„Alszanak-e a múzsák, amíg dörögnek az ágyúk és robbannak rakéták?” – Elstartolt a X. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

Írta: Csuha Alexandra | Forrás: karpataljalap.net | 2022. május 26.

A Pro Arte – Munkács civil szervezet tevékenysége Kárpátalja-szerte – de méltán írhatom, hogy Kárpát-medence-szerte – látványos változást hozott az elmúlt évtizedben. A szervezet által életre hívott nemzetközi szobrásztáborokban a világ megannyi pontjáról érkeztek művészek, akik évről évre egy adott témakörben alkottak olyan maradandót, melyek remélhetőleg nemzedékeken át fogják gazdagítani vidékünket.

„Alszanak-e a múzsák, amíg dörögnek az ágyúk és robbannak rakéták?” – Elstartolt a X. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

Matl Péter munkácsi szobrászművész, a Pro Arte – Munkács civil szervezet elnöke nemrégiben jelentette be a hírt, mely szerint az eredeti tervektől eltérően ugyan, de május 25. – június 10. között megszervezik a jubileumi alkotótábort, melynek ez alkalommal is a festői környezetben elhelyezkedő Kvitka Polonini szanatórium ad otthont.

Az előző évekhez hasonlóan 2021 telén meghirdették a világhálón a X. jubileumi nemzetközi szobrásztábort, melynek témája a víz lett volna. A tavalyi, nagyon sikeres pályázatot követően idén az országban dúló háború miatt nem akadt vállalkozó szellemű pályázó. „Már úgy volt, hogy nem lesz belőle semmi, amikor Vaszil Tatarszkij, szobrásztáboraink többszörös résztvevője, kitűnő kijevi szobrászbarátom – aki mellesleg szintén utolsó percig nem akart elmenekülni otthonából, csak amikor szétlőtték az orosz csapatok a szomszéd falut, hozzánk menekült, utána Párizsba, majd Lengyelországba, ahol szobrászkollégák ideiglenes műteremlakást is biztosítottak számára, és aki jelenleg a felújítás alatt lévő szentmiklósi rezidenciánkon él – felajánlotta, hogy vállalkozna egyik résztvevőnek. Rendben van! Akkor én leszek a második! Ekkor kezdtek a fellegek felszakadozni, megjelent a remény sugara, körülnéztem, hogyan lehetne mégis megtartanunk a tábort meghívásos alapon. Román Jancsi most diplomázott fiatal ungvári szobrászművész vállalta, hogy ő is beállna közénk. Közben jöttek a hírek, hogy Lemberg megyébe jeles szobrászművészek menekültek. Felkerestem őket, meghívtam egy ismerkedési napra hozzánk, és ők is beleegyeztek, hogy készítenek egy-egy művet. Így összeállt a csapat, mely az eddigi legnagyobb, ugyanis tíz főből áll” – osztotta meg a bizonytalanságból hirtelen újra életre kelt X. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor hátterében zajlott mozzanatokat Matl Péter.

Kezdeményezésük célja, hogy hozzájáruljanak szűkebb pátriánk kultúrájának és turizmusának fejlesztéséhez, a térségünkkel határos országok közötti szellemi-kulturális híd megteremtésével szolgálják a művelődést, egymás megértését és elfogadását, valamint a kárpátaljai magyar közösséget képviselve művészi értékek teremtésével hagyjanak nyomot maguk után.

A Pro Arte – Munkács civil szervezet vezetője a jubileumi szimpózium kapcsán arról is tájékoztatott, hogy ezt a kiemelkedő eseményt egy nyomtatvánnyal is megünneplik, mely a szobrok mennyisége miatt inkább könyvként jelenne meg. Hét év leforgása alatt több mint 75 szobor jött létre, ezekből 47-et a Kárpátok Szoborút program kertében elajándékoztak elsősorban Kárpátalja, Lemberg megye és Kelet-Magyarország falvainak, ahol kőbe, márványba, kerámiába, gránitba, acélba vésve, fába faragva hirdetik a művészet életet megszépítő, gazdagító erejét. A Lemberg megyei Szkolétól a magyarországi Geszterédig ez légvonalban 250 kilométert tesz ki, a tényleges szoborút azonban ettől sokkal hosszabb, ugyanis több összefüggő útvonalból áll, melyek külön programot ajánlanak a nálunk még újdonságnak számító kulturális turizmusnak.

Mint ismeretes, Magyarország és a magyar emberek hatalmas részt vállaltak a háború miatt otthonukat elhagyni kényszerültek megsegítésében. „Ezt a nagyívű karitatív támogatást látva jött az ötlet, hogy hogyan tudnánk meghálálni ezt a sok önfeláldozó munkát és anyagi segítséget a határ menti magyarországi településeknek, viszonzásul és köszönetünk kifejezése jeléül. Elhatároztuk, hogy az idei szobrásztáborunkban készült műveket odaajándékozzuk Záhony, Kisvárda, Lónya, Barabás, Beregsurány, Tiszabecs, valamint Tarpa községeknek. A Nyugat-Ukrajnába menekült szobrászművészek hálájuk és köszönetük jeléül szimbolikus ajándékot készítenek, melyek időtálló térbeli emléket állítanának annak a sok-sok önkéntesnek, akik nemcsak a határ menti településekről, hanem az egész ország területéről segítik a mai napig a menekülteket” – fogalmazott Matl Péter.

Az ajándékozásra kerülő szobrok szerves részévé válnak majd a Kárpátok Szoborútnak, ugyanis a már kiépített határ menti kiránduló-kerékpárút mentén helyezkednek el, így segítik egységbe foglalni ezt a kulturális és turisztikai útvonalat.

Hírek

  • Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor – Örömzenélés Sárosorosziban

    Volt idő, amikor a citera hangja természetes része volt a kárpátaljai falvak mindennapjainak. Megszólalt a fonóban, a kukoricafosztáskor, disznótorban, keresztelőn, s gyakran még a lakodalmakban is: egyszerűsége, tiszta csengése és közösségteremtő ereje miatt a népélet egyik legkedvesebb hangszere v...

  • Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

    A Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében három fordulóban új, a kereskedelmi forgalomból kikerült könyveket ajánlanak fel a Kárpát-medencei magyar könyvtárak számára. Az első szakasz, melynek során mintegy 13 ezer kötetet igényeltek a magyarországi és a határon túli könyvtárak, nemrég zárult le. A ...

  • Amikor a múlt tanítani kezd – különleges szeminárium pedagógusoknak

    2025.április 24-én a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata módszertani és gyakorlati szemináriumot szervezett a magyar tannyelvű intézmények nép- és honismeretet oktató pedagógusai számára. A rendezvény az „Erő a múltból, jövő a közösségben” című interdiszciplinári...

  • Fókuszban a pásztorélet – tájházak napja a Nagyberegi Tájházban

    Életre keltek a hagyományok: népzene, kézművesség, táncház, népi játékok Szent György napjához közeledve, április 22-én ismét gyermekzsivaj töltötte be a Nagyberegi Tájház udvarát, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tájházak és Szabadtéri Mú...

Események

Copyright © 2026 KMMI