„Beregszász a legszebb város…”. Még a múlt század hetvenes éveiben megszületett a dal, s a település lakói közül bizonyára sokan úgy is gondolták: kétség nem férhet hozzá, ez a színtiszta igazság. A kései lokálpatriótákba időnként azért csak beléjük nyilallik a kérdés: miből gondolhatták korábban a Vérke partján élők, hogy ennél rendezettebb, markánsabb jegyekkel rendelkező, hangulatosabb település valóban nincs a környéken? Lehet ugyan a gazdag történelmi múlttal, a dicső tettekkel – lásd, Esze Tamásék 1703-as zászlóbontása – és a magyarságukra különös adományként tekintő helybeliek gondolkodásmódjával megmagyarázni sok mindent, ám ha nem adunk hozzá némi fogódzót, akkor bizony szegényes lesz a rólunk, illetve a mi kedves városunkról kiállított bizonyítvány.
A kérdés tehát óvatosságból most már imigyen tesszük fel: mitől szép város
Beregszász?
Hogy erre választ kapjunk, vissza kell mennünk az időben legalább másfél évtizedet. Ekkor jó sorsom úgy hozta, hogy a beregszászi városnapon nálunk vendégeskedő delegációk sokasága közül én a zalaegerszegiek háromfős csapatához csapódtam. Velük jártam végig a település központi részét. A küldöttség vezetője, Zalaegerszeg akkori főépítésze többször is megjegyezte, hogy mennyire szerencsés az a város, amelyiknek ilyen széles főutcája van. Nagy kár érte, hogy ők ilyesmivel sajnos nem büszkélkedhetnek. Szomorúságuknak pedig az a legfőbb oka, hogy a legimpozánsabb épület szépsége sem tud érvényesülni, ha nincs körülötte elegendő szabad tér. Tessék csak belegondolni: akárcsak a párizsi Eiffel tornyot vagy a Notre-Dame-t, a kölni dómot, a római Szent Péter székesegyházat vagy a velencei Szent Márk székesegyházat idézzük meg emlékezetünkben, mindegyikhez tágas tér társul. Köszönet mindezért ezen városok korábbi bölcs irányítóinak.
A tágasság, az átláthatóság tehát fontos dolog, ám nem minden. S továbbra is adósok vagyunk annak a kérdésnek a megválaszolásával, hogy mitől szép város Beregszász.
Íme a válasz: legfőképpen a szecessziós stílusú épületei teszik azzá. Kapásból egyet valamennyien tudunk említeni, ez pedig az egykori Beregmegyei Kaszinó, a mai Arany Páva épülete.
A kívülálló ilyenkor azt érzékeli, hogy adott egy hangulatos, tornyokkal díszített épület, melynek falain a szecesszióra jellemző virágminták és madárfigurák (lásd: páva) láthatók. Az épület belsejében ugyanezen stílusban megfestett nőalakok. Arányosság, harmónia, kecsesség és némi egzotikum. Leginkább talán ezek az érzések kerítik hatalmába az embert egy szecessziós műalkotás láttán, mert azt azért mondjuk el, hogy Európában a XX. század elején uralkodóvá váló stílusirányzat képviselőinek nem csupán az építészetben, hanem festészetben, illetve a képzőművészet valamennyi ágában sikerült maradandót alkotniuk.
Beregszász és a szecesszió. Naivság lenne azt képzelni, hogy a város akkori tehetős lakói nagyhirtelen főként ebbe az építészeti stílusirányzatba szerettek bele.
A magyarázat sokkal prózaibb. Tudni kell, hogy a sokak által ma is kárhoztatott a Habsburgokkal történt kiegyezés (1867) – melynek nyomán létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia – jótékony hatása vidékünkön, az akkori periférián csak a század elején vált érezhetővé. Éppen akkor, amikor a történelmi városközpont kialakult. Nemcsak itt, hanem az egész Kárpáthazában.
A gazdasági fellendülés időszaka tehát egybeesett a szecesszió térhódításával, így a település meghatározó épületei ezeket a stílusjegyeket viselik.
A szecesszió, mint mondottuk, nem magyar találmány. Szépsége folytán mégis táptalajra lelt az egész Kárpát-medencében. Jellemző, hogy ebben a régióban művészettörténészeink több mint ezer ebben a stílusban emelt épületet tartanak számon, köztük városháza éppúgy megtalálható, mint posta vagy színházépület. A szecesszió fellegváraként Budapest mellett Kecskemétet, Szabadkát, Szegedet, Nagyváradot szokták emlegetni.
Már hozzászoktunk, Beregszász ezen a listán csak az utolsó oldalak egyikén szerepel.
Pedig a mai Arany Páva mellett az egykori zsidó rituális fürdő, vagy a Széchenyi és Tinódi utca sarkán álló Kubovics- és Méhes-palota is közéjük tartozik.
Ez utóbbi a Méhes Samu építész által tervezett kétszintes ház ma már sajnos nem tündököl régi pompájában, vessük csak össze a két fotót (1. és 2.)!
Emellett szecessziós jegyek fedezhetők fel a Kossuth Lajos nevét viselő 4. sz. Középiskola épületén, akárcsak azon, a város központjában álló kétszintes épületen, amely jelenleg a Beatricce digitális technikákat forgalmazó szaküzletnek ad otthont.
(E cikk keretei nem engedik meg, hogy a város arculatát szintén jelentősen meghatározó más építészeti jegyeket magukon hordozó épületekkel – törvényszéki palota, vármegyeháza, Oroszlán vendégfogadó, az egykori pénzügyőrség épülete – foglalkozzunk.)
Azok az ismerőseim, akiknek mostanáig sikerült a fél világot bejárniuk, arról számoltak be, hogy a lett fővárosban egy egész városnegyedet emeltek a szecesszió által megihletett építészek.
Mi viszont annak is nagyon tudunk örülni, ha az ebben a stílusban fogant épületeink többségének megújult a külseje, így vonzza a szépre, az eleganciára és a harmóniára fogékony tekintetet. Bizonyítva, hogy Beregszász egyre inkább élhető város.
