Advent második vasárnapja van

Advent a Szent András ünnepéhez (november 30.) legközelebbi eső vasárnappal, illetve annak előestéjével kezdődik és négy hétből áll, a negyedik többnyire csonka. Liturgiai színe a lila, kivéve advent harmadik vasárnapját, amikor szabad rózsaszínt is használni. A szó a latin adventus – eljövetelből származik, mégpedig kettős értelemben: Jézus Krisztus megszületése Betlehemben és második eljövetele az idők végezetével.

A keresztények kezdetben csak egy adventi vasárnapot ünnepeltek, a 7. században Nagy Szent Gergely pápa emelte fel a számot négyre, végül pedig az adventi időszakot 1570-ben V. Pius pápa tette kötelezővé az egész egyházban. Ilyenkor a visszafogottság, a várakozó komolyság jeleként az oltár díszítetlen marad, az orgona legfeljebb az éneket kíséri. Régen advent kezdetét éjféli harangzúgás jelezte, az emberek szigorú böjtöt tartottak, hajnali misére (roráte) jártak, amit Szűz Mária tiszteletére ajánlottak.

Advent jelképe az adventi koszorú, amelyet rendszerint fenyőgallyakból fonnak, négy gyertyát helyeznek rá és ezekből minden vasárnap meggyújtanak egyet-egyet. A szokás a 19. századra nyúlik vissza, az első – kocsikerék nagyságú – adventi koszorún még 24 gyertya állt. Ezek közül minden hétköznap egy fehéret és minden vasárnap egy pirosat gyújtottak meg, ezután adventi dalokat énekeltek és bibliai idézeteket olvastak fel. A négy gyertya a világosságot jelképezi, amely Jézus születése révén szétárad a Földön. A koszorú a remény jelképe, hogy nem a sötétség és a halál, hanem a világosság és az élet győzedelmeskedik. Az adventi koszorúkat a templomokban áldják meg advent első vasárnapján, vagy az előző szombat esti szentmisén.

Ehhez az időszakhoz is több népi hagyomány kapcsolódik: az eladósorban levő lány a hajnali misére való első harangozáskor a harang köteléből három darabot tépett, amelyeket a hajában hordott, hogy farsangkor sok kísérője legyen. Erdélyben a hajnali mise idején zárva tartották az ajtót és ablakokat, hogy az ilyenkor állati alakot öltő boszorkányok ne ronthassanak a házakban, ólakban. Az Alföldön a lányok a hajnali misére harangozáskor mézet vagy cukrot ettek, hogy édes legyen nyelvük, így férjet “édesgessenek” maguknak.

Borbála napján, december 4-én Borbála-ágat vágtak, majd az ágat vízbe állították, s ha kizöldült, a követő évben megkérték a lány kezét. December 13-án, Luca napján – amely a naptárreform előtt az év legrövidebb napja volt – a lányok 13 egyforma papírdarabra 13 fiúnevet írtak, s minden nap tűzbe dobtak egyet. Karácsonykor a megmaradt papírt kibontva fény derül arra, ki lesz férjük. Ekkor kezdték a Luca székét is készíteni, amelyre a karácsonyi misén felállva meg lehetett látni a boszorkányokat. Disznóölő Szent András napjától kezdődtek a disznótorok, de sohasem szerdán, pénteken, vagy szombaton, mert ilyenkor böjtöltek az emberek. Katolikus vidéken a gyermekek karácsonyi éneket, jókívánságokat kántálva járták a falut.

Az adventi naptár eredeti jelentősége az volt, hogy elvezesse a karácsonyhoz a felnőtteket és a gyermekeket. Az első nyomtatott adventi naptár 1908-ban készült Münchenben. Az “igazi” naptár minden egyes ablaka mögött a karácsonyi ünnepkörre utaló gondolattal találkozhatunk. Ez a vallási tartalom napjainkban mindinkább elhalványul – az ipar és a kereskedelem egyszerűen decemberi naptárt csinált belőle, amelynek minden egyes napját, lapját csokoládé vagy marcipán édesíti.