Balog Zoltán: a Kárpát-medence több szempontból is egységes magyar nemzeti tér

Írta: Tudósító | Forrás: Felvidék.ma | 2015. május 12.

Erő kell ahhoz, hogy megtartsuk, ami a miénk, a magyar kormány ezért - a szó legjobb értelmében - az erő politikáját akarja folytatni, amikor a határon kívüli nemzetrészekre, az ott élő magyarokra gondol - jelentette ki Balog Zoltán Szatmárnémetiben tett látogatása során. Balog Zoltán a találkozón kiemelte, hogy a kormány nem adja fel azon törekvését és nemzetstratégiai célját, hogy a Kárpát-medencét a határok ellenére egy egységes magyar nemzeti térnek tekintse, akár az oktatás, a gazdaság, az egészségügy vagy a kultúra területén.

Balog Zoltán: a Kárpát-medence több szempontból is egységes magyar nemzeti tér

Sokat tettünk ezért az elmúlt huszonöt évben, de egyáltalán nem lehetünk még elégedettek – jelezte. Az emberi erőforrások minisztere szerint ami például Szatmárban, Révkomáromban, Beregszászon vagy Újvidéken történik az oktatásban, azt egységesen a magyar felsőoktatás ügyének kell tekinteni. Ekkor fogjuk tudni a legjobbat adni fiataljainknak, és ez egyszerre jelenti a nemzetstratégiai céljainknak a megvalósítását és az ő személyes boldogulásukat - fogalmazott.

Balog Zoltán a Szatmárnémeti Református Gimnáziumban elvégzett beruházás átadásán arról beszélt, hogy ha Magyarországnak van gazdasági ereje és nemzetközi tekintélye, akkor lehet felszólalni azok érdekében, akik "hozzánk tartoznak, akikkel egy nemzetet képezünk, de mégis elválasztanak minket a határok egymástól" – közölte az MTI. Szavai szerint Erdélyben és Magyarországon is az egyik legfontosabb kérdés az, hogy mindazokat az értékeket, amelyeket sikerült megőrizni a diktatúrákban, azt az "álszabadság világában" elveszítjük-e, vagy nem. A hamis vonzások sokszor veszélyesebbek, mint a diktatúra, mert míg a diktatúra összetart, addig az álszabadságban, vagy "a globalizáció szelében" elfelejtjük, ami a miénk - figyelmeztetett.

Ezt kell megtanulni a 21. században, ha mi nem ragaszkodunk ahhoz, ami a miénk, mások nem fogják számunkra megőrizni - hangsúlyozta Balog Zoltán, megjegyezve, "itt, ezen a táján a világunknak ingyen semmit nem adnak, még jó szándékból is nagyon keveset."

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI