Beregújfalu református temploma

Írta: Marosi Anita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. augusztus 13.

Az egykori Bereg vármegye településén, Beregújfaluban 1595-ben már református anyaegyház működik. 1645-ben egy Jánki nevű lelkésze volt a falunak, 1653-ban Debreceni János, 1709-ben Csekei Mikló, 1765-ben Tamáska Pál szolgált a gyülekezetben. Anyakönyvet 1765-től vezetnek.

Beregújfalu református temploma

A parókia 1709-ben már állhatott, hiszen a hagyomány szerint maga II. Rákóczi Ferenc is megszállt az épületben. 1825-ben ezt a paplakot lerombolták, helyette 1861-ben emeltek másikat.

A közösség a XVIII. század végére kinőtte korábbi templomát, melyről 1786-ban így írtak: „Templomunk olyan vagyon, amely is más sorvadt félben vagyon és oly kicsiny, hogy midőn isteni szolgálatot teszünk fele sem fér be közülünk beléje.”

Új templomuk 1792-ben épült fel az 1769-ben készült harangláb mellé. A jelenlegi templomot 1829–1848 között emelték és 1852-ben szentelték fel. A hajó elé épített torony háromszintes, ívelt ablakokkal, felső párkányba épített órahellyel. Falát félkör alakú ablakok törik át, két végén faragott faoszlopok tartják a karzatokat. A Mózes-szék fényezett fa, baldachinos támlarésszel, amelyet fehérre festett gótikus, liliomos ívek díszítenek. Az 1900-as évek elején a háborús rendelet értelmében a nagyobbik harangot be kellett szolgáltatni. 1923-ban vették a ma is meglévő harangot. Neoklasszicista orgonája 1889-ből való, Dukász Endre munkája. A templom ékessége az 1759-ből származó kehely, melyet a Komlós család adományozott a gyülekezetnek.

A falubeliek emlékművet emeltek a templomkertben a II. világháború helyi hősei és a málenykij robot áldozatainak tiszteletére.

Hírek

  • Hagyományőrző programokkal várta szolyvai látogatóit a Nagyberegi Tájház

    Október 10-én egy szolyvai csoport látogatott el a Nagyberegi Tájházba. A kirándulás egyik úti céljául a tájházat választották, ahol a résztvevők a kárpátaljai magyar népi kultúrával, a hagyományos kézműves mesterségekkel és a helyi gasztronómia különlegességeivel ismerkedhettek meg.

  • III. Kistérségi Népmesemondó Verseny Kaszonyban

    Harmadik alkalommal szervezték meg a Kistérségi Népmesemondó Versenyt a Kaszonyi Kultúrházban, a Kaszonyi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportosztálya, valamint a kistérség alsós módszertani csoportja közös szervezésében. A rendezvényen a kistérség oktatási intézményeinek kisdiákjai mut...

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

Események

Copyright © 2026 KMMI