A kárpátaljaiak balatonföldvári találkozóján – Együvé tartozunk

Írta: Kovács Elemér | Forrás: Kárpátinfo.net | 2024. szeptember 03.

A Kárpátalján élők és a vidékünkről elszármazottak számára évente megrendezett balatonföldvári találkozó mára jelentősen felértékelődött. Hisz az orosz-ukrán háború miatt igen sokan csak Magyarországon tudják viszontlátni családtagjaikat, rokonaikat, barátaikat, kedves ismerőseiket. Itt van lehetőség egymás szemébe nézni, egymásra mosolyogni, megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat. És legfőképpen lelket önteni a másikba, kitartásra buzdítani. Az alkalmon, amelynek idén is a Riviéra Park Hotel adott otthont, megtartották a szervezet tisztújító fórumát is.

A kárpátaljaiak balatonföldvári találkozóján – Együvé tartozunk

A Kárpátaljai Szövetség által életre hívott esemény a hagyományoknak megfelelően ezúttal is emlékpadok avatásával vette kezdetét. A megnyitón Seremet Sándor főtitkár azt hangsúlyozta, hogy fontos azoknak az emlékét ápolni, akik több mint harminc esztendővel ezelőtt elkezdték a hidak építését az otthon maradottak és az anyaországba áttelepültek között. Akik minden módon segítették azokat, akik a közös szülőföldön képzelték el a jövőt.

Babina Éva, Balatonföldvár alpolgármestere bemutatta a jelenleg 2003 lelkes települést, amelyet az 1800-as évek végén a Széchényiek hoztak létre azzal a nem titkolt céllal, hogy az addig a horvát tengerparton nyaraló középosztálybelieket ide csábítsák. Ma már nyaranta az itt üdülőknek köszönhetően 28-30 ezer főre duzzad az 1992-ben városi rangot nyert település lakóinak száma.

Az emlékpadavatók kezdetén Benza Georgina operaénekes Puccini-operákból adott elő részleteket. Nemeskéri Kutlán Endre a Kutlán család nevében emlékezett meg az egyik emlékpad névadójáról, Kutlán András festőművészről. Hangsúlyozta: édesapja szótárában Kárpátalja olyan szent szóként szerepelt, mint a magyar haza szókapcsolat. Amikor csak tehette, segített a Kárpátalján élő honfitársainak, például az onnan érkező és az itt, a tó partján táborozó gyerekek számára képzőművészeti foglalkozásokat szervezett.

A másik emlékpad előtt, amelyet Lator László költő emlékére avattak fel, ifj. Lator László mondott beszédet. Felidézte az édesapjával Kárpátalján tett közös utazásokat, és beszélt arról a könyvről is, amelynek fényképeit még a nagyapa készítette vidékünkről. Ferenci Attila színművész Lator László Megmaradt világ című könyvéből olvasott fel a szülőföldjéről írt részleteket.

Az esti órákban könyvbemutatóra került sor, amelyen Ortutay Máriának a Pákh család tagjaival készült interjúi kerültek bemutatásra. Előtte Balogh József újságíró ismertette a kötet szerzőjének életpályáját, szólt eddig megjelent műveiről. Igencsak kalandosra sikeredett a Pákh család életútja, számolt be a kötetben szereplő interjóalanyok sorsáról Ortutay Mária. Ugyanis az orosz származású édesanya, Natalija és családja a Krímről menekült az 1917-es bolsevik forradalom elől vidékünkre, ahol aztán a fiatal hölgy megismerkedett és később összeházasodott az ismert munkácsi fuvarozóval, Pákh Sándorral. Megtudtuk, hogy készül az a Munkácsy Mihály festményeit bemutató album, amelyben főként a Pákh család tulajdonában levő Munkácsy-képek kerülnek bemutatásra.

A nap zárásaként a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház művészeinek előadásában Gogol Háztűznéző című színpadi művét láthattuk.

Szombat délelőtt került sor a szövetség tisztújító közgyűlésére, ahol a jelenlevők egyhangúlag újból Grezsa Istvánnak szavaztak bizalmat. Az új főtitkár a Kárpátaljai Hazajáró Egylet egyik alapítója, Varjú Zoltán tanár lett. Az elnökségbe Kövér Katalin, Balogh József, Szalipszky Endre és Keresztény István szeméjében új tagokat választottak.

Kopriva Attila munkácsi festőművész, a Kárpátaljai Művészeti Akadémia docense megemlékezett Erdélyi Béla életművéről, és szólt a művész munkácsi lakóházának művészteleppé való átalakításának folyamatáról. Ezt követően Seremet Sándor folytatott panelbeszélgetést Ferenc Viktória kárpátaljai származású EP-képviselővel, aki elmondta: nagyon fontos, hogy Kárpátalja is képviselve legyen az Európai Parlamentben, és hogy ez egy erről a vidékről származó egyén révén valósuljon meg. A kárpátaljaiak békevágya nem politikai állásfoglalás csupán, hanem egy, a lélek belső burkaiból fakadó erős érzelmi töltet, hangsúlyozta az ungvári járási Palló község szülötte. Aki azt is elmondta, hogy szeretne hídszerepet betölteni a magyar-ukrán viszony javításában.

Az orosz ukrán háború és a világrendszerváltás elnevezésű panelbeszélgetés során Szalipszky Endre diplomata, Magyarország korábbi beregszászi főkonzulja annak a meggyőződésének adott hangot, hogy néhány nagyhatalom külön alkuja hozhatja meg az általunk olyannyira óhajtott békét.

Horváth Levente Kína szakértő, Magyarország egykori sanghaji főkonzulja, a Neumann János Egyetem Eurázsia központ igazgatója az ötezer éves Kína, az ott élők gondolkodásmódjáról elmondta, hogy az sohasem hódító jellegű. Ha az USA a világ csendőre, akkor Kína a világ békítője, amely a kölcsönösen előnyös együttműködéseket szorgalmazza.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg Baranyi Tamás Péter történész, geopolitikai szakértő, a Magyar Külügyi Intézet stratégiai igazgatója. Az USA bő száz esztendeje a vele szemben álló országok tekintetében nem a partneri viszony kialakítására törekszik, hanem a feltétel nélküli megadás híve. Ha ez megtörténik, akkor akár gáláns módon is tud viszonyulni a Fehér Ház korábbi ellenségéhez.

Kosztur András történész, geopolitikai szakértő, a XXI. Század Intézet vezető kutatója azt fejtegette, hogy a többpólusúvá váló világrend inkább lehetőségeket, semmint fenyegetést jelent a glóbusz államai számára. A szakértők kifejtették véleményüket a BRICS országok előretörésével kapcsolatban is.

A délután során Balogh Sándor ungvári festő kiállítását tekinthették meg a résztvevők. Szabadidős tevékenység, gálavacsora, zenés-táncos mulatság színesítette a találkozót. Ilyenkor mód nyílott a kötetlen beszélgetésekre, ismerkedésre.

Vasárnap délelőtt, a hazautazás előtt istentiszteletre került sor, amelyen Józan Lajos salánki nyugalmazott lelkipásztor hirdette Isten igéjét. Aki a kapernaumi százados történetének példájából a mély istenhit fontosságára, az egymásra figyelésre mutatott rá.

 

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI