A huszti várrom

A Vihorlát–Hutin-hegylánctól és az Avastól teljesen elszakadva, ahol a Tiszába ömlik a Husztka (Husztica) patak és a Nagyág folyó, a Tisza folyásának jobb partján található egy 331 m magas hegykúpon a történelmi Magyarország egykor egyik legjellegzetesebb vára, amely ma már csak rom. Jelentőségét mi sem bizonyítja és emeli ki jobban, mint hogy nemzetünk valaha élt egyik legnagyobb poétáját is megihlette e várrom.

Kölcsey Ferenc a várrom látványából ihletet merítve Huszt című versében a következő iránymutatást intézte nemzetéhez:

„Bús düledékeiden, Husztnak romvára, megállék;

Csend vala, felleg alól szállt fel az éjjeli hold.

Szél kele most, mint sír szele kél; s a csarnok elontott

Oszlopi közt lebegő rémalak inte felém.

És mond: Honfi! Mit ér epedő kebel e romok ormán?

Régi kor árnya felé visszamerengni mit ér?

Messze jövendővel komolyan vess öszve jelenkort;

Hass, alkoss, gyarapíts: s a haza fényre derűl!”

A helybéliek és egyes kutatók úgy vélik, hogy a várat még Szent László lovagkirály uralkodásának idejében, 1090-ben kezdték építeni, de csak III. Béla idején sikerült befejezni. Batu kán 1242-ben csak hosszú ostrom után tudta bevenni a várat. Ezt a feltételezést azonban írott források nem tanúsítják.

A vár és a város nevét kis patakokról kapta, mely nevének eredete máig tisztázatlan. Mai ismereteink szerint a várost először Muszthként említették egy 1329. április 26-án kelt királyi rendeletben. A forrásból kiderül, hogy Károly Róbert a városnak koronavárosi jogokat adott, az itt élő szászoknak pedig hospesszabadságot. A hospes szó vendéget jelent, és általában a korabeli Magyarország azon lakóira használták, akik idegen földről betelepültek a királyság területére. A hospesszabadság biztosította számukra azt a jogot, hogy szabadon költözhessenek.

A várat először 1353-ban említették írott források. Husztnak és várának stratégiai jelentősége vitathatatlan. Egyrészt ellenőrizte a Toronyai-, a Légiós- és a Tatár-hágót, másrészt biztosította a máramarosi sószállítás útvonalának biztonságát. Az uralkodók számára ezért kulcsfontosságú szerepet töltött be a város és a vár is.

1393-ban Zsigmond király Huszt várát a Drágffyaknak, Drág és Balk oláh vajda leszármazottjainak adományozta, 1405-ben azonban újra királyi birtokká vált, amelyet a Perényiek béreltek. Később Hunyadi János, majd pedig Corvin Mátyás tulajdonában volt. Mátyás király a huszti várat 1480-ban feleségének, Beatrixnak adományozta. 1511-ben újra egy Perényié lett, nevezetesen Perényi Gáboré. 1515-ben Mária királyné kapta meg.

Az 1526-os mohácsi vész után az Erdélyi Fejedelemség kulcsfontosságú vára volt. 1541-ben I. Ferdinánd csapatai elfoglalták, és a Habsburgok kezére került. 1550–52-ben a várat felújították, a munkálatokat itáliai építészek vezették. A fellegvár és a középső vár falai, melyeket faragott kváderkövekből építettek, olybá tűntek, mintha szinte a sziklákból nőttek volna ki. Ekkor épült a déli oldalon a Ferdinánd-bástya és a kapubástya. A keletre néző oldalon emelkedik a Bubnói- (Kisvárta-) bástya, az északkeleti oldalon a Nagyvárta-, északon a Fabástya, nyugati oldalon pedig az Emberfő-bástya. A tervezésnél azt vették elsődleges szempontnak, hogy az ostromlókat oldaltűz alá vehessék.

1555-ben volt a vár első igazi ostroma: Báthory András 800 fős csapata zárta körül. A vízellátást egy ciszterna segítségével biztosították, azonban miután a vár védői fogytán voltak az élelemnek, és járvány is tizedelte őket, feladni kényszerültek azt. 1557-től ismét erdélyi fejedelmeké lett a vár. 1594-ben a Toronyai-hágónál betörő krími tatárok kifosztották a környéket, azonban a huszti vár ostromáról ajándékok fejében lemondtak, és továbbvonultak. 1599-től II. Rudolf császár birtokolta a várat, ennek okán 1605-ben Bocskai szabadságharcosai körülzárták. A védőket sikerült kiéheztetni, és bevenni a várat. Az 1606-os bécsi béke értelmében a vár az Erdélyi Fejedelemséghez került, 1613-tól ismét császári tulajdon. 1615-ben a nagyszombati megegyezéssel Bethlen Gábor tulajdona lett a vár, aki egy évvel később testvérének, Bethlen Istvánnak ajándékozta azt. Bethlen István sok időt töltött a várban, díszes palotát rendezett be, és megerősítette a falakat. 1661-ben a betörő tatárokat a várvédők visszaverték. Az 1700-as évek elején a Rákóczi-szabadságharc egyik központja volt az erődítmény, a szabadságharc végén, 1711-ben a császári helyőrség állomáshelye lett.

1766. július 3-án este 9 órakor három villámcsapás érte a várat; hatalmas pusztítást okozott a mennykő által előidézett tűzvész. Mária Terézia ígéretet tett, hogy fel fogják újítani a tönkrement várat, azonban ez soha nem történt meg. A megmaradt kis létszámú helyőrséget a munkácsi várba helyezték át. 1789-ben pedig engedélyezték, hogy a vár romjainak köveit felhasználják a római katolikus templom építéséhez.

Napjainkban a vár maradványai torzóként magaslanak Huszt városa felett. Honismereti kirándulások és turistaútvonalak kedvelt színhelye. Egyrészt a vár a régi korokra való visszaemlékezés kiváló terepe, másrészt pedig a várrom dombjáról egészen pazar kilátás nyílik Huszt városára.