A beregszászi református templom

A természet minden tavasszal újjászületik. Az emberi életben is megfigyelhető egyfajta ciklikusság, ami az évszakok váltakozására emlékeztet minket. Ahhoz, hogy eljöjjön a tavasz, a természetnek előtte túl kell élnie a telet. Ahhoz, hogy az emberi életben megtapasztalhassuk a boldogságot, s annak nyoma maradjon az életünkben, bizony, az emberi lét viszontagságait is át kell éljük. Az efféle körforgás az emberi szellem fejlődéstörténetében is megfigyelhető.

A középkor végét és az újkor elejét Európában eszmetörténeti szempontból a reformáció jelentette, melynek ünnepe október 31-re esik: 1517-ben ezen a napon szegezte ki Luther Márton a wittenbergi Schlosskirche (vártemplom) kapujára a 95 pontot tartalmazó vitaindító iratát.

A reformáció kezdetben vissza akarta vezetni az egyetemes egyházat a gyökereihez, azonban, mint tapasztalhatjuk, napjainkban külön egyházként működik a református és a katolikus, valamint ezek különböző irányzatai. A reformáció az emberi szellem történetében magával hozta a felvilágosodást. Az eszméknek nem szabnak határt az anyagi világban létrehozott országhatárok vagy nagy távolságok. A reformáció is hamar elterjedt, és elérte a mai Kárpátalja területét, ezen belül Beregszászt is.

A város református közössége 1689-ig a katolikus egyház templomát használta. Miután a katolikus közösség visszakapta a templomot – 1715-ben királyi engedéllyel –, a református eklézsia imaházat épített magának. 1749-ben Kondor Boldizsár egy harangot öntetett a gyülekezet számára. Az elkészült harang 400 kg volt. A hír a Kaszonyban éppen ülésező római katolikus papi bizottság fülébe jutott, s olyan szándékkal indultak Beregszászba, hogy elkobozzák a harangot, és betiltják a használatát. A szándék híre hamarabb eljutott Beregszászba, mint maga a bizottság, így gyorsan ráhelyezték a haranglábra a harangot, és megkezdték a használatát. A helytartótanács 1775-ös engedélye alapján 1780-ra a beregszászi református egyházközség az imaházat felújíttatta, és tornyot is építtetett. 

Az osztrák–magyar hadvezetés 1918-ban elrendelte a harang­ércek és rézanyagok rekvirálását. A Beregszászi Református Egyházközség ekkor három haranggal rendelkezett, melyek közül a két kisebbet elvitték. Emellett a torony rézlemezeit is be kellett szolgáltatniuk. A bontás közben a tetőszerkezet fából készült elemei kigyulladtak, a tető beomlott, és tönkretette a templom belsejében lévő berendezéseket. 1919-ben – 43 év szolgálat után – Kallós Tivadar lelkipásztor elhunyt, lelkész nélkül maradt a gyülekezet. 1920-ban Nagykállóról Szutor Jenőt hívták meg a gyülekezet élére. A templomot nélkülöző gyülekezet az állami főgimnázium tornatermében tartotta meg alkalmait. A gyülekezet ötholdnyi szőlőültetvénye 1921-ben áldásos terméshozamot produkált, ami által jelentős összeget tudott az egyházközség a templomépítésre fordítani. 1923-ban Szutor Jenő nem tette le a csehszlovák állampolgári esküt, ezért az állam kiutasította Beregszászból. Azonban az egyházközség ebbe nem nyugodott bele, és visszahívta. 1929 őszére sikerült a gyülekezetnek a templomot felújítania.

Szutor Jenő nagy szerepet játszott az egyházközség hitéletének vezetésében és a város társadalmi, politikai és kulturális életében. Sajnálatos módon Szutor Jenő lelkipásztor és a gyülekezeti dalárda karnagya, Váradi Barna is a sztálini terror áldozatává vált. Mindkettejük emlékét a templom falán felállított emléktábla őrzi.

Napjainkban a református templomban virágzó hitélet folyik. Az egyháztagok lelki egészsége és üdvének missziója mellett a református egyház jelentős diakóniai munkát is végez Beregszászban. A gyülekezet jelenlegi vezető lelkésze Taracközi Ferenc.

A református templom Beregszászban közvetlenül az egykori Magyar Királyi Törvényszék épületével szemben helyezkedik el a Kossuth téren. Tetején a csillag emlékezteti a híveket az Istennel való találkozás folyamatos lehetőségére, harangjának hangja pedig menedékbe hívogatja a megfáradtakat.