A Kárpátaljai Szövetség közgyűlésén

Írta: Sz. J. | Forrás: | 2025. május 14.

Május 12-én a Városligeti fasori székházban tartotta 38. közgyűlését a Kárpátaljai Szövetség. A rendezvényt Grezsa István elnök nyitotta meg, aki ismertette a fórum napirendjét. Az érdemi munka megkezdése előtt a jelenlévők Ötvös Sándor és Balogh József személyében megválasztották a jegyzőkönyv hitelesítőit.

A Kárpátaljai Szövetség közgyűlésén

A legutóbbi közgyűlés óta, 2024 végén és az idei év első felében elvégzett munkájáról Seremet Sándor, a Kárpátaljai Szövetség elnökségi tagja számolt be. Megemlített néhány olyan programot, amely a fiatalabb nemzedék érdeklődését is felkeltette. Mint mondta, ezeket folytatni kell, hiszen az elnökség és a szövetség teljes tagsága számára (a) fontos az utánpótlás, a fiatalok bevonása a munkába. A szövetség régi-új főtitkára felvázolta a 2025-re tervezett programokat is. Kiemelte, hogy bár a szövetség nehéz anyagi helyzetben van, az elnökség azon dolgozik, hogy a főbb rendezvényeket mindenképpen meg tudják tartani. A szövetség folyóirata, a Kárpátaljai Hírmondó továbbra is zökkenőmentesen megjelenik.

A Kárpátaljai Szövetség közhasznúsági jelentését szintén Seremet Sándor terjesztette elő.

A Felügyelő Bizottság 2024-re vonatkozó jelentését Szántai Klára elnök távollétében Veselényi Krisztina titkár olvasta fel.

A Kárpátaljai Szövetség tavaly szeptemberben megválasztott főtitkára, Varju Zoltán időközben lemondott tisztségéről. A főtitkári teendőket januártól ügyvivőként Seremet Sándor végezte, akit a közgyűlés Grezsa István elnök előterjesztésére egyhangúlag újraválasztott a főtitkári posztra.

Az egyéb kérdések megvitatása közben elhangzott, hogy a Kárpátaljai Szövetség hagyományos balatonföldvári találkozója idén szeptember 5–7. között kerül megrendezésre. Azon a közelmúltban az MCC-vel közösen lebonyolított dokumentumfilm-vetítést a sikerre való tekintettel megismétlik. Továbbá több más érdekes kulturális program várja a résztvevőket. Mint az már hagyománnyá vált az utóbbi években, a találkozóra Kárpátaljáról külön busz indul.

Az elhangzottakhoz többen hozzászóltak, köztük Dupka György, Szemere Judit, Varga Sándor és Szalipszki Endre elnökségi tagok, Veselényi Krisztina, Kovács Sándor, Husznai Katalin és mások.

Hírek

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

  • Magyar tiszteletbeli konzulátus nyílt Csernyivciben

    November 7-én ünnepélyesen megnyitották Magyarország tiszteletbeli konzulátusát a délnyugat-ukrajnai Csernyivci városában. A tiszteletbeli konzuli feladatokat Ljubomir Makovijcsuk látja el.

  • Emléknap Lehoczky Tivadar tiszteletére Munkácson

    November 5-én Munkácson emléknapot tartottak Bereg vármegye történetének egyik legjelentősebb kutatója, Lehoczky Tivadar halálának 110. évfordulója alkalmából a Munkácsy Mihály Magyar Ház (MMMH) szervezésében. A Lehoczky Tivadar-nap három helyszínen zajlott, ahol a helyi II. Rákóczi Ferenc Középisko...

  • Bemutatták a Lehoczky-múzeum és a Rákóczi Egyetem közös brosúráit

    2025. november 4-én két fontos eseménynek adott otthont a Lehoczky Tivadar Kárpátaljai Területi Honismereti Múzeum: bemutatták a múzeumot népszerűsítő, háromnyelvű kiadványt, amelyet a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel közösen alkottak meg, és tisztelettel adóztak a kárpátaljai múzeum...

Események

Copyright © 2025 KMMI