– Elindult A százéves Kárpátalja című cikksorozat. Mit takar ez pontosan?
– A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Lehoczky Tivadar Társadalomtudományi Kutatóközpontja által, Orosz Ildikó, a főiskola rektora javaslatára indított cikksorozat az eddigi kutatások eredményeinek átdolgozott gyűjteménye. A főiskola munkatársait az a cél vezérli, hogy képet adjunk arról, milyen volt az első világháborút követő hatalomváltás Kárpátalján – magyarázza Szakál Imre. – Ez szükséges kutatási téma. Ami a diplomáciatörténetet illeti, az első világháborúról és az azt követő békerendszerről elég sokat tudunk. Hogyan jöttek létre a nemzetállamok, mi volt ennek a fő oka, mik voltak a következmények.
Arról azonban már jóval kevesebbet tudunk, hogy helyi szinten mi történt ezeknek az intézkedéseknek a következtében.
Ez a cikksorozat ezt hivatott bemutatni, a szélesebb közönségnek is érdekes és emészthető formában.
– Melyik periódus a szakterülete?
– Kárpátalja két világháború közötti történetével foglalkozom. A disszertációmat és az első könyvemet pedig a Csehszlovák telepítéspolitikából írtam. Az akkor végzett kutatások során vált világossá, hogy nagyon sok olyan forrás van az államfordulattal kapcsolatban, amely nem kutatott. 2016-tól próbáltam ezeket összegyűjteni, ennek 2018-ban lett meg az eredménye, amikor megjelentet egy forrásgyűjteményem a Ruszka Krajna autonóm területről. Azóta is folytatom ezt a kutatást, hisz sok dokumentum szolgál olyan új információkkal, melyek segítségével megérthetjük, hogyan élte meg a helyi lakosság az államfordulat időszakát.
– Tehát az itteni levéltárak az elsődleges kiindulópontok?
– Nagyon sok helyen vannak adatok. Ez zűrzavaros időszak volt, erre a területre különböző államalakulatok, államkezdemények is igényt tartottak. Találunk dokumentumokat erre az időszakra vonatkozóan Magyarországon, Ukrajnán belül Kárpátalján, illetve a Kárpátokon túl is, sőt Csehországban és Szlovákiában is. Azok, amelyeket én közlök, az itteni levéltárakból származnak.
Nemcsak azért támaszkodok elsősorban a helyi levéltárra, mert könnyen megközelíthető a számomra, hanem mert ez segítséget nyújthat a magyar kutatóknak.
A levéltárakba most sokkal könnyebb bejutni, mint korábban, viszont a leírási egységek, a mutatókönyvek orosz vagy ukrán nyelven készültek, ez pedig nehezíti a kutatást azoknak, akik nem értik ezeket a nyelveket.
– Vannak olyan eredményei a kutatásnak, melyek most kerültek napvilágra?
–Nem mondanám, hogy valami egészen újat írtam le. Abban bízok, hogy valamelyest hozzá tudtam adni az eddigi ismeretekhez. Azt eddig is tudtuk, hogy ez a terület az első világháborút követően elég fontos volt stratégiailag. Elsősorban az itt húzódó vasúthálózat miatt. Az események szempontjából fontos volt az itt élő ruszin lakosság is.
1918 őszétől kezdve erre a ruszinlakta területre igényt tart az újonnan létrejövő Csehszlovákia, a kibontakozóban lévő nyugat-ukrán államalakulat, de Románia is szívesen megszerezte volna.
Természetesen Magyarország is szerette volna megtartani a kötelékében. Ruszka Krajna autonóm terület kihirdetése ez utóbbi célt szolgálta. Amikor 1918 októberében megtörtént az őszirózsás forradalom, az akkor kormányt alakító Károlyi Mihály úgy próbálta a háborúból vesztesen kikerülő Magyarország sorsát egyengetni, hogy az Antant számára a lehető legszimpatikusabbnak vélt politikát igyekezett folytatni. Azt akarták bebizonyítani, hogy az akkor talán legégetőbb problémát, a nemzetiségi kérdést, Magyarország képes a saját határain belül rendezni. 1918 őszén nyilvánvalóvá vált azonban, hogy sem a szlovákokkal, sem a románokkal nem tudnak megegyezni, mégpedig azért nem, mert azok már elköteleződtek az újonnan létrejött államalakulatok felé.
Ily módon megpróbáltak legalább a „leggyengébb féllel” (Jászi Oszkár nevezte így a ruszinokat) megegyezni.
Fontos tudni, hogy a ruszinok a hegyvidéki területeken mélyszegénységben éltek, nagyon szűk elitjük volt, és a körükben nem történt meg az az ukrán nemzeti ébredés, ami a Kárpátoktól keletre élőknél igen.
Az autonómia-törvény értelmében létrehoztak egy ruszin minisztériumot és egy Munkács központú kormányzóságot. Innentől ez a ruszin terv igencsak akadozva működött, ugyanis a hegyvidéken uralkodó közállapotok 1918-1919 fordulóján nem tették lehetővé, hogy olyan kényes közigazgatási lépéseket tegyenek, mint az autonómia kialakítása.
A magyar történelemtudományban létezett az az elképzelés, hogy Ruszka Krajna volt a Károlyi-féle nemzetiségi politika működésének a bizonyítéka. A levéltári iratok viszont azt mutatják, az autonómia működésére szinte esély sem mutatkozott. Ez a megállapítás nem fordítja ki történettudományt a sarkaiból, csupán némi adalékkal szolgál a zűrzavaros időszak kárpátaljai eseményeinek történetéhez.
– Hogyan reagáltak, mit tettek a ruszinok?
– Helyi viszonylatban szinte mindennaposak voltak a földfoglalások, a különböző konfliktusok. Ez nem csak a ruszinok lakta területeken volt jellemző, 1918 őszén mindenhol így volt. A frontról hazaérkező katonák frusztráltak, elkeseredettek, többen a fegyverüket is hazahozták, nem működött megfelelő leszerelés, és szerte a falvakban elűzik a jegyzőket, komoly felfordulást okoznak.
A ruszin hegyvidéken úgyszintén ennek lehetünk a tanúi, mivel nincs kellő karhatalom.
Kőrösmezőn még egy rövid életű államkezdeményt is kikiáltottak, a Hucul Köztársaságot, egy felkelést követően, ami az ukrán történetírásba úgy került be, mint a „kőrösmezői kántálás.”
Hogyan is történt? 1918 decemberében, lecsillapítandó a helyi kedélyeket, egy magyar helyőrség érkezett Kőrösmezőre. A helyi hucul lakosság, melynek jelentős része ukrán érzelmű volt, az ortodox karácsony idején szervezkedni kezdett. Január 6-án, szenteste kántálni indultak. A kántálók csapatához egyre többen csatlakoztak, sokan fegyvert is vettek magukhoz.
Január 7-én hajnalra egy több száz fős tömeggé alakulnak, és foglyul ejtik a magyar helyőrség tagjait, átveszik a hatalmat.
– Száz év távlatából, úgy, hogy még mindig érezzük Trianon hatását, a történelemtudomány milyen következtetéseket von le az eseményekből?
– Számomra az elmúlt évek kutatásainak tanulsága az, hogy a Trianon fogalomba nagyon sok mindent beleértünk. Olyan dolgokat is, amely az államfordulathoz közvetlen, korszakos történetéhez nem tartozott hozzá. Kétségtelen, hogy a helyi magyar közösség meglehetősen negatívan reagált a váltásra, nehezen vették tudomásul, hogy ez a helyzet állandósul. A források viszont arról tanúskodnak, hogy
ez az elszakított magyar közösség egyáltalán nem tehetetlen áldozat volt, hanem igyekezett alkalmazkodni a kialakult helyzethez.
Megtalálták azokat a taktikákat, amelyekkel a lehető legtöbbet ki tudták hozni az új állapotból. Véleményem szerint fontos tudatosítani, hogy sokkal komplexebb volt az akkori helyzet, mint ahogy mi azt most, jelen problémáink szemüvegén keresztül hajlamosak vagyunk látni.
– Most hogyan állnak az emberek Trianonhoz?
– Erről őket meg kell kérdezni. Nagyon sok téves információ kering, főleg az interneten, ami kifejezetten káros a témával kapcsolatban. Én csak arra buzdítok mindenkit, hogy megfelelő forrásból tájékozódjon, mert napjainkban már rengeteg szakszerű kutatás, történelmi tényekkel megalapozott munka látott napvilágot erről az időszakról. A beregszászi főiskola kutatói is arra törekednek, hogy ezeket az ismereteket továbbítsák az érdeklődők felé.
