Ahol véget ér a szó, ott kezdődik a zene – Bemutatjuk Kalimboys&Erzsike zenekart

Írta: Kurmay Anita | Forrás: karpatinfo.net | 2020. május 02.

Az élőzene mindig is különleges hangulatot varázsolt és varázsol egy-egy eseménynek. Esküvők elengedhetetlen kelléke, de ma már születésnapok, szalagavatók, leánykérések alkalmával is kérhetünk élőzenét. Akár zongorista, akár jazzduó – az élőzene egyszerűen szintekkel tudja megdobni a hangulatot. Semmihez sem hasonlítható élő lüktetés, hozzáadott érték van benne.

Ahol véget ér a szó, ott kezdődik a zene – Bemutatjuk Kalimboys&Erzsike zenekart
Ennek a műfajnak egyik jeles képviselőjéről már korábban írtunk. Most ismét egy kiváló zenekart ismerhetünk meg. A Kalimboys&Erzsike profi zenészekből jött létre. Alapítójával, Balog Lajossal beszélgettünk a kezdetekről, tervekről.
– Hogyan indult a zene iránti szeretete? Mi ösztönözte erre?
– Édesapámtól ötödik születésnapomra zongorát kaptam ajándékba. Gyönyörű fekete Ukraina pianinó volt, amelyhez azonnal odaültem, és ügyetlen, gyakorlatlan ujjaimmal leütöttem az első hangokat rajta. Szerelem volt első látásra. Édesapám, Balogh Lajos egész ügyesen gitározik, édesanyámnak, Balogh Erzsébetnek pedig szép hangja van. Hétvégenként régi slágereket énekelgettek, és közben kérték, hogy üljek a zongorám mellett és hallgassam őket. Ez volt az első ösztönzés a zene iránt. Később felvételiztem a beregszászi zeneiskolába, ahol Szepesi Katalin tanárnő kitartó munkájának köszönhetően sikerült belőlem zongoristát faragnia. Hetedik osztályos tanuló voltam a Beregszászi Kossuth Lajos Középiskolában, mikor először kaptam felkérést az akkori Fehér kő étterem zenészeitől, hogy legyek a zenekaruk zongoristája. A felkérést elfogadtam, és ekkor csöppentem bele igazán a zenész életbe. Hatalmas élmény volt igazi zenészekkel egy színpadon játszani! A zene iránti szeretetem más hangszerek elsajátítására is ösztönzött, így a szaxofon és az örmény duduk megszólaltatását is megtanultam.
– Emellett egy zenekar megalakulásában is részt vett. Hogyan emlékszik a kezdetekre?
– A zenekarunk 1997-ben alakult idősebb Sztankovics Miklós irányításával. Ő a 18. számú szakközépiskola zeneművészeti tanára volt abban az időben. Az iskolán belül megrendezett tehetségkutató versenyeken ismerkedtünk meg a mostani énekesnőnkkel, Balogh Erzsébettel, aki ma már a párom és két gyerekünk anyukája. Az együttesben ifjabb Sztankovics Miklós billentyűn, Kovács Péter hegedűn, Csuprik István pedig gitáron játszik. Kedvenc műfajunk a jazz, amelyet a mulatós vagy modern dalokba is beleviszünk.
– Hogy jött a névválasztás?
– Ez egy érdekes történet. A nevünket Kovács Péter hegedűs javaslatára kaptuk. Megkérdezte, hogy mit csinálunk azon kívül, hogy zenélünk. Hát pénzt keresünk, vagyis kalimolunk, jött a válasz. Nevünk, hogy szebben hangozzon, a fiúkat angolra fordítva boys-nak emlegettük. Így lettünk Kalimboys & Erzsike. A zenekar indulásakor az internet még nem volt ennyire elterjedve, az új slágereket nehéz volt rögzíteni, ez után heti két-három próba alkalmával gyakoroltunk. Természetesen jó zenéhez jó szerelés is kell. Kezdeti nehézségeink fő gondja inkább ez a része volt. Nehéz és drága volt a jó technikát beszerezni.
– Milyen alkalmakon szoktak fellépni? Hol találhatják meg önöket az érdeklődők?
– Ahol véget ér a szó, ott kezdődik a zene – szokták mondani. Bárhol szívesen játszunk, ahol élő és minőséges zenére van szükség. Esküvők, születésnapok, különböző bálok alkalmával lehet minket hallani. A közösségi oldalakon megtalálhatóak vagyunk, valamint megrendelőink szoktak ajánlani minket ismerőseiknek.
– Egy zenekar életében is folyamatos megújulásra van szükség.
– Így igaz. Fejlődnünk kell mind ember, mind tudás, mind technika szempontjából. A repertoárunkat folyamatos fejlesztjük, hogy minden korosztály zenei igényét ki tudjuk elégíteni. Szükségünk van az internetes fejlődésre is. 2020 nyarán fogunk keresni egy hozzáértő szakembert, hogy szerkesszen nekünk egy egyéni weboldalt, ami által könnyebb lesz ránk találni. Továbbá technikailag is fejlődnünk kell, sajnos az idő vasfoga nem tesz jót hangszereinknek. Valamint tervben van egy mini színpad és fénytechnika beszerzése is egy otthoni stúdió kialakításához. Bízom abban, hogy sikerül megvalósítani elképzeléseinket.
– Hogy érzi, mitől lettek sikeresek?
– Úgy gondolom, hogy a kitartó munka, elszántság és a zene szeretete a kulcs a sikerhez.
– Gondolt-e arra, hogy más országban próbáljon szerencsét?
– Ki ne gondolt volna a vándorlásra ebben a nehéz időszakban?! Azonban nekem itt a hazám, Kárpátalján. Itt érzem magam otthon. Beregszász különleges hangulattal rendelkezik, és az emberek is különlegesek. Jó helyen vagyunk. Az Úrnak terve volt azzal, hogy ide születtem.
– Mit üzenne az olvasóknak?
– Kedves olvasó, ha van rá akár csak egy mód, add a gyereked zeneiskolába! Nem feltétlenül azért, hogy zenész legyen, hanem, hogy más legyen az értékrendje és világnézete. Egy művészeti iskolát végző gyerek kizárólag a jót akarja majd magának és ennek az amúgy is romló világnak. Együtt könnyebb nemes és jó célokat szolgálni.

Hírek

  • Kárpátalja anno: a nagybaktai kastély

    „A muzsalyi határban gyönyörű ligetszerű tölgyerdők közt fekszik az Erdő-baktának is nevezett puszta, csinos kastélylyal és jól berendezett gazdasággal. Határában néhány év előtt árokásás alkalmával igen régi vaskardokat, sarkantyúkat s egyéb lovas szerelvényt találtak. Hajdan falu volt, mely a XIV....

  • Gabóda Éva: „… a legszebb szín a világon az, amelyik jól mutat a viselőjén”

    Gabóda Éva, a Rákóczi-főiskola Pedagógia Pszichológia Tanító Óvodapedagógia Oktatási Intézményvezetés Tanszékének adjunktusa, oktatója évtizedek óta foglalkozik kézműveskedéssel, mint mondta, ez a színes és igazán kellemes tevékenység az élete része.

  • Bemutatták Kurmai-Ráti Szilvia legújabb könyvét

    Örömteli eseményre került sor a Beregszászi Központi Könyvtárban május 6-án: egy újabb regénnyel bővült a kárpátaljai magyar irodalom. Ez alkalommal Kurmai-Ráti Szilvia Így kell Bódogulni című könyvét mutatták be az érdeklődőknek.

  • Megjelent Tetyana Literáti újabb könyve Ungvár történetéről

    Az Ung-parti város történelmének kedvelői különleges esemény részesei lehettek csütörtökön: Tetyana Literáti ismert helytörténész bemutatta ötödik ukrán nyelvű könyvét az Elvesztett Ungvár sorozatból.

Események

Copyright © 2025 KMMI