A kultúra, a képzőművészet ereje – Beszélgetés Őry Lászlóval, a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület alapító elnökével

„Művész az, aki megvész az Úristen által alkotott mű szépségétől.”

„A művészlélek érezteti igazában, milyen óriási művész az Alkotó.”

Erdélyi Béla

Őry László a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület alapító elnöke, író, amatőr fotós, a Civil Egyeztető Tanács (CET) elnökségi tagja. Beszélgetásünk során az alkotás titkai mellett a hazaszeretet, a nemzeti öntudat, a hit, a művészet ereje, más kultúrák tisztelete is szóba került.

– Jómagam semmit nem örököltem őseim gazdálkodó tehetségéből – azt a tudást inkább édesapám birtokolja –, én álmodozó, romantikus, hazát szolgálni akaró lélekkel lettem megáldva, amit ma már használni is tudok a munkámban. Sok, főként történelmi könyvet elolvastam, de mindig inkább az emberi történetek, sorsok érdekeltek. Egy idő után rájöttem, hogy másfelé kell vennem az irányt, valami szépet és jót kell keresnem az életemben. Így jutottam el – és ma már nemcsak hiszem, hanem biztosan tudom, hogy Isten akaratából – Kárpátaljára, és a kezdeti, kalandvágyó kutakodások során, ami egyébként régiségek utáni érdeklődést jelentett, egyszer az akkori, Magyarországról érkezett, munkácsi római katolikus pap közvetítésével megismerkedtem kortárs kárpátaljai festőművészekkel.

– Gondolhatnánk, hogy Ön is megpróbálkozott a festészettel?!

– Sajnos a Jó Isten nem adott nekem festőművész tehetséget, de a lelkem mindig is egy ábrándozó művészé volt, ezért gondolom, hogy engem azzal bízott meg a Teremtő, hogy segítsem, mai szóval élve menedzseljem, a kárpátaljai festőművészetet, ami ma már szinte kulturális-történelmi kincs ebben a rohanó, felgyorsult, Istentől eltávolodott világban. Cserébe közben megismerhettem Kárpátalja szebbnél szebb helyeit, természeti szépségeit, történelmi örökségét, gasztronómiáját, és magukat a kárpátaljai embereket: magyarokat, ukránokat, ruszinokat, huculokat. Fotózni viszont szeretek, elsősorban a természetet, de igyekszem megörökíteni mindennapokat is. Kárpátalja csodálatos szépségekkel megáldott, imádok ott fotózni.

– Mikor alakult a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület?

– 2006 őszén magyarországi és kárpátaljai művész, művészetpártoló barátokkal határoztuk el a Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület létrehozását, amelyet 2007 elején hivatalosan is bejegyeztünk, és azóta önkéntes civilként mindenfajta fizetés, honorárium nélkül irányítom az egyesületet nyíregyházi székhelyünkről. Írom a pályázatokat, bonyolítom a programokat, rendezvényeket, kiállításokat szervezek, elvégzem a papírmunkákat, saját autómmal utazom ahová éppen kell, határon innen és túl, intézem mindazt, amit egy működő egyesület életében szükséges. Sokszor próbálom jelezni „felfelé”, hogy én mindazt, amit mások tisztviselőként, kiemelt fizetésekkel, szolgálati autóval, öltönyben, nyakkendősen csinálnak, azt én 14 éve önként és farmerben végzem. Ez nem kritika, mert a jelenlegi magyar külpolitikával, nemzetpolitikával meg vagyok elégedve, és jónak tartom az irányokat, csak jó lenne, ha komolyabban vennék a háttérben dolgozókat is. Itt még megjegyezném, hogy Magyarországon több tízezer civil szervezet működik, de azt gondolom, hogy a mi kárpátaljai jelenlétünk egyedülálló. Ilyen sok területen mozgó, és rengeteg, nemcsak kárpátaljai magyar, de ukrán, vagy más nemzetiségű baráttal, tevékenységünket elismerő személlyel, nem sok szervezet rendelkezik, dolgozik. Erre csak a kultúra és azon belül a képzőművészet képes. A kultúrának ugyanis nemzetmegtartó ereje mellett fontos összekötő, különböző nemzetek között hidakat teremtő szerepe is van. Jól tükrözi ezt az elmúlt 14 év, és büszke is vagyok az elért eredményekre.

– Mit lehet, mit kell tudni az egyesületükről?

– A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület (többet róla: www.kmke.hu ) sokoldalú szervezet, de két fő profillal rendelkezik. Az egyik az évszázados multú, magyar gyökerű kárpátaljai festőművészet, és maga Kárpátalja, a másik pedig a magyar történelmi múlt, a történelmi örökség, hiszen örök mottóm nekem is, hogy múltunk nélkül nincsen jövőnk. Egyesületünk a maga eszközeivel igyekszik felhívni a figyelmet Kárpátaljára, az ott élő emberekre, a csodálatos történelmi, kulturális örökségekre, a természeti szépségekre. A kárpátaljai turizmus lehetőségeire, legyen az magyar vendéglátás Beregszászon, vagy éppen egy igazi hucul vendégfogadás Rahón. S mindig a középpontban áll az évszázados magyar gyökerekkel bíró, egyedülálló, páratlan kárpátaljai festőművészet, mely, bár magyar gyökerekből ered, ma már a sokszínű Kárpátaljára jellemzően, magyar, ukrán, ruszin vagy éppen hucul. Jó kapcsolatban vagyunk a Révész Imre Társasággal és a Matl Péter által vezetett Pro Arta Munkács civil szervezettel, a Boksay József Szépművészeti Múzeummal, vezetőjével, Erfán Ferenccel. Segítjük a fiatal tehetségeket, mert fontos az utánpótlás. Nyíregyházán nagy segítségemre van a Munkácsról áttelepült Mondik Béla barátom, aki a zeneművészet terén alkotott igen nagyot, majd nyugdíjasként csatlakozott hozzánk, és erősíti a csapatot.
Azt is elmondhatjuk, hogy a kárpátaljai festőiskola, festőművészet a magyar történelmi örökségben is bővelkedő Kárpátalja egyik legfontosabb kulturális ékköve. Múlt és jelen is egyben, hiszen az alapítás óta eltelt közel egy évszázadban folyamatosan alkottak és alkotnak az iskola képviselői Kárpátalja csodálatos tájain, járva a hegyeket, patakpartokat, történelmi helyszíneket „ahol a metszően tiszta levegő, és a fény erősen elválik az árnyékoktól”. A legnagyobb alkotóművész, a Teremtő Úristen egyik csodálatos alkotása sok közül a Kárpátok hegyei, erdői, tisztásai, folyói, patakjai. Óriási élmény, ha benne járhat az ember, ha pedig festőművészként még meg is örökítheti, az maga a csoda. Ezen az úton jártak a kárpátaljai iskolaalapítók Boksay József és Erdélyi Béla, és ezen az úton járnak a mai művészek is. Mert itt csak ez az egy út van, és egy szemlélet, mégpedig a természet elmélyült szemlélése. Ezen keresztül képes az alkotó túllépni kicsinyes korlátozottságán, és felemelkedni Istenhez. Így született meg a kárpátaljai festőművészet és így létezik napjainkban is. Nagy bizonyossággal kijelenthetem, hogy napjainkban a kárpátaljai festőművészek és alkotásaik Kárpátalja szószólói is, hiszen beszélnek helyette. Az a legnagyobb elismerés, ami érhet egy ottani alkotóművészt, ha ott állunk alkotása előtt egy-egy kiállításon, és megremeg a szívünk, képzeletben ott vagyunk, érezzük az illatokat, halljuk a hangokat, elszédülünk a hegycsúcsok magasságában, és a színek egyedi kavalkádja elvarázsol minket.

– Mit emelne ki az eddigi tevékenységükből?

– Mögöttünk van számtalan alkotótábor, kiállítás, előadás, kirándulás, baráti estek, beszélgetések. 2009-től állitjuk ki kárpátaljai festőművészek munkáit Bajorországban, Rhön Garbfeld kerületben. Volt ott több alkotótáborunk is, és barátságok is születtek az ott töltött idő alatt, egyik jó barátom Professzor Dr. Franz Szabad, aki egyébként a kárpátaljai Nagyszőlősön született, és kalandos élete során került végül Bajorországba, ahol ismert és elismert lett. Ő volt az, aki – az én közvetítésemmel – hatalmas összegű orvosi eszközt adományozott Kárpátaljára. De ehhez kellett az a sok kiállítás, alkotóink ottléte, és Kárpátalja – illetve ahogy ők megértették Transcarpathia – megismerése. Ezek után 2017-ben már nagy bizalommal küldték a nagyértékű adományt Kárpátaljára, dr. Grezsa István akkori kormánybiztos hathatós közbenjárásával és segítségével. Mindehhez tehát kellett a kultúra, a kárpátaljai festőművészet. Ugyanígy működik ez Ukrajna felé is. Hiszen nem kis elsimerés, amikor Andrij Csebikin, az Ukrán Művészeti Akadémia elnöke eljön hozzánk Nyíregyházára, vagy meghív engem magához a műtermébe. Mindez egy vegyes nemzetiségű csapat munkája, amelyben nagy szerepet játszik Kopriva Attila, Villásek Tibor vagy éppen Ihor Lutsenko barátom, és az utóbbi években Erfán Ferenc is sokat segít nekünk mindebben. Szóval mi is tudunk nagy dolgokat tenni. Most, szlovákiai és ukrajnai partnerekkel, nyertünk egy európai uniós pályázaton, de sajnos ez is megállt a jelenlegi helyzet miatt, mint ahogyan minden. Újra a túlélésért küzdünk, a keservesen létrehozott dolgok megtartásáért, közte a Mária Alkotóházért, ami fontos összekötő szerepet játszhat a közeljövőben. Örömmel vállaltam a vezetését, a fenntartásához szükséges anyagiak előteremtését. Kis lépések ezek, de ilyen egy civil építkezés.

Záró gondolatként elmondhatom, hogy napjainkban továbbra is azt látom, hogy az Európai Unión kívül eső Ukrajnában, így Kárpátalján nem könnyű az élet, és talán soha nem is volt, de az itteniek, köztük a magyarok, megpróbálnak emberi életet élni,

Isten óvja Kárpátalját és a kárpátaljai embereket!