A Kölcsey Ferenc Szakkollégium épületének jelentősége Beregszászban

Írta: kb | Forrás: karpataljalap.net | 2021. március 31.

Mikor egy város történelmi részén járunk, láthatunk számos épületet, melyeket a múltban építettek. Beregszász korzóján tavasszal egy szép, napsütötte délután sétálni olyan élmény, mintha bármelyik más, tőlünk nyugatabbra fekvő nagy múltú ország városának olyan részén járnánk, amely magán hordozza a történelem viharos évszázadainak nyomait.

A Kölcsey Ferenc Szakkollégium épületének jelentősége Beregszászban

A Kölcsey Ferenc Szakkollégium épülete kétségkívül jelentős módon hozzájárul ahhoz, hogy a Kossuth téren végighaladónak olyan érzése legyen, mintha a történelem körülölelné. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiuma teszi ki az egykori Grand Royal Hotel épületének a legnagyobb részét. A kárpátaljai magyarság kulturális Parnasszusának és felsőfokú tanintézményének legtöbb diákja ebben a kollégiumban él.

Jelenleg a Kossuth tér 2. szám alatt lévő épület, vagyis az egykori Grand Royal Hotel a múltban közkedvelt helye volt a városban időt töltő emberek szórakozásának. Ennek a helynek kettős funkciója volt mindamellett, hogy szórakozóhelyként is üzemelt: egyrészt szállodaként, másrészt pedig vendéglőként működött.

Minek okán Beregszász egykor legkedveltebb szálló-, illetve szórakozóhelye volt a Grand Royal Hotel, sok híres vendég is megfordult falai között. Móricz Zsigmond 1926-ban itt vendégeskedett. Az itt eltöltött idő emlékét őrzi egy tábla is emlékeztet az épület egyik bejáratánál. A táblán a következő felirat áll: „1926. november 16-án beregszászi előadása után itt szállt meg Móricz Zsigmond író (1879–1942).”

A táblát a Móricz Zsigmond Társaság és a BMKSZ 1996. november 16-án állíttatta. Móricz Zsigmond valószínűleg annak okán is megfordult Beregszász városában, mivel a közeli Csetfalváról származott az édesanyja. Az emléktáblát az író beregszászi látogatásának 70. évfordulóján avatták fel.

1945 után, a II. világháborút követően az épület földszintjén Poltava, majd Barátság vendéglő néven étterem üzemelt. A nóta mai napig megosztó műfaj, azonban ma már kétségkívül múltunk részét képezi, van, aki szerint ez sajnálatos, van, aki szerint örömteli, de az tény, hogy Csűri Sándor zenekara nótával szórakoztatta a vendéglő hajdani vendégeit. Az 1990-es évek végén rossz minősége miatt Druzsba Szállodaként szűnt meg. Egy ideig a beregszászi múzeumnak adott otthont az épület. A múzeumi tárgyak a Megyei Honismereti Múzeumra voltak bízva. Időközben, sajnos, sok értékes tárgy elveszett, melyeket valamilyen oknál fogva mellékesnek véltek. Csak töredékeket sikerült átörökíteni a tárgyakból az utókornak a Beregvidéki Múzeum interpretálásában.

2002-ben az Apáczai Közalapítvány támogatásával a városban működő felsőoktatási intézmény, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola a városi önkormányzattól megvásárolta és felújította. Ebben az épületben kapott otthont a Kölcsey Ferenc Szakkollégium. A szakkollégiumot 2002. február 7-én adták át ünnepélyes keretek között. Az eseményt megtisztelte jelenlétével Mádl Ferenc, Magyarország köztársasági elnöke és Anatolij Kinah, Ukrajna miniszterelnöke egyaránt. Ez a nap fontos mérföldkő a kárpátaljai magyarság életében, mivel ekkor kapta meg a főiskola a Beregszászi Városi Tanács döntése alapján az egykori Magyar Királyi Törvényszéki Palotát.

Az egykori Grand Royal Hotel falaira, ami napjainkban kollégiumként működik, a helyi magyarság reményei szerint még nagyon sok híres-neves költő és tudományokat magas szinten művelő kutató emléktáblája fog felkerülni, akikre mind-mind büszkék lehetünk.

Hírek

  • Az alkotás csendje és a közösség ereje

    Petrusevics Vivien–Nikolett fiatal kora ellenére már számos területen kipróbálta magát. A művészet számára soha nem egyszerű hobbi volt, hanem az életének természetes része. Már gyermekként ceruzával a kezében fedezte fel a világot, később pedig a hagyományos festészettől a digitális illusztrációig ...

  • MCC FIT nyílt nap Beregszászon

    Nyüzsgő, élettel teli és inspiráló helyszínné változott május 12-én a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja. Az intézmény kapui ezúttal a vidékünk különböző iskoláiból érkező diákok előtt nyíltak meg, akik egy rendhagyó nyílt nap keretében kaphattak ízelítőt abból, milyen is...

  • Határtalanul produkció Beregszászban

    A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány szervezésében megrendezett jubileumi, XX. Kárpátaljai Tudományos Diákköri Konferencia kulturális programjaként került sor május 15-én a Határtalanul produkcióra. Az rendezvénynek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Átriuma biztosított helyszín...

  • Kárpátaljai és gyulai kézművesközösségek közös kiállítása Gyulán

    Május 14-én nyílt meg a „Kapcsolatok a művészet útján – Gyulai és kárpátaljai kézművesmozaik” című kiállítás a gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban. A tárlaton a Nemzeti Művelődési Intézet „A Szakkör” programjához kapcsolódó gyulai és kárpátaljai alkotóközösségek mutatták be munkáikat.

Események

Copyright © 2026 KMMI