Abigél Beregszászban

Írta: V. E. | Forrás: karpataljalap.net | 2019. október 09.

A Sárospataki Református Gimnázium diákjainak előadásában Szabó Magda ismert regényének színházi változatát mutatták be október 4-én. Az előadás nagy sikert aratott a beregszászi közönség előtt, amely hosszú tapssal méltatta a tehetséges fiatalok műsorát.

Abigél Beregszászban

A diákcsapat a Beregszászi Református Egyház szervezésében a Határtalanul program keretében érkezett Kárpátaljára. Az előadásnak a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház biztosított  helyet. A színdarab előtt Taracközi Ferenc, a beregszászi református gyülekezet vezető lelkésze köszöntötte az egybegyűlteket. Elmondta, nagy örömükre szolgál, hogy a Sárospataki Református Gimnázium diákjai elhozták ezt a csodálatos darabot. Köszönetet mondott a beregszászi színház vezetőségének, akik helyszínt biztosítottak az eseménynek.

A nagy érdeklődésre való tekintettel az előadást Beregszászban egy nap alatt kétszer játszotta el a csapat. Szabó Magda 1970-ben megjelent ifjúsági regénye a mai napig népszerű, rengeteg feldolgozás, musical, hangoskönyv és film is készült az alkotásból. A Matula református leányintézetben élő lányok mindennapjain, a gondtalan kamaszok gyűrűjén keresztül a második világháború ideje alatt a magyar polgárság életébe is bepillantást ad a mű.

„A színjátszó kör iskolai keretek között szakköri formában működik már több éve. Előttük már voltak diákok, akik játszottak a darabban és elballagtak, de folyamatosan bekerülnek a csapatba  újak. Taracközi Ferenc lelkipásztor úr meghívására érkeztünk Beregszászba, ahol helyi családoknál szállásoltak el minket. A témaválasztás a gyerekektől jött. Nagyon örültem neki, mert egyházi iskolaként közel áll hozzánk az egész miliő. Az, hogy „Áldás, békesség!”-et köszönünk, az nekünk a napi gyakorlat. Mindig jó olyan szerepbe helyezni egy diákot, amely a saját közege, annyi idősek a fiatalok, mint a regény szereplői. A regényt én írtam át színdarabbá. A mai nappal ez volt a 11. előadásunk, már több helyen sikerült bemutatni. Nagy élmény volt itt játszani, mert sok diákunk van Kárpátaljáról. S most van olyan diákunk, akit a saját osztálytársánál lett elszállásolva” – nyilatkozta Csákyné Győri Beáta, a gimnázium magyartanára, a színjátszó kör vezetője.

 A színdarab végén a közönség hosszú állótapssal méltatta az előadást.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI