A benei öreg templom

Írta: KMMI | Forrás: tajgazda.hu | 2021. január 11.

Bene (Бене) községe egy kicsiny falu Kárpátalján, a Borzsva folyó partján a Beregszászi járásban, ahol a beregi hegyek és az alföldi síkság pereme húzódik. Az itt élők főként gyümölcstermesztésből élnek és messzemenően híresek a „tűzlelkű” benei boraikról. A beneiek hűen őrzik II. Rákóczi Ferenc emlékét, aki a hagyományok szerint sokat időzött a Kerek-hegynél. Tiszteletük jelképeként egy pihenőt is elneveztek róla (Rákóczi-pihenő.) Emellett az öreg templomukat is megbecsülik.

A benei öreg templom

A falu keleti végében, a folyótól mintegy 50 méterre, az út mentén található a református hívek temploma. Az erre tévedő idegenekben biztos felvetődik a kérdés, hogy vajon miért a falu végén van a község temploma. Hiszen isten háza általában a települések központjában lelhető fel. Ennek egyszerű magyarázata van: korábban a folyó mindkét oldalán voltak lakóházak. Ekkor a templom a falu központjában volt. Sajnos a történelem idők során a folyó túlpartján lévő házak elpusztultak, köszönhető ez a háborúknak, árvizeknek, áradásoknak. Ezek a házak egy idő után lakhatatlanná váltak, így a lakóik átköltöztek a folyó magasabb, jobb oldalára.

A templom építésének idejéről pontos forrással nem rendelkeznek, de feltételezések szerint már a 14. században itt állhatott a mai előtt egy kisebb templom. Több leírásban is említik meglétét. A templom szerkezeti felépítéséből, az ablakok formájából, az épület díszítéséből az a következtetés vonható le, hogy valamikor a 14. század elején már megvolt az épület. A templom eredetileg a katolikus híveket szolgálta. A reformáció idején tértek az itt élők a protestáns hitre.

A főépülethez valaha egy sekrestye is csatlakozott, de ezt a reformátusok lebontották. Csak az alapfalainak maradványa látható ma. Ajtait befalazták, a belső térben lévő ablakszerű mélyedés utal az egykori szentségtartó meglétére. Építészeti vizsgálatok azt is megállapították, hogy a meglévő torony csak évekkel, évtizedekkel később épült a templomhoz. A templom belső falait a hívek lemeszelték, így a falakon lévő festmények, freskók eltűntek, amelyeket a mai napig nem tártak még fel. A festmények meglétére a málló vakolatok alatt felbukkanó képrészletek utalnak.

A templomot az évszázadok alatt a tatár, a lengyel is elpusztította, sőt tűzvész és áradás is megrongálta. Ezért több alkalommal végeztek rajta felújításokat. Pl. tetőzetét, mennyezetét, tornyát kicserélték, újjáépítették, a vizes falakat nedvességtelenítették, kicserélték a padokat, az elázott berendezéseket felújították, lemeszelték a falakat.

A templom berendezései egyszerűek, a népi barokk stílusra emlékeztető jegyeket viselnek. A szószéke gyönyörűen díszített. Régi értékes kegytárgyak maradtak fenn az idők folyamán. Egy a reformáció előtti korból származott, arannyal futtatott, talpas ezüst ostyatartó, melynek fogójánál a 12 apostol látható. Illetve egy ezüst kehely, ami szintén arannyal futtatott és sodronyszerű díszítmény ékesíti és egy német felirat áll rajta. A templomnak két harangja is van, melyeket a Pum család adományozott a híveknek.

Hírek

  • Kárpátaljai citerások találkozója, másodszor – Örömzenélés Sárosorosziban

    Volt idő, amikor a citera hangja természetes része volt a kárpátaljai falvak mindennapjainak. Megszólalt a fonóban, a kukoricafosztáskor, disznótorban, keresztelőn, s gyakran még a lakodalmakban is: egyszerűsége, tiszta csengése és közösségteremtő ereje miatt a népélet egyik legkedvesebb hangszere v...

  • Tartalmas könyvcsomaggal gazdagodott néhány kárpátaljai könyvtár

    A Széchényi Ferenc Könyvprogram keretében három fordulóban új, a kereskedelmi forgalomból kikerült könyveket ajánlanak fel a Kárpát-medencei magyar könyvtárak számára. Az első szakasz, melynek során mintegy 13 ezer kötetet igényeltek a magyarországi és a határon túli könyvtárak, nemrég zárult le. A ...

  • Amikor a múlt tanítani kezd – különleges szeminárium pedagógusoknak

    2025.április 24-én a Kárpátaljai Pedagógus-továbbképző Intézet Beregszászi Tagozata módszertani és gyakorlati szemináriumot szervezett a magyar tannyelvű intézmények nép- és honismeretet oktató pedagógusai számára. A rendezvény az „Erő a múltból, jövő a közösségben” című interdiszciplinári...

  • Fókuszban a pásztorélet – tájházak napja a Nagyberegi Tájházban

    Életre keltek a hagyományok: népzene, kézművesség, táncház, népi játékok Szent György napjához közeledve, április 22-én ismét gyermekzsivaj töltötte be a Nagyberegi Tájház udvarát, ahol a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet immár nyolcadik alkalommal rendezte meg a Tájházak és Szabadtéri Mú...

Események

Copyright © 2026 KMMI