513 éve, 1509. július 10-én született Jean Calvin (vagy ahogy magyar nyelvterületen ismert: Kálvin János) svájci teológus, reformátor, a kálvinizmus névadója.
Philip Schaff egyháztörténész a következőket írta róla:
„Nagyobb hatást gyakorolt és gyakorol ma is a latin és angolszász nemzetek protestáns egyházaira, mint bármely más reformátor. A történelemben nincs szembeütközőbb példa olyan férfira, aki ennyire kevés személyes népszerűséggel ilyen nagy hatással lett volna az emberekre.”
Franciaországban Noyonban született Gérard Calvin városi jegyző és káptalan ügyvéd, valamint Jeanne Le Franc gazdag polgári leány gyermekeként. Háromévesen vesztette el édesanyját, nevelőanyjától kevés szeretetet kapott.
Kálvin Orléansban jogot hallgatott. Itt ismerkedhetett meg a lutheri tanokkal. Vitatott okokból egy időre el kellett hagynia szülőföldjét, ahová csak 1534-ben tért vissza.
Élete főművét, az Institutio Christianae religionis, vagyis az Institúciót 26 évesen kezdte írni, amelyet élete végéig bővített.
Genfben lelkészként megszervezte az egyházat, felvirágoztatta Svájcban a reformációt. Ugyanitt a strasbourgi imádságos- és énekeskönyvet átdolgozta, majd La Forme des Prières et Chants Ecclésiastiques néven jelentette meg 1542-ben. Ugyanebben az évben publikálta katekizmusát, a Catéchisme de l’Eglise de Genève-t, amelyet több nyelvre is lefordítottak.
Vasszigorral tartotta a genfi egyházat, amit a libertinek igyekeztek kikezdeni, ami végső soron nem volt sikeres.
1553-ban a Szervét-ügyben a katolikusokkal egyetemben ő maga is eretneknek tartotta Szervét Mihályt, akit később ki is végeztek.
Genfben hunyt el 1564. május 27-én.
A nevéhez fűződő kálvinizmus a református egyházak egyik legsikeresebb ága mind a mai napig.
Kálvin szigorúan a Szentíráshoz mérte az egyház vezetését, meglátása szerint mindenben a Biblia lehet a mérvadó.
Kálvin nem csupán a hitéletben, hanem a kultúrában is maradandót alkotott, munkásságával hatással volt a francia irodalmi nyelvre. Írásos munkái között érdemes megemlíteni kommentárjait, amelyeket ószövetségi, valamint az Újszövetség minden könyvéhez írt a Jelenések könyvén kívül. Jelentős mennyiségű apologetikai irodalmat, valamint prédikációkat hagyott hátra az utókorra. Emellett levelezése is kiterjedt volt. Magyar nyelven művei főleg a XX. században jelentek meg.
Személyisége jelentős munkássága ellenére népszerűtlen volt, Philip Schaff egyháztörténész szerint „Keresztény sztoikus volt: komor, szigorú, hajthatatlan, ám a márvány felület alatt a szenvedély és vonzalom tüze égett”.
Minden felszólalásában megcsillant hatalmas műveltsége és tudása, vita során érvei sosem voltak demagógok. Vallási vitákban tűpontosan idézett és érvelt.
