Államtitkári látogatás Kárpátalján

Írta: Tudósítónk | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. július 04.

Nagyberegi Református Líceumban Tóth László lelkészi igazgatóval, Zán Fábián Sándorral, a Kárpátaljai Református Egyház püspökével, illetve Nagy Bélával, a református egyház főgondnokával folytattak tárgyalásokat, amelynek fő témája egy új épületkomplexum felépítése volt. A Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Osztályán megtekintették a közelmúltban átadott levéltárat, múzeumot, az öregek otthonát.

Államtitkári látogatás Kárpátalján

A beregszászi főkonzulátuson Gémesi Ferenc kifejtette: a magyar kormány összeállította a nemzeti jelentőségű intézmények listáját. Ezek a magyarság számára rendkívül fontos intézmények négy esztendőre előre megállapított összeget kapnak pályáztatás nélkül.

Kárpátalján a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola, az Ungvári Nemzeti Egyetem Magyar Tannyelvű Humán- és Természettudományi Kara, a Munkácsi Állami Egyetem, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Munkácsi Szent István Római Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Püspökség, a Szent Márton Karitász, a Técsői Magyarok Oktatásának és Kultúrájának Fejlesztéséért Alapítvány, valamint a Beregvidéki Múzeum és a Tiszapéterfalvai Képtár, a Tiszaháti Tájmúzeum.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI