A Latorca-parti város és a vonzáskörzetében élők számára már evidens, hogy a Munkácsy Mihály Magyar Házban mindig valami meglepetés, felejthetetlen élményt kínáló program várja a kultúrára éhes közönséget. Ezúttal a házigazdák, illetve a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, a Vándormozi és a Taylor Project társzervezésében a Hogyan tudnék élni nélküled? című nagysikerű magyar filmet mutatták be, amely a zene hullámhosszán a múlt század kilencvenes éveibe röpítette az érdeklődőket. A fogadtatás bizonyította: a legnehezebb időszakokban is van ereje és ideje a derűs pillanatoknak.
Mozihangulat, balatoni nyár, szerelem és zene – ez töltötte be ezt az estét. S ez az érzés kötötte össze a különböző korosztályt is. Merthogy itt voltak azok, akik nosztalgiával emlékeztek ifjúságuk élményeire, amikor hétvégeken moziba mentek. Ezúttal nem a kínálatról beszélnék, merthogy akkor leginkább az indiai romantikus, meg a dicső szovjet életet propagáló filmek uralták a terepet, de nagyszerű közösségi alkalmat nyújtott a mozi. A mai fiatalok számára meg már ez sem adatik meg. Merthogy Kárpátalján a mozik régen bezártak, az itteni fiatalok legfeljebb külhonban kaphatnak – leginkább plázás – moziélményt. Nos, a Munkácsy Mihály Magyar Házban tartott filmvetítés ezúttal minden korosztály számára igazi élményt nyújtott.
Olyan jó volt régnemlátott korosztályomhoz tartozókkal találkozni itt! Akikkel az előadás után felelevenítettük, hogy a szögesdrót mögött élve mennyiünk számára volt (maradt) vágyott álom egy balatoni nyaralás. Eszembe jutott a bátor Kálmán barátunk, aki a kilencvenes évek elején kiutazhatott Szegeden élő nagybátyjához, s hazajövet elmesélte, hogyan jutott el a magyar tengerre autóstoppal. Később is sokszor erre a vágyra (is) emlékeztetett a Demjén-dal. És most újra felcsendült „A szabadság vándorai”. És sorai a mai ifjúságnak, itt, a háború árnyékában, ugyanúgy sokat mondóak…
„Mi köti össze a múltat a jelennel? Természetesen a szerelem. És a zene. De csak ha nagyon jó” – olvasható a program beharangozójában. S ez a zene valóban nagyon jó! A filmben pedig mintha minden sora értelmet kapott volna. Dal és történet együtt mesél. Titkokról, álmokról, vágyakról…
A film dióhéjban: az immáron felnőtt gyerekek egyszer szüleik (már egyedül élő édesanyjuk) lakásában találnak egy régi levélcsomagot, amit az anyjuk, úgy látszik, egyáltalán nem akart megmutatni nekik. Ők persze olvasni kezdik, és megelevenedik előttük a múlt… A kilencvenes évek elejének egy felejthetetlen nyara, amikor három jó barátnő a Balatonnál vakációzik, és közülük csak a zenei pályára készülő Eszter akar hűséges maradni az otthon hagyott, jó parti pasijához. Ám itt megismerkedik egy sráccal, aki laza, vicces és van még egy nagyon jó tulajdonsága: egy zenekarban játszik, és esténként a szigligeti strandon lép fel a haverjaival. Amikor a billentyűs kézsérülést szenved, Eszter segíti ki a bandát. És nagy siker lesz a végeredmény. Meg szerelem. És félreértés meg apai szigor miatti szakítás… Aztán a lány eljegyzésén való újbóli találkozás a darabokra tört szívű zenésszel... Meghiúsult szökés… És végül a happy end: a balatoni szerelemből született felnőtt leány megkeresi apját, s tisztázódnak a félreértések… Mindez sok-sok izgalommal és szuper zenével fűszerezve.
A filmvetítés végén jó volt látni a sok-sok elégedett nézőt. A nosztalgiázók mellett azokat a fiatalokat is, akik ezúttal beleleshettek szüleik, nagyszüleik ifjúságának életébe, s talán sok mindent át is értékelnek ezáltal, fiatalok, idősek egyaránt.
