jó példa arra, hogyan lehet zenét és éneket úgy oktatni, hogy azt a gyerekek szeressék. A mostani fesztivállal a szervezőknek az a céljuk, hogy a három iskola növendékei találkozhassanak, bemutatkozhassanak.

A fellépéseket megelőzően Héder János református tiszteletes megáldotta a rendezvényt. Luther Mártont idézve elmondta, hogy aki énekszóval imádkozik, az háromszor imádkozik, mert belead mindent, testét-lelkét.

– Ezért olyan fontos számunkra ez a mai alkalom. S valóban így csendesedjünk el, így legyen az Isten az, aki felemel bennünket, aki elhozza az adventi csendben a találkozást a Megváltóval.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kuti László, Magyarország ungvári konzulja, aki Bacskai József főkonzul nevében is üdvözölte a kórustagokat és vezetőket.

– Mindannyian jól tudjuk, hogy az adventi időszak legfontosabb, mindenki által ismert jelképe az adventi koszorú. Most épp a harmadik gyertya meggyújtásának idején vagyunk, amelyet sokan az öröm gyertyájának nevezünk. S mi sem lehet ennél aktuálisabb, hiszen azért jöttünk most össze ebben a csodálatos teremben, hogy örüljünk, még nagyobb örömmel élhessük át az adventi várakozást – fogalmazott az anyaországi diplomata.

Az est következő részében a kórusok vették birtokukba a képzeletbeli színpadot. Elsőként a Kikelet együttes lépett fel, amely 2013-ban alakult Csákány Marianna vezetésével. Tagjai – Tihor Dóra, Bogáthy Eszter és Csákány Viktória – mindannyian a Gyöngykaláris növendékei, melynek befejezése után úgy érezték, hiányzik az életükből az együtt zenélés, ezért folytatni szerették volna.

Őket a kisgejőci Gyöngykaláris Kórusiskola követte. Összesen három lemezük jelent már meg, 2004-ben, 2006-ban és 2010-ben. Ezekről néhány megzenésített verset, feldolgozást adtak elő.

2008-ban a kisgejőciek lelkesedését látva Szalókán is létrehoztak egy művészeti iskolát. A Szalókai Nyitnikék Művészeti Iskola növendékeit a szalókai Reménység kórus kíséretével hallhattuk.

A Te Deum Felnőttkórus 2013-ban alakult Kisgejőc református gyülekezetének nőtagjaiból, akik azóta szolgálnak. „Valami szépet szeretnék mondani, a szívemet örömmel kitárni, advent titkos, szent ünnepén...” – csendült fel előadásukban a közönséggel telt nagyteremben.

Az 1993-ban létrejött Ungvári Református Kórus előadásában Isten dicsőségét szolgálja.

A rendezvénynek volt még egy kiemelkedő pontja: bemutatásra került Csákány Marianna második szólólemeze Hinni kell címmel. Az előadást Kohán Vlagyimir és zenekara kísérte.

Ivaskovics József bevallása szerint, amint elolvas egy verset és az megtetszik neki, azon nyomban megzenésíti. Így született a most bemutatásra kerülő lemez is, amely Losonczi Léna verseit tartalmazza.

Csákány Marianna az 1998-ban indult kórusiskola első tanulói közé tartozik, a középiskola befejezése után az Ungvári Közművelődési Koledzsben folytatta tanulmányait, majd a Kijevi Kulturális és Művészeti Egyetemen diplomázott. 2009-ben Ivaskovics József felkérésére átvette a Gyöngykaláris vezetését. Emellett a Kisgejőci Egry Ferenc Líceum óvodai részének zenei vezetője, a helyi református egyház kántora, a Kikelet együttes vezetője is.

Az adventi nagykoncert egy közös énekléssel zárult, amelyet Ivaskovics József kezdett énekelni, a refrénbe pedig bekapcsolódott az összes kórus.

A jelenlévők egy különleges hangulatú ünnepi koncerten készíthették fel a lelküket az ünnepre, amikor mindenki megáll, befelé figyel, ráhangolódik a karácsonyra és várja Jézus születését. Jó volt együtt lenni!

Hírek

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

  • Emléknap Lehoczky Tivadar tiszteletére Munkácson

    November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...

Események

Copyright © 2025 KMMI