Az 1944-es szovjet bombázás áldozataira emlékeztek Beregszászon

Az 1944. október 9-i beregszászi légibombázás áldozataira emlékeztek a napokban. A beregszászi vasútállomás épületén ezentúl emléktábla jelöli azt a helyet, ahol a tragédia bekövetkezett. A szovjet hadsereg által elkövetett támadásról, s annak áldozatairól az elmúlt korszakban nem volt ildomos beszélni, különös tekintettel a polgári áldozatokról. Ezért is merültek feledésbe azok a római katolikus temetőben lévő honvédsírok is, amelyek alatt a légitámadás katonai áldozatai nyugszanak.

Az emléktábla a Beregszászért Alapítványnak köszönhetően kerülhetett fel az épületre. A megemlékezés egy élő történelemóra is volt egyben, amelyen a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola és a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium 1-1 osztálya is részt vett. Avató beszédében Dalmay Árpád a korabeli eseményekről beszélt, majd idézett Antónikné Polónyi Katalin visszaemlékezéseiből, aki ekkor szülővárosában tartózkodott: „Szörnyű volt… Déli 12-kor egy lopakodó bombázóraj Muzsaly felől a vasúti hidat és a sebesülteket szállító szerelvényt, amely a hídtól nem messze az állomás felé haladt repeszbombákkal megszórta. A katolikus templom tornyából későn vették észre a nagyon alacsonyan, mindössze 50-60 méteren szálló gépeket. A hidat nem érte bomba, viszont nagyon sok volt a halott és a sebesült. Ekkor megszólaltak a szirénák, s gépek pedig a Vérke vonalán haladva a Jókai utca felett repültek be a Kazinczy utcába, majd a vasútállomást bombázták. 

A Jókai utca végén a Vérke-parti Kis zsákutcában az éppen az iskolából hazatartó 15 éves gimnazistalányt golyószóróból lelőtték, aki a helyszínen elvérzett. A Kazinczy utca bal oldalán két lakóházat bombatalálat érte, az egyikben Haluskai Rózsika 2 lányával még érkezett leszaladni a kertjükben épített bunkerbe, de a házuk, a szomszéd házzal együtt rommá lett, telitalálatot kapott.

A vasútállomást csak egy bomba érte – a pénztárhelyiséget (ez az épület középső terme volt, mint napjainkban). Itt a jegyeket kiadó pénztárosnő és az akkor érettségizett lánya, – aki a háborús időkben mindig az anyja mellett volt –, kirohantak, s még elérték a Fő utca első emeletes házait, ott érte őket a sortűz, amit az alacsonyan szálló gépek adtak le rájuk. Mindketten meghaltak, mielőtt bekerültek a kórházba. Találat ért két saroképületet az állomással szemben lévő utcán. Sok katona vonatra várva az állomás előtti téren halt meg. A kórházból minden éjjel lovas szekérrel vitték ki a halottakat a katolikus temetőbe, ahol a pap éjjel is ott volt a kis kápolnában és beírta nevüket, adataikat egy füzetbe, majd az egyház halotti anyakönyvébe…”

Babják Zoltán, Beregszász polgármestere beszédében párhozamot vont az 1944-es események és a kelet-ukrajnai harci cselekmények között, ahol nem csupán a katonák, de a civil lakosság is az áldozatok sorait gyarapítja. A közösség egyik fontos feladata, hogy emlékezzen a múltra, s abból erőt merítve törekedje a tartós béke megteremtésére. Mint a polgármester elmondta, családi kötődése is van az 1944. október 9-i légi bombázásnak: nagyapjának, Darcsi Sándornak a közelben volt a cipészműhelye, amely szintén találatot kapott, s nagyapja élete végéig a testében hordta az ekkor kapott repeszdarabokat. 

Zubánics László történész két visszaemlékezésből idézett beszédében:

Csanádi György 13 évesen élte át a borzalmakat: "Nagyszőlős felől váratlanul, alacsonyan szállva hét szovjet gép repült be a város fölé, majd kb. tíz perc múlva még öt, melyek a vasútállomást és környékét bombázták. Az állomáson álló szerelvények és a vasúti csomópont volt a gépek célpontja, ennek ellenére nagyon sok civil áldozata is volt a tragédiának. Az emberek megszokásból nem mentek óvóhelyre. A magyar és német rádiók szinte állandóan légiriadót jeleztek, de Beregszászt egyszer sem bombázta az ellenség... egészen október 9-ig. Sajnos ez a tévedés sok ártatlan életébe került."

Dr. Almásy Sándor így emlékezett: „Egy esetben azonban Beregszász is elszenvedett légitámadást. A városi vasútállomáson kora ősszel egy magyar fogatosztag vagonírozott be. Délelőtt nagy magasságban átrepült egy Lockhead távolsági vadász-felderítő repülőgép… A város környékén légvédelmi tüzérség nem volt, így délután akadály nélkül repült rá a vasútállomásra hármas kötelékben 27 a Leand Liese-ben átadott szovjet felségjelű Douglas Boston, lebombázva a bevagonírozó magyar osztagot és a környező utcákat. Majd egy kört téve megkerülte a beregszászi Nagyhegyet, megismételte a rárepülést, és másodszor is bombázta a célpontot. A támadás után, mint élleventéknek kötelességünk volt részt venni a mentésben. A hivatalos szervek nem fogadtak, pontosabban fogalmazva elzavartak bennünket a bombázott területről. Ettől függetlenül akkor volt alkalmam látni kerítésre felkent emberi testrészeket és egészben maradt hullákat is. A gépek gépfegyversorozatokat is leadtak, és az egyik iskolatársam (az idősebbik Sáradi fiú, aki az állomáson tartózkodott) golyót kapott a fejébe és ott halt meg. Tudtommal több mint 100 áldozata volt a támadásnak, akiket a római katolikus temetőben temettek el.”

Könnyes szemmel emlékezett a korabeli eseményekre a 92 éves Antonikné Polónyi Katalin, akinek számos ismerőse veszett oda a bombázások során.

A megemlékezés végén Molnár János plébános felszentelte az emléktáblát, majd a jelenlévők elhelyezték a tisztelet koszorúit.