Az Úr Szent Testének és Vérének ünnepe – népi nevén Úrnapja

A Katolikus Egyházban a pünkösdöt követő tizedik napon ünneplik az Úrnapját, az Oltáriszentség ünnepét. Ebben az évben az ünnep június 8-ára, csütörtökre esett.

A történelmi Magyarország területein a következő vasárnapon, június 11-én ülik az Úr Szent Testének és Vérének az ünnepét, melynek latin neve Festum Eucharistiae, Solemnitas Corpus Domini. Körmenet kapcsolódik hozzá, amikor az Oltáriszentséget kiviszik a templomokból és áldást osztanak a világra. Több európai országban munkaszüneti nap.

A katolikus egyház hiszi és hirdeti: a liturgiában a pap szavára Isten lehetségessé teszi, hogy a kenyér és bor színe alatt valóságosan jelenvalóvá váljon. A protestáns egyházak mindezt jelképesen értelmezik. A köznépet ritkán foglalkoztatják az elméleti teológiai vonatkozások, sokkal inkább a gyakorlatiak: az érzelmekre ható szertartáselemek, a szemet gyönyörködtető, a fantáziát megmozgató mozzanatok. Az úrnapi ünneplés esetében is hamar kialakultak a népi ájtatosság kapcsolódó elemei. Az ünnep fő eseménye lett a drámai elemeket és látványosságot nem nélkülöző körmenet, amelyet 1274 és 1279 között Kölnben vezettek be, s a XIV. században több német városban is elterjedt. Célja kettős: hitvallás az eretnekekkel szemben, valamint Krisztus felmutatása a világnak és a világ hódolatának kifejezése Krisztusnak.

Magyar földön általános szokás a körmenet és a sok virágdísz, hiszen az idejére már teljes pompájában zöldbe és virágdíszbe öltözik a természet, szebbnél szebb virágok pompáznak és ontják az illatot. Az úrnapi körmenettel összeforrt a virágszőnyegek készítése, a virágsátrak, és a virágokkal díszített oltárok képe.

A körmenet útján négy stáció van: négy oltárt állítanak, amelyet a pappal és Oltáriszentséggel végigjárnak a hívek. Az úrnapi körmenetnek saját szertartása van. A virágsátraknál az evangéliumot idézik, és a pap az égtájak felé áldást oszt az Oltáriszentséggel. Ilyenkor mindenkiért imádkoznak, így a négy égtáj felé osztott áldásból bárki részesülhet.

Az első adatok magyarországi megünnepléséről 1292-ből és 1299-ből valók. Az 1501-es budavári körmeneten részt vett II. Ulászló király is, amikor a nagy tömeg jelenlétében elégették Mohamed jelképes mecsetjét, koporsóját és török katonákat ábrázoló bábukat.
A néphagyományban is jelentős szokások fűződnek az ünnephez. Eleink életében, de egyes helyeken ma is, az egész falu részt vesz az előkészületekben.

A férfiak zöld gallyakat, lombokat hoznak a közeli erdőkből, ligetekből. Az asszonyok és a gyermekek összegyűjtik a virágokat, melyekkel a négy égtáj szerint felállított lombsátrat díszítik. A menet utcáiban feldíszítik a kapukat, ablakokat, így köszöntik az Úr érkezését. Régen szokás volt, hogy a lombkunyhóból hazavitt ágakat a ház négy sarkába tűzték, hogy az megóvja a házat a villámcsapástól. Volt, ahol az istálló gerendáiba dugták, hogy áldás legyen az állatokon, másutt a betegek fürdőjébe tettek az úrnapi virágokból.

Ma is mindenütt virágszőnyeg és virágdísz fogadja az Oltáriszentség érkezését az úrnapi körmeneten, mely előtt fehér ruhába öltözött leányok – újabban legtöbbször az elsőáldozók – virágszirmot hintenek.

Ének az Oltáriszentségről, az 1674-ben Kassán kiadott Cantus catholici énekeskönyvből:

Oltári nagy Szentség, igaz élet fája,
Mely bünösnek veszen-bé tégedet szája,
Menten rá adatik mennyegzös ruhája:
Oh szent vendégség.

Ezt Jesus mondotta szentebbnek mannánál,
Itt azért nagyobbat hinnünk kell ostyánál:
Igazbat nem lelünk az Isten szavánál.
Oh csuda szentség.

Jesus nyilván szoltál errül szent Jánosnál
Fényesb te mondásod szemünk világánál,
Azért is imádunk ennél az Oltárnál
Tellyes Asztalnál.