Hajók, melyek szinte teljes épségben vészeltek át évszázadokat
A régészeti leletek tanúsága szerint az Égei-tengert – legalábbis alkalmanként – tízezer évvel ezelőtt is járták úszó alkalmatosságok. A Kr. e. IV. évezredből származó pecsétnyomókon és sziklarajzokon pedig feltűnnek a Perzsa-öblöt, a Vörös-tengert, az Indiai-óceánt járó első hajók ábrázolásai. Míg a későbbi évezredekből megannyi festmény, illetve leírás maradt ránk az ókor, a középkor, az újkor fából vagy papirusznádból készült óegyiptomi hajóiról. A víz alatti régészetnek köszönhetően aztán sok elsüllyedt roncsot is sikerült feltárni, sőt néhány hajóra szinte teljes épségben bukkantak rá.
Közép-Olaszországban található a Nemi-tó, mely a római időkben szentnek számított. A XVI. században aztán a tavon halászó olasz hajósok hálóiba aranyozás nyomait őrző deszkaszálak, szobortöredékek is kerültek. A vállalkozó kedvű úszók lemerültek a habokba, és 6, illetve 22 méter mélységben két elsüllyedt hajót fedeztek fel, a szobraikról szóló leírások alapján pedig kiderült, hogy ókori római hajókra bukkantak. Ekkoriban, a reneszánsz idején Európa-szerte hatalmas érdeklődés övezte az antik kort, Colonna bíboros, a görög–római művészet nagy tisztelője pedig felszínre akarta hozni a hajókat, ám a technika akkori szintjén ez megvalósíthatatlannak bizonyult. Az 1920-as években aztán nagyszabású munka vette kezdetét, hogy kiemeljék az úszó alkalmatosságokat. Alagutakat fúrtak a sziklás talajba, majd 1928-ban üzembe helyezték a hatalmas szivattyúkat, hogy ideiglenesen lecsapolják a tavat. A következő évben már elő is bukkant a kisebb, 1932-ben pedig a nagyobb mélységben található, kb. 70-80 méter hosszú, 20 méter széles hajó, melyekről kiderült, hogy ókori luxusjachtok, igazi úszó paloták voltak, amilyeneket addig csak a leírásokból ismertek a történészek. A hajótesteket bronzlemezek borították, a kajütök falait több helyütt bearanyozták, a fedélzeteket, a kajütöket színes márvány- és mozaikpadlózatok, illetve szobrok ékesítették, a tetőzeteket márványoszlopok tartották, az egymás fölött sorakozó fedélzeteket pedig kerámiacsövek kötötték össze egymással, hogy a kajütök ablakai mellett biztosítsák a fedélzetek szellőzését. Az egyik csövön megtalálták a „Caius Caesar Germanicus” feliratot, ami azt bizonyította, hogy a két luxusjachtot a közismertebb nevén Caligulának nevezett császár építtette, aki híres volt a pompaszeretetéről, egyúttal viszont hírhedt a kínzások, a kivégzések kedveléséről. A szadista és őrült uralkodó Kr. u. 37-ben lépett trónra, négy év múltán azonban az uralmát megelégelő összeesküvők végeztek vele. Rövid uralkodása alatt kéjutazásai és ivászatai színhelyéül választotta a szent tavat, s mivel azon nincs sem erős hullámverés, sem vihar, valószínű, hogy beteg elméjéből fakadóan, egyszerű szeszélyből süllyesztette el luxusjachtjait.
Az úszó palotákat – kiemelésük után – az átmenetileg kiszárított tó mellett felépített múzeumban helyezték el. Ám következett a II. világháború, s miután a harmadik birodalommal szövetséges Olaszország az angol, amerikai, szabad francia erők 1943. júliusi szicíliai partra szállása után viszonylag hamar kapitulált, már csak a német haderő próbálta feltartóztatni a nyugati csapatokat, miközben a front mögött a nácik megkezdték az olasz paloták, múzeumok, templomok fosztogatását. A két hatalmas jachtot azonban nem tudták elszállítani, ezért az SS 1944 tavaszán minden cél és értelem nélkül elégette a hajókat.
Jobb sors jutott osztályrészül azoknak a viking csatahajóknak, melyeket nem a víz alatt, hanem a szárazföldön, halomsírokban fedeztek fel a régészek. A Kr. u. 700-as években Skandináviából kirajzó vikingek, a dánok, norvégok, svédek, Feröer szigetekiek, izlandiak ősei ugyanis megannyi vezérüket halomsírban, harci hajóval együtt temették el, hogy azon keljenek át a túlvilágba. Másvilági életük számára pedig „természetesen” evezőkkel, kis csónakokkal, szánokkal, fa fekhelyekkel, rézüstökkel, ruhával, lábbelivel is ellátták őket, így a hullámokon könnyen sikló, könnyen irányítható, pompás, szemre is tetszetős vonalvezetésű csatahajókkal együtt bepillantást kapunk a vikingek mindennapi életébe is.
A svéd Vasa csatahajó pedig egy másik kor haditengerészetébe, illetve haditengerészei életébe nyújt betekintést. A kor „úszó erődjét” 1626 és 1628 között építették, ám a fő hajóépítő mester, Henrik Hybertsson időközben elhunyt, így a munkát kevésbé tehetséges tanítványai fejezték be, miközben a szárazföldi hadvezérként kiváló, ám a hajóépítésben járatlan Gusztáv Adolf svéd király is beleszólt a tervezésbe. A már elkészült hajógerincet meghosszabbították, az addigi ágyúfedélzet fölé még egy ágyúfedélzetet emeltek, a nagyobb kaliberű ágyúk kedvéért pedig megnagyobbították a lőréseket. 64 ágyújával a Vasa lett a kor legnagyobb tűzerejű hadihajója, ám szélességéhez képest túl hosszúra és magasra sikeredett, így a fenéken elhelyezett ballasztkövek nem tudtak elegendő stabilitást nyújtani a számára. Vízre bocsátása után a Stockholmi-öbölben díszsortüzet adott le, ám hirtelen szélroham kerekedett, a hajó elvesztette a stabilitását, a nyitott lőrések felé eső oldalára dőlt, a lőréseken bezúduló víz pedig a 32 méteres mélységbe húzta a Vasát. Ágyúi közül ötvenet már 1664–1665 folyamán kiemeltek a vízből, maga a hajó azonban évszázadokra hullámsírban maradt. 1961-ben aztán alagutakat ástak a mélyben álló helyzetbe került Vasa gerince alatt, melyeken sodronyköteleket húztak át, és lassan kiemelték a hajót, melyből kiszivattyúzták a vizet, és konzerválták faanyagát. A hajóban a tisztek ládáiban, a matrózok matrózzsákjaiban megtalálták mindazt, amit a XVII. század első felében egy tengerész magával vitt. A kapitány szobájában ott állt az asztal, rajta az ónedények, kések, villák, poharak, körülötte a székek, s még egy hordó rum is, ami még mindig élvezhetőnek bizonyult. A restaurálás után a hajót a számára épített múzeumban helyezték el, mely 1990-ben nyitotta meg kapuit, ahol a látogatók megtekinthetnek egy ép, XVII. századi hadihajót, a hajótesttel, árbócaival, vitorláival, kötélzetével, csörlőivel. Csillognak a réz alkatrészek, eredeti szépségükben láthatók a Vasát díszítő faszobrok. Szinte tapintható a történelem…
