A magyar kultúra napját méltatták a beregszászi Európa–Magyar Házban

Írta: KMMI | Forrás: KMMI | 2020. január 24.

A beregszászi Európa–Magyar Házban a magyar kultúra napi rendezvénysorozat folytatásaként a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) és a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége (MÉKK) szervezésében megtartották a Beregszászi Értelmiségi Fórumot.

A magyar kultúra napját méltatták a beregszászi Európa–Magyar Házban

A rendezvény közel 70 résztvevőjét dr. Zubánics László üdvözölte. Áldást Pocsai Vince református lelkész, a Magyar Kultúra Lovagja kért a jelenlévőkre, az ünnepségre. Kölcsey Ferenc Himnuszát Deák Alexandra beregszászi középiskolás tanuló szavalta el.
A Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola tanulói színvonalas műsorral készültek az alkalomra. Ezúttal József Attila Nem, nem, soha! című versét, Beethoven Rondo című négykezes darabját és egy Rahmanyinov szerzeményt hallhatták a résztvevők. Az utóbbit Paládi Máté, Engi Erika tehetséges tanítványa a zongorán zseniálisan adta elő.
A kulturális programot követően Hajduk Márta rendező ismertette a Kisebbségben Kárpátalján című trilógiát, amely a Kárpátaljai tragédia című dokumentumfilm folytatásaként fog debütálni. A háromrészes alkotásból néhány perces részleteket vetítettek le. A film a kárpátaljai magyarság helyzetét mutatja be különböző perspektívákból a trianoni békediktátumtól kezdve napjainkig.
A nemzetközi konferencia alaptémája kárpátaljai magyar értelmiség szerepe a rendszerváltástól napjainkig: érdekérvényesítési lehetőségek az ukrán–magyar kapcsolatok függvényében címet viselte. Vitaindító előadást dr. Dupka György, a MÉKK elnöke tartott. A rendszerváltás pozitív és negatív hozadékairól beszélve, érintette a kárpátaljai irodalmi, művészeti, kulturális életet és a nyelvmegtartó küzdelmet. Dr. Tóth Mihály alkotmányjogász a kisebbségi jogi helyzetről tartott előadást. Kiemelten szólt a nyelvhasználatról, az oktatási törvényről, a magyar kultúra megtartásának fontosságáról. Vári Fábián László József Attila-díjas költő az irodalom szerepéről, erejéről értekezett. Király András, a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskola igazgatója a tehetségek felkarolásának fontosságáról beszélt, míg Matl Péter képzőművész, a Pro Arte-Munkács elnöke a kárpátaljai művészek, művészetek helyzetébe nyújtott bepillantást. Zárszót mondott Szilágyi Mátyás beregszászi főkonzul.
Horváth Sándor költő, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztője most megjelent Jelentés a mélyből című kötetét Szemere Judit szerkesztő közreműködésével mutatta be.
Végül a díjak, kitüntetések átadására került sor. Átadták a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet, a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia okleveleit, illetve az Együtt Nívódíjat.
Az Együtt című irodalmi lap Nívódíját idén Szöllősy Tibor író kapta meg. A díjat laudácíó kíséretében Vári Fábián László, az Együtt szerkesztőbizottságának elnöke és Dupka György felelős kiadó adta át. A Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága – Anyanyelvi Konferencia okleveleit Moritz László alelnök és Dupka György elnökségi tag adta át. dr. Zubánics László a Kárpátaljai magyar Művelődési Intézet okleveleit adta át. A rendezvényen részt vett mások mellett Kórós Attila, Magyarország Ungvári Főkonzulátusának konzulja.
A MAGYAR NYELV ÉS KULTÚRA NEMZETKÖZI TÁRSASÁGA
a kárpátaljai magyar kultúra fejlesztésében végzett áldozatos munkájáért oklevéllel tüntette ki:
DR. NAGY NATÁLIA nyelvészt, az Ungvári Nemzeti Egyetem Ukrán–Magyar Oktatási-Tudományos Intézet Magyar Filológiai Tanszéke docensét
KIRÁLY ANDRÁS hegedűtanárt, a Tiszapéterfalvai Ifjúsági Művészeti Iskola igazgatóját,
MATL ÁRPÁD kőfaragótábor-szervezőt, a Pro Arte Munkács Civil Szervezet vezetőjét,
POPOVICS NIKOLETTA könyvtárost, a Somi Községi Könyvtár és a Somi Irodalmárok Emlékmúzeum vezetőjét,
SZ. KÁRPÁTHY KATA újságírót, irodalmárt, a KVIT tagját, a Kárpátalja.ma hírportál munkatársát, a Beregszászi 7. számú Általános Iskola szervezőpedagógusát,
HORVÁTH SÁNDOR írót, költőt, újságírót, a Kárpáti Igaz Szó megbízott főszerkesztőjét,
KULIN ZOLTÁN televíziós újságírót, szerkesztőt, Ungvár város önkormányzati képviselőjét, a TV21 Ungvár tévécsatorna igazgatóját,
LAJOS MIHÁLY újságírót, riportert, a Kárpátalja hetilap munkatársát.
A KMMI OKLEVÉLBEN RÉSZESÜLT:
HALÁSZ LÁSZLÓ, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatás Művelődési Osztályának vezetője,
KÁROLY ERIKA könyvtáros, az Ungvári Járási Központi Könyvtár megbízott vezetője,
DOLINAI ZSUZSANNA fiatal kutató, tanár, a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) titkára,
LATOR BÉLÁNÉ TANCZER KATALIN a Viski Zöld Falusi Turizmus Szövetség alapító-tagja, a Viski „Veszta” Nőegylet elnöke.
BÍRÓ LAJOS derceni vállalkozó, mecénás, a Munkácsi Járási Tanács képviselője.

Hírek

  • Magyar zeneszerzők ungvári miniszobrai

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor kész...

  • Kárpátalja anno: vadászaton a Kárpátokban

    A Kárpátalja anno rovatban korábban már írtunk J. Lányi András erdészről (itt), aki hosszú éveken át volt Bereg vármegyében a Schönborn uradalom főerdésze és vadászmestere. Ekkor szerzett tapasztalatait 1926-ban könyvben is megírta Kárpáti vadászélmények címmel. Emellett rendszeres...

  • A kárpátaljai Herkules – 125 éve született Fircak Kroton, a „bilkei erőember”

    Az emberek többsége büszke azokra a földijeire, akik híressé váltak. Nem véletlen, hogy az egykoron a világ legerősebb emberének tartott legendás bilkei erőember, Ivan Fircak (Kroton) születésének 125. évfordulóján a világhálón visszaemlékezések sora jelenik meg. A Kárpátalja régi és mostani képeken...

  • Kárpátalja anno: Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt…

    Bay Gábor beregsurányi születésű földbirtokos, huszárszázados, nyugalmazott munkácsi polgármester visszaemlékezése Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt… címmel a Kárpáti Hiradó 1943. január 3-i számában jelent meg. A személyes hangvételű írás 1882 márciusába repíti vissza az olv...

Események

Copyright © 2024 KMMI