Borünnep a Vérke partján

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2020. március 10.

A Beregszászi Szent Vencel Borrend és a város önkormányzata szervezésében a hétvégén tartották a XVII. Beregszászi Nemzetközi Borfesztivált. Az időjárás sajnos nem igazán kedvezett a háromnapos borünnepnek, de a hangulat így is jónak bizonyult, hiszen az érdeklődők a vidék legnemesebb nedűit kóstolhatták meg. Az idei fesztivál különlegessége volt, hogy sokan csak üvegből készült poharakat használtak erre a célra, ezzel is csökkentve a műanyaghulladék mennyiségét.

Borünnep a Vérke partján

Elsőként Igor Sinkarjuk, a Megyei Állami Közigazgatási Hivatal helyettes elnöke osztotta meg gondolatait a fesztivál résztvevőivel. A politikus elmondta, a vidéket termálvizei és ízletes borai teszik ismertté, és az ilyen fesztiválok a legalkalmasabbak arra, hogy ezeket még inkább népszerűsítsék.

– Nagy hagyománnyal bír nemzetközi borfesztiválunk, aminek népszerűségét jól bizonyítja, hogy immár 17-ik alkalommal kerül megrendezésre – kezdte köszöntőjét Babják Zoltán. – Bereg-vidék messze földön híres borairól, hiszen itt apáról fiúra száll a hegy leve készítésének tudománya. Kiváló minőségüknek, zamatuknak köszönhetően sok nemzetközi díjat kapnak termelőink borai – tette hozzá Beregszász polgármestere. Végezetül elmondta, a hasonló fesztiválok továbbviszik, tökéletesítik ezt a hagyományt, turisták ezreit csábítják erre a vidékre.

Szilágyi Mátyás, a beregszászi konzulátus főkonzulja kiemelte, a mozgalom, amit évekkel ezelőtt néhány bortermelő indított, mára jelentős eredményeket tud felmutatni.

– A borlovagok, ezzel a borkultúra terjesztőinek száma is évről évre nő, és ebben nagy szerepet játszanak a borrend tagjai, azok a borászok, akik fáradságot nem kímélve honosítják újra a régi, hagyományos szőlőfajtákat.

A kárpátaljai borvilág fejlődik, egyre jobb nedűk születnek, tehát megállapíthatjuk, hogy a borkultúra Beregszászba és környékére is visszaköltözött – fejtette ki a diplomata.

Hozzátette, a magyar kormány kész támogatást nyújtani ahhoz, hogy a borászat a Bereg-vidéken ismét visszanyerje régi rangját és fényét.

Nagy László, a borrend nagymestere örömmel konstatálta, hogy a népünnepély évről évre népszerűbb.

– Közel húsz esztendővel ezelőtt, amikor megalakult a borrend, célokat tűztünk ki magunk elé, és ezek ma sem változtak: a vidék szőlészeti-borászati kultúrájának fejlesztése, tájjellegű szőlőfajtáink újbóli meghonosítása, a kulturált borfogyasztás népszerűsítése – jegyezte meg a nagymester.

S ez valóban igaz, hiszen az idei borfesztiválra rendkívül sok, összesen 82 bormintát neveztek a versenyre. Az értékelést Barkaszi Ferenc, a zsűri elnöke osztotta meg a jelenlévőkkel. A most leadott 82 mintából több mint ötven a díjazott bor: húsz arany-, tizenhét ezüst- és húsz bronzérem kerül kiosztásra. Osztotta meg a részleteket a szakember.

A verseny abszolút győztese a Sass Családi Pincészet lett. Egy bronz, hat ezüst és hét aranyéremmel.

Megszokott, hogy a borfesztiválon minden évben új borlovagokat avatnak. Idén sem maradt el ez a szép hagyomány. Ezúttal négyen vehették fel a Szent Vencel Borrend palástját: Barkaszi Ferenc (Bótrágy), Kész Elemér (Kígyós), Huszár Péter (Beregardó), tiszteletbeli borlovaggá Mihajlo Ljaskót, Beregszász alpolgármesterét avatták.

Hírek

  • Kárpátalja anno: a nagybaktai kastély

    „A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....

  • Gabóda Éva: „… a legszebb szín a világon az, amelyik jól mutat a viselőjén”

    Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.

  • Bemutatták Kurmai-Ráti Szilvia legújabb könyvét

    Örömteli eseményre került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban május 6-án: egy újabb regénnyel bővült a kárpátaljai magyar irodalom. Ez alkalommal Kurmai-Ráti Szilvia Így kell Bódogulni című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.

  • Megjelent Tetyana Literáti újabb könyve Ungvár történetéről

    Az Ung-parti város történelmének kedvelői különleges esemény részesei lehettek csütörtökön: Tetyana Literáti ismert helytörténész bemutatta ötödik ukrán nyelvű könyvét az Elvesztett Ungvár sorozatból.

Események

Copyright © 2025 KMMI